Civakodás lett Mutu sérüléséből, csapatkapitány nélkül Wales és Skócia

Civakodás lett Mutu sérüléséből, csapatkapitány nélkül Wales és Skócia

, hb

napi krónika

A walesi és a skót válogatott is elveszítette csapatkapitányát a ma esti világbajnoki selejtezők előtt: Craig Bellamy megsérült, Barry Ferguson csak kicsit berúgott. Rövid híreink a focitippen.



Napi biznisz

Az olasz sajtó szerint nyártól a Romában folytatja pályafutását Stefano Guberti, a Bari középpályása. A 24 éves szélső három évre kötelezi el magát a fővárosiaknál, és ügynöke, Claudio De Nicola állítása szerint évi 600 ezer eurót keres majd új csapatában. Guberti januárban érkezett kölcsönben a Barihoz az Ascolitól, ahol szerződése júniusban lejár, így a Roma ingyen jut a tehetséges játékoshoz.

2014-ig meghosszabbította szerződését a Schalke együttesével Jermaine Jones. A 27 éves középpályás a 2007/08-as szezonban érkezett az Eintrach Frankfurt csapatától a Schalkéhoz, azóta 51 bajnokin lépett pályára és három gólt szerzett.


Elhagyja viszont Gelsenkirchent Marcelo Bordon, a csapat brazil védője. A hatszoros válogatott játékos a szezon végén visszatér hazájába. Bordon 2004 óta szerepel a Schalke együttesében, és egészen a 2008/09-es szezonig alapembernek számított a csapatban.


Gyengélkedő

Kihagyja a ma esti, Ausztria elleni vb-selejtezőt Adrian Mutu, a román válogatott csatára. A hírek szerint a játékos súlyos térdsérülést szenvedett a hétvégi, Szerbia elleni 3-2-es vereség alkalmával. A román válogatott orvosai azonnali műtétet javasoltak a támadónak, de a játékos klubja ebbe nem egyezett bele. A Fiorentina honlapján hivatalos közleményt adott ki, amelyben jelezte, a csapat orvosi stábja is meg szeretné vizsgálni a támadót, mielőtt kés alá feküdne.


Wales válogatottja is elveszítette egyik kulcsemberét, a Németország elleni vb-selejtező előtt. A csapatkapitány, Craig Bellamy térdsérülést szenvedett a válogatott keddi edzésén. A hírek szerint a 29 éves csatár már vissza is utazott klubcsapatához, a Manchester Cityhez, hogy kezelését minél előbb megkezdhessék.


John Toschak valószínűleg nem számíthat középpályására, Jason Koumasra sem. A Wigan játékosa tegnap óta derék és csípőfájdalomra panaszkodik.


Dühöngő

Brit lapértesülések szerint az angol rendőrség őrizetbe vette Djibrill Cisse-t, a Sunderland francia csatárát. A 27 éves támadót azzal vádolják, hogy ma hajnalban, egy newcastle-i sztriptízbár előtt fojtogatni kezdett egy fiatal nőt. Cisse-t a rendőrség a mai nap folyamán kihallgatta, és egyelőre szabadlábon engedte.


Kikerült az Izland ellen készülő skót keretből a válogatott csapatkapitánya Barry Ferguson és elsőszámú kapusa, Allan McGregor. A páros a Hollandia elleni, vesztes vb-selejtező után állítólag késő éjszakáig italozott a szállodai szobában. "A kérdést csapaton belül fogjuk megoldani" - nyilatkozott a skót szövetség illetékese, aki súlyos fegyelmi vétségnek minősítette a játékosok viselkedését. Ugyanakkor több brit lap is úgy véli, a labdarúgók fegyelmi megrovása csupán abban fog megnyilvánulni, hogy McGregor és Ferguson a kispadon kezdi az Izland elleni találkozót.


(hb)


*****


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább