Szép volt, Dzsudzsák!

Szép volt, Dzsudzsák!

, anfield

Holland bajnokság

Zsinórban negyedszer lett holland bajnok a PSV Eindhoven - idén már Dzsudzsák Balázzsal soraiban. Az utolsó fordulót lejátszották, a bajnokság azonban még nem ért véget. Következzék útikalauzunk az Eredivisie 2007/08-as szezonjához.



Akárcsak tavaly, idén is az utolsó forduló döntött az elsőségről - s akárcsak tavaly, idén is a PSV Eindhoven lett a bajnok. A címvédés, bár szinte végig listavezető volt a PSV, nem ment könnyen.

Ki ül a kispadon?

Ebben a szezonban ugyanis három edző irányította az Eindhovent. Ronald Koeman október végén megegyezett a Valenciával, s a csapat irányítását ideiglenesen Koeman segítője, az 1988-ban EB-győztes Jan Wouters vette át. Őt idén januárban az a Sef Vergoossen váltotta, aki korábban belga bajnok lett a Racing Genkkel (2002-ben). A klubvezetés azonban nem vele képzeli el a PSV jövőjét, tavaly novemberben ugyanis szerződést kötöttek Huub Stevensszel, a Hamburg trénerével arról, hogy nyártól ő ül a PSV kispadjára.

Jöttek, mentek

A játékoskeretben is változások voltak. A tavalyi bajnokcsapat kulcsemberei közül a nyáron távozott Alex (Chelsea) és Arouna Koné (Sevilla), a csapatkapitány Cocu pedig befejezte pályafutását. S hogy mindez ne legyen elég, decemberben a támadó Kenneth Perez úgy döntött, inkább visszatér az Ajaxba, februárban pedig a hátvéd John de Jong - állandóan kiújuló sérülése miatt - bejelentette visszavonulását.

Salcido és Alcides

A játékosok közül kiemelhető a kapus Gomes, aki szenzációsan kezdte a szezont (az első öt meccsen nem kapott gólt), s aki Koeman-ellenes nyilatkozataival nagy vihart kavart. A csapatkapitányi karszalagot Philipp Cocu után az FC Bruges egykori pillére, Timmy Simons örökölte (ő a belga válogatott csapatkapitánya is). Simmons társa a védelemben az egykor Liverpoolban is megforduló Kromkamp, a mexikói Salcido és a brazil Alcides. A középpályán idén vált alapemberré a válogatottba is bekerülő Afellay és a tehetséges Bakkal.

A csapat egyik legjobbja a perui Jefferson Farfán, aki 23 évesen már közel 80 gólnál jár a PSV-ben. Rajta kívül főleg az Alkmaarból igazolt Koevermans, valamint a szerb Lazovics rugdosta a gólokat (ketten együtt 25-ször voltak eredményesek).


Dzsudzsák: 3+3

S ott van a balszélső posztján egy villámléptű magyar játékos is: Dzsudzsák Balázs. A 22 éves futballista októberben kötött öt évre szóló szerződést a PSV-vel; a hollandok kétmillió eurót fizettek érte a Debreceni VSC-nek. Dzsudzsák januárban csatlakozott a csapathoz; azóta 17 mérkőzésen szerepelt, s nem vallott szégyent: három gólt lőtt és három gólpasszt adott.

Következik

A holland bajnokság azonban csak a PSV Eindhoven számára ért véget. Dzsudzsákék a BL-csoportkörben indulhatnak jövőre. A BL-selejtezős helyről osztályozó dönt: az 5. helyezett Heerenveen az Ajaxszal, a 4. helyezett Twente pedig a NAC Bredával mérkőzik majd oda-vissza alapon, s a győztesek játszanak egymással a BL-selejtezőért (a három vesztes az UEFA-kupában indulhat majd).

Az alvégen hasonlóan bonyolult a helyzet. Ami biztosan tudható: az Excelsior Rotterdam az utolsó helyen végzett és kiesett, a Volendam pedig a másodosztály győzteseként feljutott. A Venlo és a De Graafschap osztályozót játszik majd az élvonalbeli tagságért, a második liga nyolc - Go Ahead Eagles, ADO Den Haag, Helmond, TOP Oss, Waalwijk, Zwolle, Den Bosch és Maastricht - csapatával egyetemben.

(anfield)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább