Itt a vége, fuss el véle

Itt a vége, fuss el véle

, focitipp

Anglia, 38. forduló

Egy amerikai tulajdonos klubja nyerte az angol bajnokságot, skót edzővel, portugál gólkirállyal, ázsiai piaccal. S még mondja valaki, hogy nem zsoldosok ügye a forradalom.



A legtöbb győzelem, a legtöbb pont, a legtöbb rúgott és a legkevesebb kapott gól - megérdemelten lett bajnok a MANCHESTER UNITED. Pedig nem indult könnyen a szezon, a harmadik forduló után (0-2-1) csak a 16. helyen állt a címvédő, Ronaldót pedig kiállították a Fratton Parkban, amikor labda helyett szándékosan ellenfélbe fejelt. Márciusra azonban a Vörös Ördögök utolérték, s ugyanazzal a lendülettel meg is előzték az Arsenalt. Cristiano Ronaldo pedig 31 gólt lőtt a bajnokságban, amivel beállította Alan Shearer rekordját.

A CHELSEA izgalmassá tette a hajrát - köszönet érte. A Stamford Bridge-en volt minden: cirkusz (José ment), lázadás (Terry kontra Ten Cate), gyász (Lampard anyjának halála). A Chelsea akkor sem omlott össze, amikor az Afrika-kupa megtizedelte a csapatot, sőt: zsinórban kilenc meccset nyertek a Kékek. S bár a B-közép divatmániásai még mindig Mourinho nevét károgják, Avram Grantnak nem kell szégyenkeznie. Mérlege a bajnokságban 22-8-2, s hátra van még egy BL-döntő is.

Az ARSENAL játszotta a leglátványosabb focit (csak két olyan meccs volt, amelyen nem tudott gólt rúgni), s aztán belehalt a szépségbe. A fordulópontot a február 16-i, ManUtd elleni 0-4 jelentette (FA-kupa). Egy hétre rá Birminghamben Martin Taylor eltörte Eduardo da Silva lábát, az Arsenal csak döntetlenezett (2-2), a csapatkapitány Gallas pedig magányos ülősztrájkba kezdett a kezdőkörben - a lendület eltűnt, az Ágyúsok visszavonultak. Az Arsenal stílusa nem hagyta hidegen a sztárklubokat sem, Flaminit elszipkázta a Milan, Hleb az Interrel egyezkedik, Fabregast pedig a feneketlen bukszájú Real Madrid hívja.

Az Anfield Roadon lassan már csak a nyugdíjasok emlékeznek arra, milyen is volt a tabella élén zárni. A LIVERPOOL 2004 óta több mint 100 millió fontot költött erősítésekre, de a bajnoki cím ugyanolyan távolinak tűnik, mint akkor. Bár inkább az lenne a meglepő, ha az egylábas Riisével, a nyolcvanas évekbeli Voronyinnal és a berozsdásodott Hyypiävel az első helyet ostromolnák a Vörösök.

Az EVERTON soha korábban ennyi pontot nem szerzett a Premier League-ben, s ez legfőképpen David Moyes érdeme, a tréner 2002 óta dolgozik a klubnál. Yakubu szerződtetése telitalálat volt, s kell-e külön kommentár ahhoz, hogy a hátvéd Joleon Lescott idén tíz gólt lőtt tétmeccsen? Az Everton jövőre is az UEFA-kupában indul - favoritként.

Az ASTON VILLÁnak csak az Intertotó jutott, de Birminghamben nem telhetetlenek: a csapat 1981 óta nem rúgott ennyi gólt a bajnokságban. Martin O`Neill masszív csapatot rakott össze, úgyhogy a legfőbb nyári feladat a játékosok megtartása lesz (Barryért, Agbonlahorért és Ashley Youngért már most licitálnak).

Remek vásárt csinált Roque Santa Cruzzal a BLACKBURN ROVERS: a paraguayi csatár első idényében 19 gólt lőtt a Premier League-ben, ebből 13-at idegenben, nyolcat pedig fejjel szerzett. Kedvencünk mégis az amerikai kapus, Brad Friedel, aki a 2004/2005-ös szezon elejétől kezdve egyetlen mérkőzést sem hagyott ki (zsinórban 153 meccs).

A PORTSMOUTH szeptember 29-én 7-4-re verte a Readinget - volt nagy öröm és hejehuja a Fratton Parkban. A harácsolást böjt követte: legközelebb négy hónap múlva, január 16-án (!) rúgott gólt hazai pályán a Pompey. Kranjcar beérett, Defoe remekül pótolja Benjanit, s ha a hétvégén az FA-kupa döntőjében legyőzik a Cardiffot, akkor Harry Redknapp nyugodtabban válaszolgat majd a rendőrség kérdéseire (a trénert korrupciós ügyben szokta volt beidézni a Scotland Yard).

Skizofrén csapat a MANCHESTER CITY: ebben az idényben otthon (1-0) és idegenben is (2-1) megverte a bajnok ManUtd-t, de kikapott a kiesőhelyen végző Readingtől (0-2) és Birmingham Citytől (1-3), az utolsó meccsén pedig benyelt egy nyolcast. Ennek ellenére az UEFA-kupában indulhat, fair-play-kártyával (a ManCity volt a Premier League legsportszerűbb csapata ebben az idényben).

A WEST HAMből becsületes középcsapatot faragott Curbishley, akárcsak korábban a Charltonból. A tavalyi szezonhoz képest, amikor a WHU majdnem kiesett, ez kétségkívül előrelépés, de ettől még nem ájulunk el.

A TOTTENHAM a tabella alsó felében végzett, s végzett a White Hart Lane-en a bolgár gólgyáros, Dimitar Berbatov is (helyére Henry érkezhet). Juande Ramos Ligakupát nyert a csapattal, így a 11. helyet most még elnézik neki, de jövőre a "top four" a cél.

Mi a helyzet a St. James` Parkban? Mindenki vár. Mire vár? Arra vár, hogy Keegan életet leheljen a NEWCASTLE UNITEDbe. Ez, az első jelek alapján, sikerült: "King Kev" csapatának a szezon végén volt egy hétmeccses veretlenségi szériája, Owen tíz gólt lőtt - a klinikai halál után ez már nagy eredmény.

A MIDDLESBROUGH megszorongatta tavasszal a Liverpoolt (2-3), az Arsenalt (1-1), a Chelsea-t (0-1) és a ManUtd-t is (2-2); ha idegenben mert volna támadni, akkor feljebb végez. A Wigan nemigen végezhetett feljebb, de így is vígan zárta a szezont: Steve Bruce csapata erőn felül teljesített.

Bent maradt a SUNDERLAND, de erre csak a térdroppantó Roy Keane büszke: a Fekete Macskák szürkék voltak, s az utolsó pillanatokban szerzett potyákkal mentették a bundájukat. A ráadás perceiben a Sunderland lőtte a legtöbb gólt (hetet) a Premier League-ben, a legkésőbb született gól szerzője is sunderlandi (Andy Reid 95:24-nél, a West Ham ellen).

Keane csapatának volt ereje hajrázni, hiszen csak 40 meccset játszott a szezonban, a legkevesebbet az élvonalbeli résztvevők közül (a Chelsea például 61-nél jár). A Sunderlandtől is unalmasabb csapat kevés akadt, de a BOLTON közéjük tartozott: a Wanderers 1996 óta nem szerzett ilyen kevés pontot az élvonalban.

Legyen tétje a hajrának - gondolták FULHAMben, s akárcsak tavaly, idén is a legvégén menekült meg az együttes. A Fulham, amely a szezon során egyetlen meccset sem nyert vendégként, utolsó három idegenbeli meccsén nyerni tudott (Jimmy Bullard 10, Danny Murphy 9 pontos nálunk).

Kedves szurkolók, rokonok és ismerősök, tisztelt gyászoló gyülekezet: búcsúztassuk el a READINGet, amely hősies küzdelem után távozott az elsőligás csapatok sorából. A Reading négyet rúgott idegenben a Portsmouth (4-7), a Tottenham (4-6) és a Derby ellen is (4-0) - mégis kiesett. "Soha nem fogom azt kérni a játékosaimtól, hogy üljenek rá az eredményre és bekkeljenek. Mi támadófocit játszunk" - vallotta a Spurs elleni meccs után Steve Coppell, a Reading trénere. Érdemeit nem feledjük.

A BIRMINNGHAM már feledhetőbb volt idén, az újonc jött, szétnézett, és visszacsúszott a második vonalba. Nem segített rajta az idény közben szerződtetett tréner, Alex McLeish sem, aki a skót válogatottal oda-vissza verte a franciákat az Eb-selejtezők során (1-0, 1-0). A Premier League-ben már nem voltak ilyen szép trófeái, 24 meccsből csak ötször vezette győzelemre a Kékeket.

S volt még a DERBY, amelyik az egész szezonban egyetlen egyszer nyert - még szeptemberben a Newcastle ellen (Miller valószerűtlen góljával). Derby, Derby... mars vissza a másodosztályba!

Osztályozó a Premier League-ért:
Crystal Palace-Bristol City 1-2, visszavágó ma este (20:45)
Watford-Hull City 0-2, visszavágó holnap este (20:45)
A győztesek május 24-én a Wembley-ben mérkőznek meg a Premier League-ért.

GÓLLÖVŐLISTA

31 Cristiano Ronaldo (Manchester Utd)
24 Fernando Torres (Liverpool)
Emmanuel Adebayor (Arsenal)
19 Roque Santa Cruz (Blackburn)
15 Robbie Keane (Tottenham)
Dimitar Berbatov (Tottenham)
Yakubu Aiyegbeni (Everton)
Benjamin Mwaruwari (ManCity)
14 Carlos Tevez (Manchester Utd)
13 John Carew (Aston Villa)
12 Wayne Rooney (Manchester Utd)
Jermain Defoe (Portsmouth)
11 Nicolas Anelka (Chelsea)
Michael Owen (Newcastle)
Steven Gerrard (Liverpool)
Gabriel Agbonlahor (Aston Villa)


(focitipp)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább