Aki már 16 évesen Cannavaro ellen kevergetett

Aki már 16 évesen Cannavaro ellen kevergetett

, ktn

Levan Kenia

16 évesen mutatkozott be a válogatottban, s már le is csapott rá a Schalke, amely ősszel a Bundesligában számít rá. Ő a Kaukázus csodagyereke, Levan Kenia.



2001 szeptemberében a grúz válogatott lefutballozta Bicskei Bertalan csapatát Tbilisziben (3-1) - Ckitisvili, Kinkladze, Arveladze, Demetradze és a többiek még emberhátrányban is bohócot csináltak a magyar védőkből. A grúz futballnak persze komoly hagyományai vannak. 1981-ben a Dinamo Tbiliszi (még "szovjet" csapatként) megnyerte a Kupagyőztesek Európa kupáját, és ekkoriban a "birodalmi" válogatott is hemzsegett a grúz futballistáktól.

Akik aztán a függetlenné válásuk óta nem zavartak sok vizet, de azért volt néhány figyelemreméltó eredményük (1994: Wales 5-0, 1997: Örményország 7-0, 2003: Oroszország 1-0, 2007: Skócia 2-0). Utóbbi találkozón ráadásul három tinédzser is pályára lépett Klaus Toppmöller csapatában.

Egyikük, a 17 esztendős Levan Kenia Toppmöller szerint istenáldotta klasszis. A tréner saját bevallása szerint még soha nem látott akkora tehetséget, mint a grúz fiatal. Toppmöller egy ukránok elleni Eb-selejtezőn dobta mélyvízbe az akkor még csak 16 éves támadó középpályást, aki beállása után rögtön végigviharzott a pályán a labdával, három ukránt is kicselezve.

Kenia minden idők legfiatalabb grúz válogatott futballistája lett, aki azóta már nyolc meccsen szerepelt a kaukázusiak válogatottjában (például Olaszország és Skócia ellen is kezdett), 2008. május 28-án egy Észtország elleni mérkőzésen megszerezte első gólját is a nemzeti tizenegyben.

Nem is sokáig váratott magára egy nyugati szerződés, a Lokomotív Tbiliszi focistáját 2008 januárjában a Schalke 04 szerződtette, de a játékos már 2007 októbere óta a gelsenkircheniek ificsapatánál edzett. A szerződéshez Toppmöller német kapcsolatai mellett hozzájárulhatott az is, hogy Levan nagybátyja, Georgi Kiknadze játékosként három szezont húzott le Freiburgban. A 2007/08-as szezont még az U19-eseknél töltötte, de ősztől akár Bundesliga-bajnokikon is láthatjuk.

Az apró termetű futballista stílusa leginkább Andrij Arsavinéhoz hasonlítható: mesterien bánik a labdával, villámgyors és kiváló irányítókészséggel rendelkezik. A labdát tökéletesen fedezve bármikor képes faképnél hagyni védőjét. Egyetlen hiányossága, hogy egyelőre szinte csak bal lábbal ér a labdához.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Levan Kenia
Klub: Schalke 04
Poszt: támadó középpályás
Állampolgárság: grúz
Születési dátum: 1990. november 18.
Születési hely: Tbiliszi, Szovjetunió (ma Grúzia)
Magasság/testsúly: 176 cm/70 kg

Pályafutás (bajnoki meccs/gól)

2003-07: Dinamo Tbiliszi (11/3)
2008-: Schalke 04 (-/-)
Válogatottság:
Grúzia (8/1)

(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább