8-1, 7-0 - Dárdai és Bodnár csapata oktatott

8-1, 7-0 - Dárdai és Bodnár csapata oktatott

, ktn

UEFA-kupa, első selejtezőforduló

A Győr és a Debrecen csak remizett, de a Hertha (Dárdai) és a Salzburg (Bodnár) oktatott az UEFA-kupában. De nemcsak rájuk érdemes figyelni, hanem a kazahokra is.



Sztyeppék népe

Két magyar csapat, két egy-egyes döntetlen, soványka mérleg. A Debrecen Kazahsztánban ikszelt, de az eredményt hiba lenne lebecsülni. Tavaly például a Tobol Kosztanaj nevű csapat az Intertotó-kupában kiverte a grúz Zesztafonit (róluk már a győriek is mesélhetnek), majd a Slovan Liberecet és az OFI Krétát is. A számunkra totálisan ismeretlen, ásványkincsekben gazdag térségre nem árt figyelni, főleg, amióta az üzbég a PFC Kuruvcsi elöljárói együtt fényképezkednek Eto'óval a taskenti reptéren.

Kazah eredmények az Eb-selejtezőkről
Kazahsztán-Lengyelország 0-1, 1-3
Kazahsztán-Szerbia 2-1, 0-1
Kazahsztán-Finnország 0-2, 1-2
Kazahsztán-Örményország 1-2, 1-0
Kazahsztán-Azerbajdzsán 1-1, 1-1
Kazahsztán-Belgium 2-2, 0-0
Kazahsztán-Portugália 1-2, 0-3


Dicső grúz focimúlt

A grúz focinak viszont a múltja dicsőséges. 1981-ben a Dinamo Tbiliszi a jénaiak elől csaklizta el a KEK-serleget, korábban olyan csapatokat búcsúztatva, mint a West Ham vagy a Feyenoord. Hogy Kipianiék akkori sikere nem volt véletlen, azt az is bizonyítja, hogy a kaukázusiak egy évvel később az elődöntőig jutottak (a Standard Liege jelentette a végállomást). A szovjet válogatottban is megfordultak grúzok: az 1982-es vb utolsó csoportmeccsen (amelyen a Szovjetunió a skótok elleni 2-2-vel biztosította továbbjutását) két grúz, Csivadze és Sengelija gólját ünnepelték Szentpétervártól Vlagyivosztokig.

A Dinamo Tbiliszi 1980/81-es KEK-eredményei
Kastoria 2-0, 0-0
Waterford 4-0, 1-0
West Ham 0-1, 4-1
Feyenoord 0-2, 3-0
Carl Zeiss Jena 2-1


Győri kínok

A FC Zesztafoni múltja viszont nem nyúlik vissza a futball kezdetéig - a klubot 2004-ben alapították. A 25 ezer lakosú közép-grúziai városka csapata azonban derekasan bekezdett: amióta a csapat létezik, mindig bejutott a grúz kupadöntőbe, ahol három vereség után idén jött össze az első győzelem (Ameri Tbiliszi 2-1), s vele az első nemzetközi kupaindulás (leszámítva a tavalyi Intertotó-próbát).

Győrben hamar kiderült, hogy a Zesztafoni nem a kreatív grúz fociiskolát képviseli. A kékmezesek szervezetten védekeztek, a brazil Vieira pedig minden mozgó alakzatba  (labda, láb) belerúgott. Tisztátalan játékuk sikeréhez nagy segítséget nyújtott a bolgár Angelov bíró, aki folyamatosan szemet hunyt a labdaelrúgások és színészkedések fölött. "A grúzok tördelték a játékot" - mondhatnánk, ha a győrieknek lett volna játékuk. Csakhogy nem volt. Koltai és Böőr kivételével senkinek sem volt elképzelése arról, hogy lehetne áttörni a grúz bajnokság bronzérmesének védőfalát, így könnyen lehet, hogy mire elkészül a csúcsszuper ETO-Park, addigra az ETO már csak a Soproni Ligában büszkélkedhet az új stadionnal.

Berlini nyolcas, salzburgi hetes

Játszottak még ezen kívül 35 meccset tegnap az UEFA-kupában. A legnagyobb meglepetést talán az jelenti, hogy a Legia Warszava nem bírt a fehérorosz Gomellel hazai pályán (0-0). Tavaly láthattuk, ahogy a Honvéd megszenved a Nistru Otacival (1-1, 1-1), a Hertha BSC pedig bebizonyította, hogy lehet másképp is: Dárdaiék 8-1-re verték a moldáv csapatot.

Örömhír, hogy Dárdai Pál ismét a kezdőben kapott szerepet, oldalán azzal a szerb Kacsarral, aki téli érkezése óta kiszorította őt a kezdőből. A Favre edző által ezúttal favorizált 4-4-1-1-es játékrendszerben mindkettejük számára jutott hely - reméljük ez így marad a Bundesligában is. A 62. percben Bodnár László is pályára lépett Salzburgban, így részese lehetett a Red Bull rekordgyőzelmének a Banants Jereván ellen (7-0) - pedig az első két bajnoki meccsén öt gólt szerző Janko sérülés miatt nem is játszott.

Két mesterhármas

Két futballista is mesterhármast szerzett csütörtökön. Kim Christensen a dán Midtjylland 6-1-es idegenbeli győzelmének volt aktív részese. A 28 éves csatár tavaly Ferenczi István csapattársa volt a Barnsleyban (11 meccs/1 gól), otthon azonban jobban megy neki, ez volt a debütáló meccse a klubnál. A másik triplázó Lukas Piszczek volt (kép). A lengyel tavaly 20 meccsen csupán egy gólig jutott a Herthában, de a Nistru ellen jelezte Pantelicsnek, hogy idén többre vágyik. Végezetül említsük meg, hogy a focitipp favoritja idén is európai hódításra tör: a kazah Tobol Kosztanaj 1-0-ra verte az Austria Wient (a bécsi kapuban Sáfár Szabolcs állt).

UEFA-kupa, selejtező, első forduló, első mérkőzések

2008. július 17.
Sahtar Karagandi (kazah)-Debrecen 1-1
Győri ETO-Zesztafoni (grúz) 1-1
Marsaxlokk (máltai)-Slaven Belupo (horvát) 0-4
Koper (szlovén)-Vllaznia Shkodra (albán) 1-2
Cserno More Várna (bolgár)-Sant Julia (andorrai) 4-0
Cliftonville (északír)-FC Köbenhavn (dán) 0-4
TVMK Tallinn (észt)-FC Nordsjælland (dán) 0-3
Vetra Vilnius (litván)-Viking Stavanger (norvég) 1-0
Spartak Trnava (szlovák)-WIT Georgia Tbiliszi (grúz) 2-2
Dacia Chisinau (moldáv)-Borac Csacsak (szerb) 1-1
Omonia Nicosia (ciprusi)-Milano Kumanovo (macedón) 2-0
Hapoel Ironi Kirjat Smona (izraeli)-Mogren Budva (montenegrói) 1-1
Suduva Marijampole (litván)-The New Saints (walesi) 1-0
Bröndby IF (dán)-B36 Tórshavn (feröeri) 1-0
FH Hafnarfjordur (izlandi)-Grevenmacher (luxemburgi) 3-2
Legia Warszawa (lengyel)-FC Gomel (fehérorosz) 0-0
Ararat Jerevan (örmény)-Bellinzona (svájci) 0-1
Hajduk Split (horvát)-Birkirkara (máltai) 4-0
Siroki Brijeg (bosnyák)-Partizani Tirana (albán) 0-0
Djurgardens (svéd)-Flora Tallinn (észt) 0-0
Glentoran (északír)-Metalurg Liepaja (lett) 1-1
Vojvodina (szerb)-Olimpik Baku (azeri) 1-0
Kazar Lenkoran (kazah)-Lech Poznan (lengyel) 0-1
Hapoel Tel Aviv (izraeli)-Juvenes Dogana (San marinó-i) 3-0
FC Vaduz (liechtensteini)-Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-2
Bangor City (walesi)-Midtjylland (dán) 1-6
Olimps Riga (lett)-St. Patricks (ír) 0-1
Honka Espoo (finn)-Akranes (izlandi) 3-0
Hertha BSC (német)-Nistru Otaci (moldáv) 8-1
Red Bull Salzburg (osztrák)-Banants Jereván (örmény) 7-0
Zeta Golubovci (montenegrói)-Interblock Ljubljana (szlovén) 1-1
Peliszter Bitola (macedón)-APOEL Nicosia (ciprusi) 0-0
Cork City (ír)-Haka Valkeakoski (finn) 2-2
EB Streymur (feröeri)-Manchester City (angol) 0-2
Racing Luxembourg (luxemburgi)-Kalmar (svéd) 0-3
MTZ RIPO Minszk (fehérorsz)-Zilina (szlovák) 2-2
Tobol Kosztanaj (kazah)-Austria Wien (osztrák) 1-0


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább