Norwich, Norwich, te mindenem!

Norwich, Norwich, te mindenem!

, focitipp.hu

Emlékeznek még arra a Norwichra, amely bronzérmes lett a Premier League-ben, s amely Münchenben verte meg a Bayernt? Egy kis történelem...



Fair play
A hétvége csapata a Norwich City. Az a Norwich, amelyik – bár az utolsó helyen áll a Premier League-ben – vezeti a fair play ranglistát Angliában (32 meccsen mindössze 33 sárga lap, s mérkőzésenként átlagban 11 elkövetett szabálytalanság), s amelynek szurkolói már most vásárolják a következő szezonra szóló bérleteket, pedig lehet, hogy a csapat a másodosztályban szerepel majd.

10:2, 2:10
A klubot 1902-ben alapították, s eddigi legnagyobb arányú győzelmét még a harmadosztály déli csoportjában érte el, 1930-ban a Coventry ellen (10:2), s hasonló arányú vereséget jegyezhettek a kanárisárgák 1908 szeptemberében a Swindon pályáján. Két Ligakupa-győzelem után (1962, 1985) a Norwich az első ligában is körülnézett, 86/87-ben az 5., 88/89-ben pedig a 4. helyen végzett, de a FIFA angol klubokat sújtó büntetése miatt nem indulhatott az európai kupákban.

Az álomszezon: 92/93
A Premier League az 1992/93-as szezonban rajtolt, a norwichi kiscsapat számára ráadásul álomszerűen: idegenben 4:2-re verték az Arsenalt, 3:2-re az Aston Villát, oda-vissza győztek a Chelsea ellen (2:1, 3:2), megverték a Liverpoolt (1:0), s ebbe a nagyszerű szériába még az is belefért, hogy minden idők egyik legsúlyosabb vereségét szenvedték el Blackburnben (1:7).
A Norwich (Francis, Goss, Ekoku, Fox, Sutton, Robins vagy a walesi Bowen…) a téli szünetben még vezette a tabellát, de végül csak a 3. helyen végzett a Manchester United és az Aston Villa mögött, 13 ponttal előzve meg a Liverpoolt.
Az utóbbi évtizedek raritása: a dobogós Norwichnak negatív volt a gólaránya (61:65), miközben még a 12. Everton vagy a 14. Wimbledon is pluszban volt.

Bayern
A következő szezonban (93/94) az UEFA-kupában indulhatott a gárda, s ha már így esett, kihasználta a lehetőséget: a Vitesse Arnheim búcsúztatása után (3:0, 0:0) a Bayern München következett, s a kanárik idegenbeli győzelme (2:1) azt jelentette, hogy a Norwich lett az első angol csapat, amely győzni tudott a müncheni Olimpiai stadionban, majd a visszavágón az 1:1-es döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz. A 3. fordulóban aztán nem bírtak a sorozatot végül megnyerő milánói Interrel (kétszer 0:1).

Lefelé
Amint az várható volt, sem az élmezőnyt, sem az ezzel járó többletkiadásokat nem bírta szusszal a Norwich, pedig 1994 júliusában máig klubrekordnak számító 5 millió fontért adták el Chris Suttont (ma a Celtic csatára) a Blackburn Roversnek. A csapat az 1994/95-ös szezonban kiesett az élvonalból (a Crystal Palace, a Leicester és az Ipswich társaságában), a másodosztályban pedig sokáig csak arra tellett erejéből, hogy elkerülje az újabb kiesést (16., 13., 15., 9., 12., 15. hely).

Felfelé
Tavaly magabiztosan nyerték a másodosztályt: az utolsó 9 meccsből 8 győzelem.
Az idény norwichi kulcsfigurája kétségkívül Darren Huckerby volt, aki sokáig nem találta helyét egyetlen csapatban sem, s aki Worthington edző kifejezett kérésére érkezett a Manchester Cityből (ahol a 2001/02-es szezonban 40 meccsen 20 gólt lőtt). Huckerby 14-szer talált be a másodosztályban, s ezzel a Norwich legjobb góllövője lett.
Az élvonalba való visszatérés okozta hurráhangulatot többek között Helveg (Inter Milan), Doherty (Tottenham) és az U21-es válogatott Bentley (Arsenal) érkezése is fokozta, a várt eredmény azonban elmaradt, a Norwich nem tudott elkerülni a kiesőzónából, ezért a klubvezetés 2005 januárjában 3 millió fontért leigazolta a szintén U21-es válogatott Dean Ashtont, a Crewe Alexandra csatárát.
32 forduló után a Norwich az utolsó helyen áll, 5 pont hátránnyal a bentmaradást jelentő 17. helyre.

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább