Az új John Carew a láthatáron?

Az új John Carew a láthatáron?

, ktn

Tarik Elyounoussi

Fjörtoft, Solskjaer, Flo, Carew - az utóbbi két évtizedben a norvég futball nem szűkölködött a kiváló csatárokban. Egy húsz esztendős fiatalember léphet a már-már legendás játékosok örökébe, ő Tarik Elyounoussi.



A marokkói származású csatárt 2006-ban és 2007-ben is a legígéretesebb norvég tehetségnek választották, s már tavaly nyáron is több angol klub megvásárolta volna, a játékosért a hírek szerint bejelentkezett a Chelsea, a Tottenham, a Portsmouth, a Wigan és a West Ham is.

A norvég Fredrikstad végül a Heerenveen által kínált 3.5 millió eurót fogadta el. A játékos döntésében szerepet játszhatott az is, hogy a holland egyesület edzője az ugyancsak norvég Trond Solleid (a Le Mans 4 milliót kínált érte, Elyounoussi azonban nem szeretett volna a francia kiscsapathoz szerződni).

A hollandok nem a kispadra vették meg a játékost, Elyounoussi azonnal kiszorította a kezdőből az 51-szeres elefántcsontparti válogatottat, Bonaventure Kalout. Nem véletlenül: az idei szezonban eddig 5 bajnoki meccsen 2 gólt szerzett, az UEFA-kupában pedig 2 fellépése alatt 3 gólig jutott.

A marokkói-norvég már a skandinávok nemzeti tizenegyében is bemutatkozott, parádésan. Elyounoussi 2008 májusában az Ullevaal Stadionban rendezett Norvégia-Uruguay meccsen lépett pályára először a válogatottban. A meccs 1-1-re végződött, a hazaiak gólját Elyounoussi szerezte, pályára lépése után négy perccel. Ennél gyorsabban még egyetlen debütáns sem volt eredményes a norvég válogatottban.



Ezek Elyounoussi villámkarrierjének eddigi mérföldkövei. Az már leginkább rajta múlik, hogy tíz év múlva az ő nevével folytatódik-e az a lista, ami egyelőre Carew-éval zárul.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Tarik Elyounoussi
Klub: SC Heerenveen
Poszt: csatár
Állampolgárság: norvég
Születési dátum: 1988. február 23.
Születési hely: El-Hoceima, Marokkó
Magasság/testsúly: 176 cm/62 kg


Pályafutás (bajnoki meccs/gól)

2006-08: Fredrikstad (61/18)
2008-: SC Heerenveen (5/2)


Válogatottság: 2/1


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább