Egy perui szuperszélső lehet Dzsudzsák riválisa

Egy perui szuperszélső lehet Dzsudzsák riválisa

, ktn

Reimond Manco

Manco az a futballista, akiről már az első labdaérintése után látszott, hogy zseni.



A 2007-es U17-es dél-amerikai kontinensbajnokságon őt választották a torna legjobb játékosának, szerzett három gólt, a csapata pedig a negyedik helyen végzett. A díjért járó pénzt azonban nem sportkocsira, hanem a fontos műtétre váró anyja és a cukorbetegségben szenvedő apja kezelésére költötte.

Ő Reimond Manco, Peruból.

Az U17-es torna után rögtön olyan sztárokhoz kezdték hasonlítani, mint Messi és Robinho, honfitársa, Teófilo Cubillas pedig önmaga utódját látta Mancóban. Cubillas és Manco között van is némi hasonlóság: mindketten az Allianza Lima csapatában kezdték a védők táncoltatását.

2007 nyarán aztán Dél-Koreában volt fellépése, ahol a perui csapatot a legjobb nyolc közé kormányozta az U17-es világbajnokságon - be is választották a torna 25 legjobb futballistája közé.

Tucatnyi nagycsapat indított érte hadjáratot, és végül a PSV lett a nyerő. Nem véletlenül, Mancót egy másik egykori Allianzás, Jefferson Farfán közbenjárásával szerezték meg a hollandok. A szélső a Schalkéhoz igazoló honfitársa mezszámát (17), és egy ötéves szerződést kapott az eindhoveni csapattól 2008 februárjában.

Nyáron kezdett a PSV-nél, de első meccsét csak november 29-én játszotta a Heerenveen ellen. Az utolsó tíz percre szállt be, 0-2-nél. Első labdaérintésével lekezelt egy elérhetetlennek tűnő labdát az oldalvonalnál, a másodikkal pedig gólpasszt adott Koevermansnak.



Később Nijland is szerzett egy gólt, a meccs vége 2-2 lett. Kétségtelen, hogy a PSV Mancóval egy gyöngyszemet szerzett, Dzsudzsák Balázs pedig egy komoly riválist - még szerencse, hogy a perui saját bevallása szerint jobbszélsőként szeret játszani.

NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Reimond Orangel Manco Albarracín
Klub: PSV Eindhoven
Poszt: szélső
Állampolgárság: perui
Születési dátum: 1990. augusztus 23.
Születési hely: Lima, Peru
Magasság/testsúly: 170 cm/64 kg


Pályafutás (bajnoki meccs/gól):
2007-08: Alianza Lima (29/3)
2008-: PSV Eindhoven (2/0)


Válogatottság: 2/0


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább