Miben első az Arsenal?

Miben első az Arsenal?

, gj

Premier League, 18. forduló

A Jézuska idén a Liverpoolt szemelte ki magának, karácsonyra megajándékozta 39 ponttal, márpedig ilyesmire az utóbbi 18 évben nem volt példa.



A Liverpool utoljára 1990-ben karácsonyozott ilyen előkelő helyen - akkor ráadásul 44 pontot gyűjtöttek a Vörösök. Más kérdés, hogy tavasszal elkótyavetyélték előnyüket (a végeredmény: 1. Arsenal, 2. Liverpool, 3. Crystal Palace). Az akkori bajnoki mezőnyből tizenegy csapatot hiába keresnénk most a Premier League-ben, a Luton Town mára a negyedosztály legaljára süllyedt, a Wimbledon pedig fúziója után Milton Keynes Dons Football Club néven él tovább, a klub hűséges szurkolói pedig létrehozták az "eredeti" AFC Wimbledont.

Ilyen szempontból valódi ritkaságnak számít a futballtörténelemben egy olyan mérkőzés, mint amelyet 1995 júliusában játszottak Kassán. Az Intertotó-kupa 10. csoportjában a kassai 1. FC négyezer néző előtt 1-1-es döntetlent ért el az FC Wimbledonnal szemben, a kassaiak gólját azon a meccsen Vladimír Weiss szerezte. Azóta mindkét klub megszűnt.

De a retróból legyen ennyi elég, a Liverpool is szívesen elfelejtené, hogy kilenc mérkőzés óta képtelen legyőzni idegenben az Arsenalt. A Vörösök utoljára 2000-ben verték meg Londonban az Ágyúsokat (Titi Camara góljával), s arra a győzelemre a maiak közül már csak Carragher, Hyypiä és Gerrard emlékezhet.

Carragher most is pályára lépett az Arsenal ellen, ez volt az 550. mérkőzése liverpooli mezben, s talán ünnepi meghatottságának tudható be, hogy hagyta, hadd forduljon le róla Robin van Persie, s lőjön bombagólt - ezzel vezetett az Arsenal (1-0). A gól némi meglepetésre a Liverpoolt állította lábra, Keane nem kevésbé csodálatos találattal egyenlített (1-1), s Adebayor szigorúnak tűnő kiállítása után végül a tíz emberrel hajrázó Arsenal örülhetett, hogy legalább az egy pontot otthon tartotta.

Az 1-1 persze nem meglepetés. A két csapat 2007 márciusa óta hat tétmeccset játszott (négy bajnoki, két BL-negyeddöntő), s azokon négyszer 1-1-es döntetlen született.

2007. március 31. Liverpool-Arsenal 4-1
2007. október 28. Liverpool-Arsenal 1-1
2008. április 2. Arsenal-Liverpool 1-1
2008. április 5. Arsenal-Liverpool 1-1
2008. április 8. Liverpool-Arsenal 4-2
2008. december 21. Arsenal-Liverpool 1-1


A döntetlennel együtt az Arsenal elmondhatja magáról, hogy a "nagy négyes" egymás elleni meccsein a legtöbb pontot gyűjtötte. A "top four" egymás elleni eredményei a 2006/07-es szezontól kezdve:

Arsenal 15 6 6 3 21-18 24
ManUtd 15 6 4 5 19-14 22
Liverpool 15 4 5 6 13-17 17
Chelsea 15 3 7 5 11-15 16


Röviden a többiekről: Sam Allardyce kézrátétellel gyógyítaná a Blackburnt, s elsőre sikerrel járt, a Rovers zsinórban hat vereség után győzött (Blackburn-Stoke 3-0). Az utolsó pillanatokban dőlt el a Newcastle-Tottenham (2-1) és a West Brom-ManCity (2-1) mérkőzés is, a Fulham pedig móresre tanította a Borót (3-0).

A Hull egy hete Liverpoolban ikszelt, és elájult magától - annyira, hogy a Sunderland egy négyessel térítette észhez (Hull-Sunderland 1-4). Idegenben győzött az Aston Villa, s ezzel fellépett a dobogóra (West Ham-Villa 0-1). Vendégként mintha jobban menne az élcsapatoknak a Premier League-ben: az első hét helyezett közül öten is többször nyertek idegenben, mint otthon (kivételt képez a ManUtd és az Arsenal).

otthon idegenben
1. Liverpool   5-4-0   6-2-1
2. Chelsea   3-4-2   8-0-0
3. Aston Villa   4-4-1   6-0-3
4. ManUtd   6-1-0   3-4-2
5. Arsenal   5-2-2   4-2-3
6. Hull City   3-2-4   4-4-1
7. Everton   1-3-4   6-1-2


(gj)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább