Hullajó a Hull City

Hullajó a Hull City

, gj

Premier League, 7. forduló

Az egyik sírt (a sunderlandi góllövő), a másik jajgatott (a liverpooli védő), a harmadik nevetett (a hulli huligán drukker). Angliai körkép.



Tottenham-Hull City 0-1

* Miért esik majd ki a Tottenham? Azért, mert az utóbbi hat szezonban mindig kiesett az a csapat, amelyik hat kör után az utolsó helyen állt (West Ham, Wolves, Crystal Palace, Sunderland, Sheffield Utd, Derby), ráadásul a Spurs azóta kikapott az újonc Hull Citytől is.

* 96 év után először fordult elő a Tottenhammel, hogy az első hét meccsén nem tudott nyerni. A negatív rekord 1912-es keltezésű, akkor az első 12 mérkőzésén maradt nyeretlen a Spurs (0-3-9).

* A Hull City viszont élvezi története első élvonalbeli szezonját: a Tigrisek eddig csak egyszer kaptak ki (bár akkor 5-0-ra a Wigantől, otthon), a londoni klubokkal szemben mindhárom eddigi meccsüket megnyerték (Fulham 2-1, Arsenal 2-1, Tottenham 1-0), s már most több pontot gyűjtöttek (14-et), mint a Derby County az egész tavalyi szezonban (11-et).

Sunderland-Arsenal 1-1

* Egymás után két bajnokin nem tudott nyerni az Arsenal, a Sunderland otthonában csak a 93. percben egyenlítettek az Ágyúsok Fabregas fejesével. A hazaiak gólját Leadbitter szerezte a 86. percben, lövése a felső lécről vágódott a hálóba - a gólszerző elsírta magát a találat után.

* A Sunderland hat éve nem vert meg senkit a "top négyből" (ManUtd, Chelsea, Liverpool, Arsenal).

* Arséne Wenger 12 évvel ezelőtt, 1996. szeptember 28-án írta alá szerződését az Arsenallal. Korábban hét évig dolgozott a Monaco trénereként. "A feleségemnek azt mondtam, 55 évesen befejezem. Amikor 55 éves lettem, azt mondtam, hogy majd 60 évesen. Legközelebb már nem mondok időpontot" - nyilatkozta az 58 éves francia szakember, akinek a szerződése 2011-ben jár le az Arsenalnál. A Premier League legrégebben hivatalban lévő edzője Sir Alex Ferguson, aki 22 éve dolgozik a Manchester Unitednél.

Chelsea-Aston Villa 2-0

* A Kékek a sérült Deco, Essien, Carvalho és Drogba nélkül is győztek, és 2007 decembere óta veretlenek a bajnokságban (20-8-0).

* Ha csak a 2008-as bajnoki eredményeket vennénk figyelembe, a következő lenne az állás:

1. Chelsea 61 pont
2. Liverpool 56 pont
3. ManUtd 53 pont
4. Arsenal 49 pont

* A Chelsea utoljára 2004 februárjában kapott ki a Stamford Bridge-en bajnoki meccsen (Arsenal 1-2), azóta 86 mérkőzésen a mérlege: 62 győzelem és 24 döntetlen.

Blackburn-ManUtd 0-2

* A jó hír a Premier League többi csapata számára, írja a Times, hogy a Manchester Unitedben Scholes, Carrick és Hargreaves sérült, Cristiano Ronaldo pedig csak keresi tavalyi önmagát. A rossz hír viszont az, hogy Rooney és Berbatov kirobbanó formában játszik.

* Egy éve öt meccs után 8 pontja volt a Manchester Unitednek, utána azonban egy nyolcmeccses győzelmi széria következett - végül pedig bajnok lett a ManUtd. Idén öt meccs után szintén 8 pontja volt a Manchesternek.

* Utóbbi harminc bajnokiján mindig rúgott legalább egy gólt a Manchester Utd.

Manchester City-Liverpool 2-3

* A Liverpool 0-2-ről fordított 3-2-re a City ellen, s 12 éve nem állt ilyen jól az első hét kör után.

* Fernando Torres az 55. percben szépített (az volt a Liverpool ezredik gólja a Premier League-ben), majd ugyanő a 77. percben egyenlített (az volt a spanyol csatár 29. találata a Liverpoolban, s ezzel ő a klub legeredményesebb játékosa a "kontinensről", korábban a cseh Patrik Berger volt a csúcstartó 28 góllal), az utolsó pillanatokban pedig Kuijt eldöntötte a meccset (az volt a holland első gólja a bajnokságban tavaly november óta).

* Ez a sérülések hete: Paul Scholes (ManUtd) és Didier Drogba (Chelsea) után a Liverpool szlovák középhátvédje, Martin Škrtel is súlyos térdsérülést szenvedett, nagy fájdalmak közepette, hordágyon hagyta el a pályát. Xabi Alonso pedig csak a szerencsének köszönheti, hogy sípcsonttörés nélkül megúszta Zabaleta ámokfutását. Zabaleta nem úszta meg: piros lapot kapott.

* A City 1995 óta csak egyszer győzte le otthon a Liverpoolt.

* A Liverpool utoljára márciusban kapott ki bajnoki meccsen (ManUtd 0-3), azóta 14 bajnokin 10-4-0 Gerrardék mérlege.

* A Vörösök az első félidőben csak bemelegítenek, utoljára áprilisban lőttek gólt az első játékrészben bajnoki meccsen (a Fulham elleni 2-0 során Pennant).

(gj)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább