Petr Cech nyerte a cseh párharcot

Petr Cech nyerte a cseh párharcot

, focitipp.hu

A Chelsea-Liverpool meccsen három cseh játékos lépett pályára, s az elődöntő legszebb pillanatát éppen Cech robinzonádja jelentette - Baros fejese nyomán. Összeállításunk a Mladá Fronta Dnes alapján készült.



Barošnak már van egy cseh skalpja
az idei BL-ben (és Šmicernek is): a negyeddöntőben a Nedvìd vezérelte Juventust búcsúztatta a Liverpool. Szerdán a Chelsea volt az ellenfél, Petr Èechhel a kapuban (Jiøí Jarošík azért nem játszhat a Bajnokok Ligájában a kékeknél, mivel ősszel a CSZKA Moszkva csapatában már pályára lépett ebben a sorozatban).

A mérkőzés legszebb jelenetét
éppen a két cseh megmozdulása hozta: a 36. percben Gerrard beadása után Baroš szorongatott helyzetből fejelt kapura, s a jobb sarokba tartó labdát Èech bravúrral tenyerelte ki. A The Sun osztályzatai alpján a cseh kapus volt a mérkőzés legjobbja (8-as osztályzatot kapott).

Barošnak azonban
sokkal nehezebb dolga volt, hiszen Benitez – akárcsak Torinóban – ismét 4-5-1-et játszatott, ez pedig meglehetősen hálátlan feladatot jelent a csatár számára: egyszemélyes csatársorként a minimumból a maximumot kell kihozni – mindehhez rengeteg erő és tökéletes összpontosítás szükségeltetik. Ugyankkor minden egyes liverpooli labdaszerzésnél egymagának kellett befutnia az egész támadóterületet. S mindezt úgy, hogy sokáig kérdéses volt az is, pályára léphet-e egyáltalán, a Crystal Palce elleni meccsen összeszedett sérülése miatt.
Baroš pályára lépett, és Rafa Benitez 65 percnyi időt adott neki: ezalatt egyszer találta el a kaput, volt két jó és két rontott átadása, egy labdát elvesztett, egyszer szerelt, egyszer pedig őt szerelték, szabálytalanul.

Mourinhóhoz hasonlóan
a Chelsea kapusa, Petr Èech is úgy nyilatkozott a meccs után: a gólnélküli döntetlen elsősorban nekik kedvez. „A Liverpool hazai pályán nagyobb nyomás alatt lesz, mi pedig felszabdultabban focizhatunk majd.“
A meccs utáni értékelés során a kapus kitért a hétvégi,

Bolton elleni
idegenbeli bajnokira is, amelyen a Chelsea bebiztosíthatja a bajnoki elsőséget. „A klub ötven éve vár erre a bajnoki sikerre: nekünk pedig már csak azért is érdekünk, hogy minél előbb, azaz már hétvégén eldőljön a dolog, mert kedden már úgy akarunk pályára lépni Liverpoolban, hogy csak a BL-re kelljen összpontosítanunk.“

Milan Baroš – az ötcsillagos csatár (portré)

focitipp.hu

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább