Balhés dél-olaszok, sérült Villa-sztárok

Balhés dél-olaszok, sérült Villa-sztárok

, hb

napi krónika

Amokachi kezébe került a nigériai utánpótlás-nevelés, megsérült a Roma kapusa, ötéves szerződést kötött 17 éves játékosával az Everton. Napi hírösszefoglalónk.



Hosszabbítás: Eilhoff, Rodwell

Két évvel meghosszabbította Dennis Eilhoff szerződését az Arminia Bielefeld. A 26 éves középpályás így 2011-ig maradhat nevelőegyesületénél. Eilhoff az idényben már 20 alkalommal lépett pályára a csapatban, amelynek 13 éves kora óta tagja.

Az Everton is megújította egy saját nevelésű játékosának szerződését, az előző szezonban debütáló, 17 éves Jack Rodwell öt évre kötelezte el magát a csapatnál. Rodwell fiatal kora ellenére idén 13-szor játszott az Evertonban, ebből hét alkalommal kezdő volt.


Betegszoba: Bullard, Doni, Milner, Heskey

Műteni kellett a Hull City középpályását, Jimmy Bullardot, miután kiderült, hogy a jobb térdében teljesen elszakadt a keresztszalag. A harmincéves játékos januárban került a Fulhamtől a Tigrisekhez, miután 18 hónap után felépült hasonló sérüléséből. Bullard a szezonban már biztosan nem léphet pályára.


James Milner és Emile Heskey is megsérült az Aston Villa tegnapi, CSZKA Moszkva elleni UEFA-kupa mérkőzésén. Milner a hírek szerint combhúzódást, Heskey pedig achilles-sérülést szenvedett. A Villa mestere, Martin O'Neil azonban bízik benne, hogy mindkét játékosát bevetheti hétvégén a Chelsea ellen.


Meghúzta hátát a Roma elsőszámú kapusa, Alexander Doni. A 29 éves brazilt a csapat tegnapi edzésén érte a baleset, így szombaton kihagyja a Siena elleni találkozót.


Változások Afrikában

Az Everton és a Besiktas egykori sztárját, Daniel Amokachit nevezték ki a nigériai ifjúsági válogatott élére. Amokachi feladata elsősorban az lesz, hogy sikerre vezesse a csapatot a 2009-es egyiptomi ifjúsági világbajnokságon. Az 1994-es vb-n berobbanó csatárnak 36 éves kora ellenére már komoly edzői tapasztalata van, asszisztensként dolgozott többek között a felnőtt válogatottnál is.


Kenyában a felnőtt csapat élére került új ember, a szövetség a német származású Antoine Hey-t bízta meg a válogatott irányításával. Hey kétéves szerződés írt alá a nemzeti csapatnál. A német tréner március 1-től veszi át a kenyai tizenegyet, és rögtön tétmeccsen mutatkozhat be Tunézia ellen.


Kockázatos dél-olaszok

Magas kockázatúnak ítélte az olasz sportellenőrző bizottság a február 28-i Juventus-Napoli találkozót, ezért a vendégek szurkolói nem utazhatnak el a mérkőzésre.


Nem lesznek drukkerek a vendégszektorban a március 1-én megrendezésre kerülő Palermo-Catania találkozón sem. Két éve a Cataniában rendezett szicíliai derbin egy rendőr vesztette életét a mérkőzés kapcsán kitört zavargásokban.


A nap pletykája: Adebayor, Huntelaar
A The Daily Star nevű angol magazin mai számában azt állította, a Barcelona hajlandó lenne 22.7 millió fontot fizetni az Arsenálnak Emmanuel Adebayorért. A katalánoknak azért lenne szüksége a togói támadóra, mivel a nyáron valószínűleg távozik a csapattól Samuel Eto'o és Thierry Henry is. A magazin azt is tudni véli, az Ágyúsok a Real Madrid téli igazolásával, Klaas-Jan Huntelaarral pótolnák Adebayort.



(hb)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább