David Villa eladó, Nedved egyben maradt

David Villa eladó, Nedved egyben maradt

, hb

napi krónika

Szentpétervárra igazolt Fernando Meira, rablónak nézték az Everton csatárát, nyomozás indulhat Mourinho ellen. Napi krónika.



Üzleti negyed: Meira, Carroll, Villa

Négy és fél millió euróért a Galatasaray-tól a Zenit Szentpétervár csapatához igazolt Fernando Meira. A 54-szeres portugál válogatott védő négy évre írt alá az UEFA-kupa címvédőjénél. Meira 2008 nyarán szintén négyéves szerződést kötött a Galatával, de a klub nehéz anyagi helyzete miatt kénytelen volt megválni a 30 éves középhátvédtől.

Három és fél évvel meghosszabbította szerződését a Newcastle-nél Andy Carroll. A 20 éves csatár új profi kontraktusa szerint így 2012-ig marad a St. James' Parkban. A korábbi U19-es válogatott nyáron ingyen igazolhatóvá vált volna.


A Valencia alelnöke, Fernando Gomez hivatalosan is megerősítette, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő klub tárgyalásokba kezdett David Villa eladásáról a Manchester City-vel. Az alelnök elmondása szerint Vicente Soriano klubelnök már találkozott is a City illetékeseivel, de az árban egyelőre nem jutottak dűlőre a felek. David Villa augusztusban hosszabbított szerződést 2014-ig a Valenciával, kivásárlási árát a klub 144 millió euróban szabta meg.


Betegszoba: Nedved, Ziani

Az előzetes hírekkel ellentétben, mégsem szenvedett bordatörést Pavel Nedved a Juventus középpályása. Az egykori aranylabdást a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő első félidejében nagy fájdalmakkal, hordágyon vitték le a pályáról, de a röntgenvizsgálatok kimutatták, Nedved minden csontja egyben maradt az Essiennel való ütközés után. A klub hivatalos értesítése szerint a cseh irányító hamarosan újra játszhat.


Nem játszhat azonban a ma esti, Ajax elleni UEFA-kupa mérkőzésen a Marseille középpályása, Karim Ziani. A 39-szeres algériai válogatott a csapat tegnapi edzésén ágyékhúzódást szenvedett.


Kékfény: Mourinho, Anichebe

Egy angol szurkoló azt állítja, Jose Mourinho megütötte a tegnapi, Manchester United-Inter BL-nyolcaddöntő után. A férfi elmondása szerint a portugál edző az Inter autóbuszának közelében bántalmazta őt. A manchesteri rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben Az Inter sajtószóvivője szerint "semmilyen testi kontaktus nem történt a két fél között."


Rablónak nézték, és nyilvánosan igazoltatták az Everton nigériai csatárát, Victor Anichebét. A játékos és egyik barátja a Manchesterhez közeli Knutsfordban egy ékszerüzlet kirakatát nézegette, mikor váratlanul megjelent a rendőrség. Kiderült, a bolt dolgozói gyanúsnak találták a két férfit és értesítették a helyi rendőrséget. A hatóságok igazoltatták Anichebét, barátját pedig megbilincselték. A focistát és ismerősét végül elengedték, de Anichebe nyilvános bocsánatkérést követel az angol rendőrségtől.


(hb)


*****


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább