Berontok az öltözőbe, és mindent miszlikbe aprítok

Berontok az öltözőbe, és mindent miszlikbe aprítok

, focitipp.hu

Pavel Nedved-interjú

Az még nem biztos, hogy végleg befejezte a pályafutását, de az biztos, hogy a Juventus mezében már nem lép pályára. A Mladá Fronta Dnes interjúja Pavel Nedveddel.



Elképzelhető az is, hogy ősszel visszatér a pályára?
Nem sürget senki, van időm átgondolni, hogy mihez kezdjek. Ha sérült lennék, akkor kapásból azt válaszolnám, hogy befejezem. De így? Elképzelhető, hogy befut egy érdekes ajánlat, amit bolond lennék elutasítani.

Zdenek Zeman, aki tizenhárom évvel ezelőtt Olaszországba hívta Önt, úgy nyilatkozott: "Nedved foci nélkül már nem az igazi Nedved."
A srácok nevetve azt mondták az öltözőben, hogy ha nem fogok edzeni, akkor ősszel öngyilkos leszek. Az utolsó héten is azzal zrikáltak, hogy miért veszem olyan komolyan a tréningeket. Egyszerűen ilyen vagyok.

Edzésfüggő?
Remélem nem, mert akkor a nyáron súlyos elvonási tünetek várhatók... De az tény, hogy húsz éven át naponta keményen edzettem, a szervezetem ezt szokta meg, úgyhogy magam is kíváncsian várom, mi történik majd, ha ez elmarad. Az is lehet, hogy a feleségem elzavar a háztól, mert a napi edzések nélkül ingerült és kiállhatatlan leszek.

Nem tart attól, hogy pályafutása végeztével légüres térbe kerül, s nem találja majd a helyét?
Nem tudom, hogy milyen érzés nem focizni. Lehet, hogy egész nyáron kitűnően érzem majd magam, aztán egyszer csak augusztus végén rájövök, hogy muszáj játszanom, de már késő lesz, mert kiestem a körforgásból, és nem tudnám újra felvenni a ritmust. Bármi előfordulhat.

A menedzsere szerint még látjuk a pályán.
A menedzserem, Mino Raiola kifogástalanul dolgozik. S ha úgy látja jónak, hogy az én érdekemben ködösítenie kell, akkor azt ráhagyom. Az emberek talán azt gondolják, hogy határozatlan vagyok. Pedig tényleg nem tudom, mit hoz a holnap. De nagyon remélem, hogy ha majd meghalok, akkor csak a jóra fognak emlékezni az emberek velem kapcsolatban.

Olaszországban biztosan.
Az olaszok mindig elismerőleg nyilatkoztak rólam, a stílusomról, mert tudták, hogy mindent alárendelek a focinak.

Nem úgy, mint ők.
Ők egy kicsit mások, de egyébként istenadta tehetségek, már ami a futballt illeti, én legalábbis sokat tanultam tőlük.

NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Pavel Nedved
Születési dátum: 1972.08.30.
Születési hely: Cheb
Magasság: 177 cm
Testsúly: 70 kg
Poszt: középpályás
Mezszám: 11
Családi állapot: nős, két gyerek apja
Nyelvtudás: cseh, olasz, orosz
Becenév: Méïa, Furia Ceca
Cipőmárka: Uhlsport
Csapatai: Dukla, Sparta, Lazio, Juventus
Válogatottság: 91 meccs/18 gól


A torinói csapattársak végig azt hitték, hogy csak tréfál ezzel a búcsúval.

Annál szomorúbbak voltak, amikor kiderült számukra, hogy tényleg ez volt az utolsó meccsem a Juvéban. Megpróbáltak rábeszélni a folytatásra, főleg azzal érveltek, hogy ismét indulhatunk a Bajnokok Ligájában. Alex Del Piero még most sem akarja elhinni, hogy elmegyek. Várja a hívásomat, hogy igen, még egy évvel meghosszabbítottam a szerződésemet.

A szurkolók szépen elbúcsúztatták. Átélt már meghatóbb pillanatokat?
Amikor láttam, hogy a feleségem zokog a pálya szélén, amikor befutottak hozzám a gyerekeim, és az egész stadion a nevemet skandálta, akkor erősen kellett harapnom a számat, hogy kibírjam könnyek nélkül, mert engem is a sírás kerülgetett. Nem hittem volna, hogy ilyen ünnepélyes jelenetek lesznek. Grande festa, ahogy az olaszok mondják.

Del Piero ráadásul átengedte Önnek a kapitányi karszalagot.
Csodálatos gesztus volt részéről. A meccs előtt felkeresett, és azt mondta: ez a legkevesebb, amit tehetek érted, utolsó meccseden viseld te a csapatkapitányi szalagot. Meg azt is mondta még: ha esetleg tizenegyeshez jutnánk, akkor azt is te rúgod, odaviszem neked a labdát. Ráadásul hagyta, hadd végezzek el én egy szabadrúgást, amire az utóbbi években nem nagyon akadt példa.

Ő is tudta, hogy Nedvednek egyetlen találat hiányzik a száz gólhoz.
Persze. De az már túlságosan szép lett volna, ha még gólt is rúgok az utolsó meccsemen. A gólpassznak legalább annyira örülök, mint a gólnak.

Milyen érzés volt, amikor a Lazio elleni mérkőzés 84. percében elhagyta a pályát?
Először reflexből az ugrott be, hogy miért engem cserélnek le... Aztán amikor odarohantak hozzám a csapattársaim, Camoranesi meg elbőgte magát, akkor minden megváltozott. Rengeteget küzdöttünk egymás oldalán, egyik a másikért, sokat megéltem ezzel a csapattal, s abban a pillanatban tudatosítottam, hogy ennek vége, ez a fejezet lezárult. Lepergett előttem az életem filmje, a kezdetek Žaloudek úrnál, aki úgy törődött velem, mint a fiával, eszembe jutott a Plzeòben töltött időszak, aztán az, ahogy a katonaság alatt a Cooper-tesztet csinálom... Minden olyan gyorsan elrepült. Az apám is azt mondta nekem: az nem lehet igaz, hogy ilyen hamar vége van, hiszen csak tegnapelőtt kezdted a pályafutásodat.

Az apja nem próbálta meg rábeszélni a folytatásra?
Dehogynem. Ő meg van győződve arról, hogy még fociznom kellene.

Mit válaszolt neki?
Azt, hogy ilyenkor kell befejezni, lábon állva, és nem térdre rogyva.

Pavel Nedved sikerei:

1993    csehszlovák bajnok (Sparta)
1994    cseh bajnok (Sparta)
1995    cseh bajnok (Sparta)
1996    cseh kupagyőztes (Sparta)
1996    Eb-ezüstérem
1998    olasz kupagyőztes (Lazio)
1999    KEK-győztes (Lazio)
1999    Európai Szuperkupa-győztes (Lazio)
1998    Az Év játékosa Csehországban
2000    olasz bajnok (Lazio)
2000    Az Év játékosa Csehországban
2001    a Serie A legjobb idegenlégiósa
2002    olasz bajnok (Juventus)
2003    olasz bajnok (Juventus)
2003    Aranylabda
2003    Az Év játékosa Csehországban
2004    Eb-bronzérem
2004    Az Év játékosa Csehországban
2005    olasz bajnok (Juventus)*
2006    olasz bajnok (Juventus)*
2007    a Serie B bajnoka (Juventus)

*Megj.: A calciopoli miatt mindkét bajnoki címtől megfosztották a Juventust.


Egyelőre nem tudni, ki lesz a Juventus edzője, Ciro Ferrara és Laurent Blanc nevét emlegetik. Mi a véleménye róluk?
Edzői pályájuk elején vannak. Ha arról lenne szó, hogy asszisztensként folytathatnám a pályafutásomat, akkor mindenképpen csak egy nagy, tapasztalt tréner mellett. Lippire, Capellóra vagy Van Gaalra gondolok. Tőlük rengeteget lehet tanulni.

Az utánpótlás nem érdekli? Lenne egyáltalán elég türelme a gyerekekhez?
A menedzseremnek, Mino Raiolának van egy kisfia, állandóan labdázik, de Mino azt mondta nekem: ha te leszel a kölyökcsapat edzője, akkor nem viszem oda a fiam, mert neked őrült edzésmódszereid vannak.

Ez igaz?

Igen, igaz. De én még más korban nőttem fel. Én mindig a pályán adtam le a fölös energiáimat, ma a gyerekek oda vannak szegezve a számítógép elé. Nehéz rávenni őket arra, hogy hajtsanak, gürcöljenek az edzésen. Pedig anélkül semmit sem érnek el. És egy húszéves srác ne elégedjen meg azzal, hogy a korosztályos Eb-n aranyat szerez, mert húszévesen még csak kezdő, még rengeteget kell dolgoznia magán.

Vagyis elképzelhető, hogy edzőként folytatja?
Nem tudom. Meglehetősen ritka eset, hogy egy élsportolóból kimagaslóan jó edző legyen. Meglátjuk. Az biztos, hogy én élvezném a dolgot, csak az a kérdés, hogy a játékosaim is élveznék-e, mert én mindig a maximumot várnám el mindenkitől, ahogyan magamtól is mindig a maximumot vártam el.

Úgy érzi, hogy mindent megkapott a sorstól, amit egy futballista kívánhat?
Mindent. Élvonalbeli játékos akartam lenni, a válogatottság volt számomra a cél. Úgyhogy jócskán túlteljesítettem. 37 évesen a világ egyik leghíresebb klubjában alapembernek számítottam - lehet ennél többre vágyni?

Például egy BL-győzelemre.
Az olaszok erre azt mondanák: sfigato. Nem így rendeltetett. Ez valahogy nem jött össze. Ivan Lendl sem lett wimbledoni bajnok. A sors akarta így, ez ellen nem tehetek semmit. Tudom, hogy a Bajnokok Ligáját már sosem nyerem meg, de nélküle is boldog ember vagyok.

Hol folytatja Nedved?

Végleg befejezi - Elképzelhető. Bármelyik nap bejelentheti, hogy vége, többé már nem lép pályára.
Olaszországban - Nem valószínű, bár a Lazio készen áll a tárgyalásokra. Olyan klub, amelyik a BL-ben indul, nem szerződtet le egy 37 éves futballistát, gyengébb csapat ajánlatára pedig Nedved nemet mondana.
Európában - Nem valószínű. Megszokta Olaszországot.
Más kontinensen - Elképzelhető. Amerikából és Kuvaitból is keresték.
A Spartában - Ez egyelőre sci-fi verzió, bár Nedvednél sohasem lehet tudni.
Menedzserként - Elképzelhető. A Juventus már tavaly is állást ajánlott neki.
Üzletemberként - Nem valószínű. Korábban szó volt arról, hogy üzletláncot nyit, de végül letett erről a tervéről.
Edzőként - Legfeljebb kölyökcsapatnál, a felnőtteknél biztosan nem.


Nem érzi úgy, hogy lemaradt valamiről? 99 gól a Juventusban, elődöntő a BL-ben, ezüstérem, majd elődöntő az Európa-bajnokságon... Mindig csak egy lépés hiányzott.
Ha azt mondanám, hogy peches voltam, az istenkáromlás lenne. S én ilyesmit nem fogok mondani. Soha.

S mi lesz akkor, ha jövőre a Juventus megnyeri azt az "elátkozott" BL-t?
Akkor berontok az öltözőbe, és mindent miszlikbe aprítok. Ezt már mondtam a srácoknak is, amikor Gigi Buffon ugyanezzel cukkolt. Csak próbáljátok meg, nélkülem megnyerni - ezt feleltem. Komolyra fordítva a szót: kívánom nekik, tiszta szívből. Ha bejutnak a döntőbe, biztosan ott leszek a tribünön, és szurkolni fogok a sikerükért. És aztán bemegyek az öltözőbe, és miszlikbe aprítok ott mindent.

Úgy beszél a Juventusról, mint egy nagy szerelemről.

Pedig régen elérhettem volna azt a százgólos határt, ha a calciopoli után nem maradok hű a második ligába száműzött Juventushoz, én ökör… Na jó, ezt sem kell komolyan venni. A Juve akkor gödörbe került, és én erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy maradjak, s hogy minden erőmmel segítsek a klubnak visszatérni a korábbi pozíciókra.

A szurkolók sosem fogják elfelejteni, hogy Nedvìd - más sztárokkal ellentétben - nem hagyta cserben a Juventust.
Számomra óriási motivációt jelentett a másodosztály. Azonnal megnyertük, egy évre rá pedig BL-indulást jelentő helyen végeztünk a Serie A-ban. Meseszép történet.

Most azonban vásárra viszi a bőrét. Nem fél attól, hogy elrontja a renoméját?

Nem. Bármit hozhat a jövő, továbbra is keményen és becsületesen fogok dolgozni. Akkor pedig nincs mitől félnem. Már megszoktam, hogy mindenki odafigyel rám, s hogy nem hibázhatok. De előbb egy három hónapos szünet jön. Mindenképpen el akarunk menni Amerikába, NHL- és NBA-meccseket szeretnék nézni. Alex Del Piero teljesen LA Lakers-mániás, és egy kicsit megfertőzött ezzel engem is. És szívesen megnéznék egy hegyi szakaszt a Tour de France-on.

Tényleg?
Naná. A tévében mindig megnéztem a közvetítéseket. Jan Ullrich volt az én emberem. De kipróbálnám a maratoni futást is, hogy milyen érzés 42 kilométert lefutni megállás nélkül.


Best of Nedved



focitipp.gj
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább