Magyar kapussal juthat a BL-be a ciprusi bajnok

Magyar kapussal juthat a BL-be a ciprusi bajnok

, ktn

BL-selejtezők

A Juventus és a Barcelona BL-gálát tartott, az Arsenal és a Fiorentina csendben elintézte a továbbjutás kérdését - bejött a papírforma. Gálázott azonban a Dinamo Kijev és az Anortoszisz Famaguszta is. Minden idők legfurcsább Bajnokok Ligája következhet, az AC Milan nélkül, de ciprusi és fehérorosz csapattal.



Ciprusi csoda: grúz főszereplővel, magyar epizodistával

A Famaguszta már az előző fordulóban is kellemetlen vendéglátónak bizonyult, a bécsi Rapid egy sima hármast kapott az Anortoszisztól, így a visszavágón hiába nyert 3-1-re az "osztrák fradi", búcsúzott. Arra azonban még legmerészebb álmaikban sem gondoltak a ciprusiak, hogy ez az eredmény megismétlődhet a görög Olimpiakosz ellen is.

Az Anortoszisz edzője, Temur Kecbaja sem nagyon hiszi azt, ami szerdán éjjel történt: "Bíztam a győzelmünkben, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy 3-0-ra számítottam". Pedig a 40 éves grúz már látott egyet s mást, 78 meccset játszott például a Newcastle mezében az angol ligában. Kecbaja azonban elsősorban az Anortoszisz legendája: a grúz 2004 januárja óta vezeti a csapatot, ahol 2007-ig játékosedzőként dolgozott (és 175 bajnokin 75 gólt szerzett).

Tényleg hihetetlen volt, ami a larnakai Antonisz Papadopulosz stadionban zajlott: a ciprusiak mindent belőttek, a görögök mindent kihagytak, még egy büntetőt is. A ciprusiak sikerének értékét növeli, hogy az Olimpiakosz 1997 óta minden ősszel a Bajnokok Ligájában kezdi az európai kupaidényt. Az Anortoszisz ezt először teheti meg, első ciprusi csapatként a BL története során.

A ciprusiaknál egyébként a védelem tengelyében egy görög hős állt, a 2004-es Eb elődöntőjében a csehek ellen győztes gólt fejelő Trajanosz Dellasz. Hogy Dellasz mit keres Cipruson? A vezetők nyáron szabadlistára tették az AEK Athénnál. A kispadról egy magyar futballista is végignézte társai szárnyalását: az albán Beqaj kapus helyettese 2007 óta az exdebreceni Nagy Zoltán, korábban pedig honfitársaink közül Tököli Attila és Waltner Róbert is futballozott a ciprusi együttesben.

Az Anortoszisznak nemrégiben már volt egy figyelemreméltó eredménye a nemzetközi porondon: 2005 nyarán Kecbajáék a BL-selejtezők második fordulójában kiverték a török Trabzonsport (3-1, 0-1), és csak a Rangers ellen búcsúztak.

Belorusz csoda: főszerepben a szerencse

Közel került a csodához a BATE Boriszov együttese is, amely 1-0-ra győzött a szófiai Levszki otthonában, és az első belorusz csapat lehet, amely bejut a Bajnokok Ligája főtáblájára. A BATE sikere sem volt azonban előzmény nélküli, a csapat az előző fordulóban a belga Anderlechtet búcsúztatta. A beloruszok egyébként már tavaly is ott álltak a siker kapujában, de az utolsó selejtezőfordulóban a Steaua megállította őket (2-2, 0-2).

Nem panaszkodhatnak a szerencséjükre Viktor Goncsarenko tanítványai sem, mivel az egyébként gyönge színvonalú meccsen a Levszki (akárcsak az Olimpiakosz) az első félidőben kihagyott egy büntetőt, ők viszont egy szöglet utáni fejessel előnyt szereztek a visszavágóra. Az csak még szimpatikusabbá teszi a fehéroroszokat, hogy a világraszóló győzelem ellenére a játékosok nincsenek elszállva maguktól. "A Levszki lefocizott minket a pályáról, az egész meccsen védekeznünk kellett, esélyünk sem volt helyzetek kialakítására. Nagy szerencsénk volt, de még csak egy lépést tettünk a célunk felé. Otthon még nehezebb dolgunk lesz" - fogalmazott Dmitrij Liktarovics, a csapat középpályása.

Egyelőre azonban a Levszki van nehéz helyzetben, miután a vereség után azonnal lemondott a csapat edzője, Veliszlav Vucov, akit ideiglenesen Emil Velev vált a kispadon. Az edző döntése érthető: a 2008 tavaszán kinevezett Vucov az új idényben két tétmeccsen vezette a Levszkit, és a fővárosiak mindkétszer 1-0-ra kikaptak. Méghozzá úgy, hogy a csapatkapitány Georgij Ivanov a Vihren és a BATE ellen is tizenegyest hibázott 0-0-nál...

Anortoszisz-Olimpiakosz 3-0


Levszki-BATE 0-1


Bajnokok Ligája, 3. selejtezőforduló, első mérkőzések


Barcelona (spanyol)-Wisla Kraków (lengyel) 4-0
Gól: 17. Eto\'o, 24. Xavi, 50. Henry, 83. Xavi

Standard Liége (belga)-Liverpool (angol) 0-0

Partizan Belgrád (szerb)-Fenerbahce (török) 2-2
Gól: 11. Paunovics, 14. Bogunovics, ill. 45. (11-es) Alex, 50. Güiza
Schalke 04 (német)-Atlético Madrid (spanyol) 1-0
Gól: 30. Pander
Kiállítva: 76. Lopez (Atlético)
Juventus (olasz)-Artmedia Petrzalka (szlovák) 4-0
Gól: 7. Camoranesi, 26. Del Piero, 39. Chiellini, 90. Legrottaglie
Twente (holland)-Arsenal (angol) 0-2
Gól: 63. Gallas, 82. Adebayor
Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)-Olimpiakosz (görög) 3-0
Gól: 5. (öngól) Toroszidisz, 19. Sosin, 87. Laban
Sahtar Donyeck (ukrán)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-0
Gól: 3. Srna, 31. Brandao
Aalborg BK (dán)-FBK Kaunas (litván) 2-0
Gól: 71. Caca, 86. Curth
Levszki Szófia (bolgár)-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-1
Gól: 60. Rzevszki

Szpartak Moszkva (orosz)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-4
Gól: 4. Bazsenov, ill. 28. és 46. Bangoura, 45. és 85. Milevszkij
Brann Bergen (norvég)-Olympique Marseille (francia) 0-1
Gól: 40. Cheyrou
Galatasaray (török)-Steaua Bucuresti (román) 2-2
Gól: 19. és 47. Nonda, ill. 4. Moreno, 13. Nicolita
Sparta Praha (cseh)-Panathinaikosz (görög) 1-2
Gól: 30. Kulic, ill. 24. (öngól) Kucera, 59. Simao

Vitória Guimaraes (portugál)-FC Basel (svájci) 0-0


Keddi eredmény:
Fiorentina (olasz)-Slavia Praha (cseh) 2-0
Gól: 3. Mutu, 58. Gilardino


(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább