Kanouté és Pires hosszabbított, Vieri harmadszor is lelépett

Kanouté és Pires hosszabbított, Vieri harmadszor is lelépett

, hb

napi krónika

Kanouté, Pires és Javi Venta is marad jelenlegi csapatánál, Bobo Vieri azonban ismét elhagyta az Atalanta együttesét. Napi hírösszefoglalónk.



Papírmunka

Két játékosával is szerződést hosszabbított a Villarreal. A spanyol együttes a 35 éves Robert Pires és a 33 esztendős Javi Venta lejáró szerződését tolta ki egy évvel. Pires a negyedik, Javi Venta 11. idényét kezdheti meg ősszel a Sárga Tengeralattjárónál.

Újabb két évig marad jelenlegi csapatánál Frédéric Kanouté is. A mali válogatott csatár 2012-ig hosszabbított a Sevillával. Kanouté szerződése csak jövő nyáron járt volna le, de az andalúzok jobbnak látták időben magukhoz láncolni az AC Milan felé kacsintgató gólvágót.


Véget ért Christian Vieri harmadik bergámói küldetése is. Az Atalanta közös megegyezéssel felbontotta a korábbi 49-szeres olasz válogatott szerződését. Vieri az idei szezonban kilenc alkalommal lépett pályára a kék-feketéknél, ezalatt két gólt szerzett. Az igazi világvándornak számító csatár korábban az 1995/96-os, és a 2006/07-es szezont töltötte a csapatnál.


Szintén közös megegyezéssel szakított Simon Jentzsch, és a Wolfsburg. A 32 éves kapus azért döntött a távozás mellett, mivel az utóbbi időben kiszorult Felix Magath csapatából. Jentzsch 2003 óta 142 Bundesliga-mérkőzésen védte a Farkasok hálóját, szerződése 2011 nyarán járt volna le.


Betegszoba

Kisebb bokasérülést szenvedett tegnap a török-spanyol vb-selejtezőn Marcos Senna, a Villarreal játékosa. A Marca információi szerint a 32 éves középpályás kihagyja a hétvégi, Almeria elleni bajnokit, de már játszhat a hétközi, Arsenal elleni BL-mérkőzésen.


Ugyancsak a vb-selejtezők áldozata lett Mirko Vucsinics, az AS Roma montenegrói csatára. Vucsunics a Grúzia elleni 0-0-ra végződő találkozón szedett össze egy kellemetlen sérülést, a Farkasok honlapja szerint meghúzta a jobboldali farizmát. Az már biztos, hogy a csatár kihagyja a Roma soron következő bajnokiját, de a fővárosiak bíznak benne, hogy a Lazio elleni, április 11-i derbin már a csapat rendelkezésére áll.


Mindkét térdét operálni kell a Sochaux csatárának, Francileudo Santosnak. A brazil születésű, tunéziai válogatott támadó január óta küzd súlyos ínsérüléssel mindkét lábában. A műtétet követően Santos legalább féléves pihenőre kényszerül.


Szintén sérüléssel bajlódik a Sochaux másik tunéziai játékosa, Yassin Mikari is. A 26 éves balhátvéd a szombati, Kenya elleni válogatott meccs előtt szenvedett combhúzódást.


A nap idézete

"Egyszerűbb a Szaharában vízre lelni, mint bármilyen rendszert találni a cseh válogatott játékában." A megállapítást a Dnes című napilap hasábjain olvashatták a csehek, a Szlovákia elleni, 2-1-es hazai vereség után.


(hb)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább