Seedorf: Nem rasszista a Juve-tábor; búcsú Adrianótól, bírság Fabregasnak

Seedorf: Nem rasszista a Juve-tábor; búcsú Adrianótól, bírság Fabregasnak

, ui

napi krónika

Seedorf nem hallotta rasszistának a Juve-drukkereket; Gerrard még a Hull City ellen sem játszhat; Fabregast bünteti az angol szövetség; hivatalosan is szakított Adrianóval az Inter. A nap hírei.



Nem volt rasszista a Juve-szurkolók dala
A múlt heti Juventus-Inter rangadón a hazai drukkerek Mario Balotellit, a Nerazzurri ghánai születésű csatárát szapulták. A Juventus-drukkerek megnyilvánulásait rasszistának minősítette a szövetség, büntetésül a Zebráknak zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk a következő, Lecce elleni bajnokijukat.

Seedorf, a Milan fekete középpályása azonban pénteken úgy nyilatkozott: "Be kell fejezni a rasszizmus emlegetését, mert nem volt az. Van, aki provokál, és arra érkeznek reakciók."

A holland szerint Balotelli bosszantotta a Bianconeri híveit, a válaszképp érkező rigmusok pedig semmiben sem különböztek azoktól, amiket két fehér provokatőrnek, Marco Materazzinak és Gennaro Gattusónak címeztek a juventinók.

Betegszoba: Gerrard, Mehmet Aurélio
Nem számolhat csapatkapitányával a Liverpool a szombati, Hull City elleni Premier League-mérkőzésen. Gerrard a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-párbaj első felvonása előtt sérült meg, azóta a Blackburnnel vívott ligameccsen ült csupán a kispadra, de akkor sem lépett pályára. Rafa Benítez menedzser szerint még korai lenne Gerrard visszatérése, a Vörösök többi játékosa viszont egészséges.

Négy hónapra játékképtelen lett Mehmet Aurélio. A Real Betis 31 éves középpályása szerdán sérült meg, a Valencia elleni 2-1-re elvesztett bajnokin. A török válogatott játékos azóta térdműtéten esett át.

Fabregast büntetik, Adrianótól búcsúznak
Megbüntette Fabregast az angol szövetség. Az Arsenal középpályása a Hull City elleni FA-kupa negyeddöntő után leköpte a vendégek másodedzőjét, Brian Hortont. Fabregas tagadta, hogy ilyet tett volna, ám mindkét klub bizonyítékot küldött az esetről a szövetségnek, amely még a vád tagadásáért is megbüntette a spanyol válogatott játékost.

Az Internazionale közleményben tudatta, hogy április 1-jei hatállyal közös megegyezéssel felbontja Adriano szerződését. A 27 éves brazil támadó 2002 januárjában érkezett a Nerazzurihoz, azóta kölcsönben szerepelt a Fiorentinánál, a Parmánál és a Sao Paulónál is.


Adriano április közepén napokra eltűnt, míg végül a brazil rendőrség talált rá Rio de Janeiróban. A válogatott csatár akkor úgy nyilatkozott, depressziós, és nem kíván visszatérni Olaszországba. Az Inter a közleményben megköszönte "a nyolc évet és a 74 gólt" volt játékosának.

(ui)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább