A szovjet Pelé klubja a harmadosztályban

A szovjet Pelé klubja a harmadosztályban

, ktn

Torpedo Moszkva

Egy szomorú sorsú futballklub. A Torpedo legendájának tekintett Eduard Sztrelcov egykor hét évet töltött a gulágon, a mai utódok pedig visszazuhantak a harmadik ligába. Sirassa velünk a Torpedo Moszkvát.



AMO, ZIL, Torpedo

A Torpedo Moszkva 1930-ban alakult, eredetileg AMO néven. Az AMO egy autógyár volt, amely Sztálin iparosítási lázának köszönhette létrejöttét - a gyár ZIL néven ma is működik. A Torpedo Moszkva nevet 1936-ban kapta meg a klub, amely 1938-ban került fel először a szovjet első osztályba. A nagy moszkvai hármas, a CSZKA (akkor még CDKA), a Szpartak és a Dinamo mellett a Torpedo nem rúghatott labdába.

Egészen 1960-ig, amikor a klub végre megszerezte története első bajnoki címét. A csapat ásza akkoriban az a Valentin Kozmics Ivanov volt, aki minden idők legeredményesebb Torpedo-játékosának számít - 1952 és 1966 között 126 találatot jegyzett a klub színeiben. Ivanov többek közt Albert Flóriánnal együtt társgólkirályi címet szerzett az 1962-es világbajnokságon, fia pedig elismert játékvezetővé vált: Valentin Valentinovics Ivanov vezette a 2006-os vb nürnbergi csataként elhíresült meccsét, a 16 sárga- és 4 piros lappal zárult portugál-holland derbit.

Sztrelcov: klublegenda a gulágon

Mégsem Ivanov számít a klub elsőszámú legendájának, hanem Eduard Sztrelcov - aki 1960-ban a bajnoki cím ünneplése helyett éppen a gulágon raboskodott. Sztrelcovot az 1958-as világbajnokság előtt tartóztatták le, és küldték munkatáborba, ahol hét esztendőt töltött. Az ellene felhozott vádak szerint a vb-re készülő szovjet válogatott edzőtáborában megerőszakolt egy lányt. A Sztrelcovval való leszámolás valódi indítéka azonban az lehetett, hogy egy alkalommal szűk körben negatívan nyilatkozott egy szovjet pártvezető lányáról. Ráadásul nem volt hajlandó eligazolni a Torpedóból sem a KGB által vezérelt Dinamóhoz, sem a hadsereg csapatának számító CSZKA-hoz.

Sztrelcov 1965-ben térhetett vissza a Torpedóhoz, és a csapat rögvest szovjet bajnok lett vele. A bravúrt az 1976-os őszi idényben még megismételték a fekete-fehérek - mindmáig az volt az utolsó aranyuk az élvonalban. Sztrelcov klasszisát nemcsak az idő szépítette meg: a "szovjet Pelé" becenevű támadó 1954-ben a 7. helyen végzett az Aranylabda-szavazáson - 17 éves korában. Ivanov mögött ő a második a klub góllövőlistáján, 100 találattal.

Torpedó, ZIL, zűrzavar

A klub egyébként összesen hatszor nyerte meg a szovjet/orosz kupát, utoljára 1993-ban. A kilencvenes évek azonban már nem a Torpedóról szóltak. 1996-ban a ZIL eladta a klubot a Luzsnyiki stadiont üzemeltető cégnek, a Torpedo pedig átköltözött az Eduard Sztrelcovból a gigantikus méretű Luzsnyiki stadionba. A ZIL maradt a futballban, előbb a Torpedo-ZIL Moszkvát juttatta fel a harmadosztályból (majd adta el egy norilszki fémipari vállalatnak), mostanában pedig egy Torpedo-RG nevű csapattal próbálkozik a harmadik ligában. Érdekesség, hogy a Torpedo-ZIL 2004 óta FK Moszkva néven szerepel az orosz élvonalban. A csapat meccseit a Sztrelcov stadionban játssza, a klub elnöke pedig az egykori torpedós Valentyin Ivanov...

Hová tűnt az "eredeti" Torpedo?

A Torpedo Moszkva egy ideig gyökértelenül tengődött a Luzsnyikiben, majd kiszenvedett. 2006 novemberében mintegy 1500-an nézték végig a 80 ezer fő befogadására képes Luzsnyiki stadionban, hogy a Torpedo 1-1-re végez a Sinnyikkel, s ezzel 68 év után búcsút mond az élvonalnak. A második ligához hasonló hardcore-ra pedig a Torpedo nem volt felkészülve. 24 csapat, 42 forduló, utazások Kalinyingrádtól Irkutszkig, ez az orosz másodosztály, amelyben a 2007-es évet még túlélték a fekete-fehérek, de a 2008-ast (amikor a szövetség döntése szerint a 24-ből 7 csapat kiesett) már nem. A Torpedo november elején hazai pályán 4-2-re kikapott a Vityaz Podolszktól, ezzel visszazuhant a harmadosztályba.

Kinek szurkolnak a ZIL-munkások?

2009-ben a Torpedo legalább nem kényszerül több ezer kilométeres utazásokra, a harmadosztály nyugati csoportjában olyan ellenfelek várnak a csapatra, mint a Szpartak Kosztroma, a Volga Tver vagy éppen a Dinamo Vologda és a Dinamo Szentpétervár. Az ellenfelek mellett szomorú pillanatok is várnak arra a klubra, amely kétszer a KEK-ben, egyszer pedig az UEFA-kupában jutott be a legjobb nyolc közé, olyan csapatokat kiverve, mint a Stuttgart, a Napoli és a Hajduk Split. 1992-ben a Torpedo két 0-0-s döntetlen után tizenegyesekkel még a Manchester Unitedet is búcsúztatta az UEFA-kupa első fordulójában.

Idén pedig a ZIL-gyár jelenlegi csapata, a Torpedo ellen játszhat a harmadik ligában. Vajon kinek szurkolhatnak mostanában a ZIL munkásai?

TÉNYEK
Hivatalos név: FK Torpedo Moszkva
Ország: Oroszország
Város: Moszkva
Alapítás éve: 1924
Klubszínek: fehér-fekete
Stadion: Luzsnyiki
Férőhely: 84 875


Legjobb eredmények
Bajnokság: bajnok (1960, 1965, 1976 ősz)
Kupa: győztes (1949 1952 1960, 1968 1972 1986 1993)
Nemzetközi sikerek:
KEK: negyeddöntős (1968, 1987)
UEFA-kupa: negyeddöntős (1991)
Intertotó-kupa: elődöntős (1997)


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább