Barcelona: újra szólt a hatlövetű

Barcelona: újra szólt a hatlövetű

, focitipp

Primera Division, 3. forduló

A hír igaz: magyar játékos tűnt fel a spanyol pampákon. Neve Vadócz Krisztián. Lakhelye Pamplona. Klubja az Osasuna. Mezszáma a 21-es. Posztja pedig védekező középpályás.



Pamplonáról ezentúl nem a bikafuttatásnak nevezett nyilvános vágóhíd-performansz, hanem Vadócz Krisztián jut majd az eszünkbe elsőként. A magyar válogatott 23 éves védekező középpályása a Honvéd-Auxerre-Motherwell-Nijmegen-Osasuna útvonalon került Spanyolországba, a hírek szerint egymillió euróért, s új csapatában a Valencia elleni idegenbeli meccsen debütált (sérülés miatt cserélték le a 75. percben, 0-0-s állásnál).

Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a Barcelona, s ha már így adódott, mindjárt hatot rúgott a Gijónnak, amely utóbbi két meccsén tíz gólt kapott (Sevilla 3-4, Barcelona 1-6), s már most visszavágyik a másodosztályba. Nem ez volt a Barca legnagyobb idegenbeli győzelme a klub története során, 1959-ben a Suárez-féle csapat 8-0-ra győzött a Las Palmas vendégeként.

Az élvonal másik újonca, a Málaga is egyelőre úgy érzi magát, mint a vidéki gyerek a fővárosban: eddigi három meccsen összesen nulla gólt rúgott. Hasonlóan félelmetes csatársora van a Betisnek is, amely szintén örülne már egy "fű alatt becsorgó" labdának is, de a Sevilla elleni derbin még egy árva potyagól sem jött össze.

A Realnak viszont minden összejött a Santander ellen, sötéttel indult, és két húzásból mattot adott - így kell megnyerni egy kiegyenlített, keményen ikszes meccset.

Évek teltek el, s először tűnik úgy, hogy görcsmentesen is képes futballozni az Atlético. A Matracosok 4-0-ra verték a Schalkét, 4-0-ra a Malagát, majd idegenben 3-0-ra elkalapálták a PSV-t (tizenegy év után ez volt az első BL-meccsük), a sorozatot pedig a Recreativo elleni céllövöldével folytatták: a vendég Huelva a vártnál hamarabb, ellenállás nélkül megadta magát.

A forduló hőse
Xavi (Barcelona)
Ő szerezte a Barcelonai idei első akciógólját a bajnokságban, és ez varázsütésre kicserélte az eddig szenvedő katalán sztárcsapatot - Xavi a legjobbkor fújt riadót a Barcának.


A Barcelona mészárlásai az utóbbi 15 évben
2008. május 4., Primera Liga
Barcelona-Valencia 6-0
Gól: Henry 2, Krkic 2, Messi, Xavi


2007. május 20., Primera Liga
Atlético-Barcelona 0-6
Gól: Messi 2, Zambrotta, Eto'o, Ronaldinho, Iniesta


2003. március 23., Primera Liga
FC Barcelona-Racing Santander 6-1
Gól: Kluivert 2, Overmars 2, Riquelme, Mendieta


2002. október 26., Primera Liga
FC Barcelona-CD Alavés 6-1
Gól: Kluivert 3, Luis Enrique, Xavi, Mendieta


2002. február 2., Primera Liga
CD Tenerife-FC Barcelona 0-6
Gól: Kluivert 4, Puyol, Charcos (öngól)


2001. február 3., Primera Liga
FC Barcelona-Athletic Bilbao 7-0
Gól: Luis Enrique 3, Cocu 2, Abelardo, Overmars


2000. október 14., Primera Liga
Real Sociedad-FC Barcelona 0-6
Gól: Rivaldo 2, Alfonso 2, Luis Enrique, Simao


1999. január 3., Primera Liga
FC Barcelona-CD Alavés 7-1
Gól: Rivaldo 2, Luis Enrique 2, Óscar 2, Figo


1997. január 26., Primera Liga
FC Barcelona-Rayo Vallecano 6-0
Gól: Ronaldo 2, Luis Enrique, Sergi, Contreras (öngól), Pizzi


1996. november 18., Primera Liga
FC Barcelona-Valladolid 6-1
Gól: Ronaldo, Popescu, Figo, Luis Enrique, Bakero, Roger


1996. október 20., Primera Liga
FC Barcelona-Logrones 8-0
Gól: Sztoicskov 2, Ronaldo 2, Giovanni 2, Clotet (öngól), Pizzi


1994. február 20., Primera Liga
FC Barcelona-Osasuna 8-1
Gól: Romário 3, Ronald Koeman 2, Amor, Quique, Sztoicskov



(focitipp)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább