Rijkaard és a fehér lepedők

Rijkaard és a fehér lepedők

, focitipp

Spanyolország, 37. forduló

Zsebkendők helyett lepedők lobogtak a Camp Nouban, a Barcelona ismét kikapott, egy Frank megy - na de ki is az a Pozsonyi Imre?



Pozsonyi Imre (született 1882-ben) a Barcelona első magyar trénere volt. A világjáró Pozsonyi - aki Magyarországon az Újpestben és az MTK-ban játszott - edzőként lengyel bajnoki címet nyert a Cracoviával (1921), majd az 1924/25-ös szezonban a Barcelona trénereként dolgozott. Pozsonyi Imre irányítása alatt két sorozatban indult a Barca, s mindkettőt megnyerte (a Spanyol Kupát és a Katalán bajnokságot is). Mérlege a katalánokkal: 47 mérkőzésen 30 győzelem. Később az Egyesült Államokban telepedett le, s egyes források szerint elszegényedve, nincstelenként halt meg 1932-ben New Yorkban (az Újpesti Életrajzi Lexikon szerint halála éve 1963). Egy 1987-es World Soccer szerint ő volt az MTK-stílus megteremtője. Emléke örökké él stb.

S mi a helyzet Rijkaarddal? Frank Rijkaardnak öt év után megköszönték az együttműködést Barcelonában. A klub történetében csak két edző ült tovább a kispadon, Johan Cruijff (1988-1996) és Jack Greenwell (1917-1924). Rijkaard 2003 nyarán érkezett, s azóta egy BL-trófea, két bajnoki arany és két spanyol Szuperkupa került a vitrinbe a Camp Nouban. A mérleg nem rossz, a lista egyetlen szépséghibája az, hogy az utóbbi két évben semmit sem nyert a Barcelona, idén még egy El Clásicót sem - régen fordult elő, hogy a Real Madrid úgy cicázzon a Barcával, mint egy hete (könnyedén, éppen csak érintve a labdát - akárha a korábbi Barcát láttuk volna madridi fehérben).

A tények beszédesek: a Barcelona utóbbi 12 bajnokijából csupán kettőt nyert meg, s az is kérdéses, hogy a harmadik helyet sikerül-e megszereznie. A Barcelona bajnoki eredményei márciustól:

Atlético idegenben 2-4
Villarreal otthon 1-2
Almería idegenben 2-2
Valladolid otthon 4-1
Betis Sevilla idegenben 2-3
Getafe otthon 0-0
Huelva idegenben 2-2
Espanyol otthon 0-0
Deportivo idegenben 0-2
Valencia otthon 6-0
Real Madrid idegenben 1-4
Mallorca otthon 2-3

Rijkaard vasárnap este a Mallorca elleni meccsen köszönt el a Camp Nou közönségétől, és szebb búcsúztatást érdemelt volna. A Barca 2-0-s vezetés után kapott ki 3-2-re, a szurkolók zsebkendők helyett lepedőkkel tellegettek a lelátón, a leköszönő tréner szemében pedig könnyek csillogtak. Az új ember a kispadon Pep Guardiola lesz, aki eddig a B-csapatot irányította. A Barcelona edzői az utóbbi 20 évben:

1988-1996 Johan Cruijff holland
1996 Carles Rexach spanyol
1996-1997 Bobby Robson angol
1997-2000 Louis van Gaal holland
2001-2002 Carles Rexach spanyol
2002-2003 Louis van Gaal holland
2003 Jesús Antonio de la Cruz spanyol
2003 Radomir Antics szerb
2003-2008 Frank Rijkaard holland
2008 Josep Guardiola spanyol

"Ne csak azt nézzük, hogy milyen a csapat jelenlegi helyzete. Hanem azt is, hogy hol tartott a Barca öt évvel ezelőtt, amikor Rijkaard idekerült, s ahhoz képest hol tart ma. A Barcának tekintélye és presztízse van, az utóbbi években a legszebb focit játszotta a világon, ráadásul ő egy olyan edző volt, aki sohasem önmagát helyezte előtértbe, hanem minden a klubért tett" - méltatta Rijkaard munkáját honfitársa, Johan Cruijff.

A tabella alján gyilkos harc várható az utolsó körben, a Valladolid, Huelva, Osasuna, Zaragoza négyesből egy kiesik. A legnehezebb helyzete a Zaragozának van: győznie kell Mallorcán, s reménykedni, hogy a vetélytársak botlanak. Spanyolországban azonos pontszámnál az egymás elleni eredmények számítanak, a Zaragoza a Huelvát megelőzné (3-0, 1-1), az Osasunát viszont nem (2-1, 1-0).

(focitipp)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább