Aki Magyarország ellen brillírozott először a válogatottban

Aki Magyarország ellen brillírozott először a válogatottban

, ktn

Stevan Jovetic

Élete első felnőtt válogatott meccsét a magyar csapat ellen játszotta, 2007 tavaszán, 17 évesen. Másfél évvel később ismét láttuk őt, másfél év alatt sokat nőtt.



Az augusztus 20-i magyar-montenegrói (3-3) meccset már csak őmiatta érdemes volt végignézni. Ahogy fedezte a labdát a magyar védők között, ahogy szűk területen cselezett, ahogy passzolt, és ahogy bevágta a rövid sarokba a crnagorácok harmadik találatát - még mi is csettintettünk.

A volt Jugoszlávia területén azonban már mindenki ismeri. A támadó ott volt a montenegrói válogatott első hivatalos mérkőzésén, amelyet tavaly 2-1-re nyertek Podgoricán a hazaiak Magyarország ellen. Szerbiában is bálványozták Joveticet, legalábbis a Partizan szurkolói, Jovetic még 18 sem volt, amikor megkapta a fekete-fehérek csapatkapitányi karszalagját.

Aztán az első komolyabb ajánlatát is. 2007 nyarán a Partizan 5-0-ra verte a Zrinjski Mostart az UEFA-kupában, Jovetic mesterhármast ért el. Ekkor már a nagyvilág is felfigyelt rá, Sir Alex Ferguson azonnal hétmillió eurót ajánlott érte, a Real Madrid pedig hajlandó lett volna licitálni rá.

A Partizan elnöke akkor még nem akarta eladni a futballistát, de 2008 nyarán már nem tarthatta meg tovább. Meglepetést csak az okozott, hogy a Fiorentinának sikerült nyolcmillióért elhappolnia a játékost az előbb említett gigaklubok - és még további öt-hat rivális - elől. A játékos választását nagyban befolyásolta, hogy a firenzeiek kispadján Cesare Prandelli ül.

A szerb/montenegrói lapok leggyakrabban Dejan Savicevichez hasonlítják Jovetic játékstílusát - az immár firenzei csatár azonban még a Zseninek becézett egykori labdaművésznél is masszívabb benyomást kelt a pályán. Ő maga egyébként egy másik Milan-sztárért rajong, Jovetic kedvence az AC Milan mellett Andrij Sevcsenko.

Firenzében azonban senkinek sem jut eszébe, hogy Savicevichez vagy Sevcsenkóhoz hasonlítsa a Jo-Jónak becézett támadót. A toszkán városban mindenkinek Roberto Baggio ugrik be róla. Egyelőre csak azért, mert a frizurája teljesen olyan, mint az olasz futballsztáré.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Stevan Jovetic
Klub: Fiorentina
Poszt: csatár
Állampolgárság: montenegrói
Születési dátum: 1989. november 2.
Születési hely: Titograd, Jugoszlávia (jelenleg: Podgorica, Montenegró)
Magasság/testsúly: 183/79

Pályafutás (bajnoki meccs/gól)

2006/08: Partizan Belgrád (53/16)
2008-: Fiorentina (0/0)

Válogatottság (meccs/gól)

2007-: U21 (6/2)
2007-: felnőttválogatott (3/2)

(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább