Távozik a Liverpool vezérigazgatója, világválság Sunderlandben is

Távozik a Liverpool vezérigazgatója, világválság Sunderlandben is

, focitipp.hu

Napi krónika

Erősödik Rafa Benítez pozíciója a Liverpoolnál, Torres bokája viszont megsérült. Cissé és a Sunderland közé állt a gazdasági válság, rangadóra készül Törökország és Portugália. Napi krónika.



Alakul Benítez liverpooli jövője
Szezon végén elhagyja a Liverpoolt Rick Parry, a klub vezérigazgatója, ezzel elgördül az akadály Rafael Benítez szerződéshosszabbítása elől. Parry kapcsolata azért romlott meg a spanyol menedzserrel, mert nem igazolta le az általa kiszemelt játékosokat. Benítez nem írta alá új szerződését a Liverpoollal, mert több befolyást szeretne az átigazolások terén. A kiszemelt játékosokkal és azok ügynökeivel Parry folytatott megbeszéléseket az elmúlt években.

Fernando Torres térdsérülése miatt nem utazik el a Vörösökkel szombaton Middlesbrough-ba. A spanyol válogatott támadó a hétközi Bajnokok Ligája-találkozón sérült meg, a Real Madrid ellen. Benítez abban reménykedik, hogy játékosát kedden már pályára küldheti a Sunderland ellen.

Felverte Cissé árát a válság
Az angol font romlása miatt veszélybe került Djibril Cissé és a Sunderland közös jövője. A Fekete Macskáknál kölcsönben lévő francia csatár ára jelentősen felment a brit fizetőeszköz
értékvesztése miatt.

A Cissét kikölcsönző Marseille megegyezett a Sunderlanddel a 27 éves játékos áráról, ám a font euróhoz viszonyított gyengülése miatt a kiesés ellen küzdő klubnak most lényegesen többet kellene fizetnie érte. Niall Quinn elnök szerint Cissé végleges szerződtetése koránt sem biztos, ám végleges döntés csak szezon végén születik.

A jelenleg bokasérüléséből lábadozó támadó tíz góljával a Sunderland legeredményesebb játékosa a szezonban. Kapusa mindenesetre már van az egyesületnek, Fülöp Mártonnal pénteken 2012-ig szerződést hosszabbítottak.

Az egyiknek sikerül
Sivasspor-Fenerbahce rangadót rendeznek szombaton Törökországban. Az éllovas Sivas kiterjesztheti hárompontos előnyét a második Trabzonpor előtt, a Fenert pedig akár végleg lerázhatja. Bülent Uygun edző mindenesetre magabiztos: "Ha a Fener kikap, komoly veszélybe kerül a bajnoki címe. Mi nem sok gólt kapunk és eleget rúgunk, remélem így lesz a folytatásban is." A Trabzonspor a 14. Antalyasporhoz látogat vasárnap.

Paulo Bento, a Sporting edzője a Bayern Münchentől elszenvedett 5-0-ás vereség után arra kérte játékosait, mutassák meg, mit tudnak. Nem lesz könnyű, a lisszaboniak hétvégi ellenfele a Porto lesz. "Ezekben a pillanatokban van a legnagyobb szükség karakterre és egyéniségre" - hívta fel a figyelmet Bento. A Porto elmúlt nyolc mérkőzésén egyszer kapott ki: február 4-én a ligakupában a Sporting nyert 4-1-re.

ui
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább