Magyar gól a román bajnokságban, pechszéria a Zenitnél

Magyar gól a román bajnokságban, pechszéria a Zenitnél

, ktn

Keleti blokk

Egyre távolabb a bajnoki címvédéstől a Zenit. A brassói Ilyés Róbert gólt szerzett. Zdenek Zeman vereséggel kezdett a Crvena Zvezdánál. A futball, keleten.



Oroszország: szentpétervári pechszéria

Az 1992 óta megrendezett orosz bajnokságokat 2006-ig egy kivétellel (1995: Alanyija Vlagyikavkaz) moszkvai csapat nyerte. Tavaly a Zenit győzelmével megtört a jég. A szentpéterváriak aztán tavasszal már inkább az UEFA-kupára koncentráltak, és ennek meg is lett az eredménye, a Bayer, a Bayern és a Rangers kiütésével övék lett a trófea. Csakhogy a bajnokságban beragadtak, és a nyáron mutatott formájuk alapján gyakorlatilag elveszítették esélyüket a címvédésre.

Még csak azt sem mondhatni, hogy a Zenit szörnyen focizna. Nem. Csupán az történt, hogy ami a Bayern ellen ötből négyszer bejött, az például a tökutolsónak számító Sinnyik Jaroszlavl ellen egyszer sem. Az új edzővel (Szergej Pavlov) a kiesés elől menekülni próbáló vendégek ellen Zirjanov rúgott egy tanári gólt, Dominguez pedig egy kapufát az első félidőben, ami akár 4-0-val is végződhetett volna. Aztán a fordulás után Buznyikin és Bojarincev vezetésével nekiindultak a kék-fekete mezesek, és a 80. percben már 1-3-at mutatott a kijelző. Még innen is fordíthatott volna a Zenit, de a bajnok elképesztő pechszériáját jellemzi, hogy Zirjanov lövése például a hosszú sérülése után visszatért, és a kapu előtt lábatlankodó Pogrebnyakban akadt el.

Az élen álló Kazany egy grúz (Kvirkvelia) és egy ukrán (Rebrov) góljával fordított Tomszkban, így őrzi első helyét. Második a Dinamo, amely nehezen gyűrte le a Nalcsikot hazai pályán. A harmadik helyért vívott rangadón a Szpartak 1-1-re végzett Permben (Gaál továbbra is sérült), így a szibériaiak őrzik a bronzérmes pozíciót. A Szpartaknál egyébként könnyen lehet, hogy olasz uralom jön, a vezetők várhatóan a Mancini-Donadoni kettős valamelyikének ajánlanak szerződést, miután csütörtökön útilaput kötöttek Sztaniszlav Csercseszov talpára. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a hétközi BL-selejtezőn a Dinamo Kijev ripityára verte a moszkvaiakat a Luzsnyiki stadionban (1-4).

További hírek, címszavakban. Roman Pavljucsenko (Szpartak) elfogadta a Tottenham ajánlatát, így már csak a két klubon múlik az Eb-n három gólt szerzett csatár költözése. A londoniaknak továbbra is kellene Andrij Arsavin is, akiért a Zenit 19.7 millió fontot kér. A Zenit még a BL-idény előtt szeretne erősíteni. A szentpéterváriak kiszemeltje a Lokomotív 23 éves csapatkapitánya, Dinyijar Biljaletgyinov - a középpályás az oroszok mind az öt Eb-meccsén pályára lépett.

Románia: botlott a CFR

Magyar gól született a román bajnokságban. Az újonc FC Brassó 2-1-re fordított a Pandurii ellen a negyedik fordulóban, a hazaiak első találatát a csíkszeredai születésű Ilyés Róbert lőtte egy közvetett szabadrúgás után. A két forduló után a bajnokságot száz százalékos teljesítménnyel vezető Rapid Bukarest és a Vaslui is kikapott, a fővárosiak Galatiban, a moldvaiak Constantán buktak. A Steaua és a Dinamo viszont sima győzelmet aratott, érdekesség, hogy a Dinamo ellen 4-1-es vereséget szenvedett Gloria Buzau portugál játékosa, Diogo Silva négy forduló alatt már a második öngólját szerezte. Sovány vigasz, hogy a Gloria szépítő találatát is ő jegyzi.

Jó meccset játszott a CFR Cluj, de a győzelem ezúttal elmaradt. A kolozsváriak az Universitatea Craiovát fogadták, amelynek kapujában Bornescu parádézott. Tavaly a CFR kétszer is legyőzte a Craiovát (4-1, 3-1), és a BL-t visszafojtott lélegzettel váró kolozsváriak egyelőre csak a középmezőnyben foglalnak helyet, hét ponttal.

Szerbia: Zeman első kudarca a Zvezdánál

Hétvégén megkezdődött a szerb bajnokság is, egy hatalmas meglepetéssel. A Crvena Zvezda 2-0-ra kikapott Újvidéken a Vojvodinától (a CZ tavaly veretlenül lett második a bajnokságban). A belgrádiak kispadján ezzel a kínos vereséggel debütált Zdenek Zeman, az Olaszországban legendássá vált cseh edző. A 9000 néző előtt vívott meccsen a vendégszurkolók egy hetven méter széles drapériával köszöntötték a játékosokat, akiktől még a szépítésre sem futotta. Vereségével a Zvezda rögtön az utolsó helyre került, mivel a nyitóforduló másik öt meccsén csupán három gól született.

Vojvodina-Crvena Zvezda 2-0


(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább