Vége a kolozsvári futballálomnak?

Vége a kolozsvári futballálomnak?

, focitipp.hu

Keleti blokk

Bajnokot avattak Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban is. Két helyen bejött a papírforma, Romániában ismét borult.



Csoda Urziceniben

Romániában bekövetkezett a csoda: egy fordulóval a bajnokság vége előtt megszerezte története első bajnoki címét az Unirea Urziceni. Az Unirea 2006-ban jutott fel először a román élvonalba, ősszel pedig a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat. Ha a kolozsváriak tavalyi sikere kapcsán bravúrról beszéltünk, akkor a 17 ezres álmos város futballcsapata, és a csapat edzője, Dan Petrescu (fotó) is csodát tett.

A BL-ben egyébként szinte biztosan az Urziceni indulhat majd. Miután Dumitru Bucsaru, az Unirea elnöke 12 millió euróval tartozik Gigi Becalinak, a Steaua tulajdonosának, a bukaresti mogul részéről felmerült egy klubfúzió lehetősége is. Bucsaru ettől olyannyira megijedt, hogy múlt héten pillanatok alatt törlesztett 10 millió eurót, és a bajnokság végéig a maradék 2 milliót is megadja a Steaua elnökének.

Hamar véget érhet a kolozsvári futballkaland. A Román Futballszövetség június 1-i döntése értelmében a következő idényben minden csapatnak minimum nyolc hazai játékost kell neveznie a mérkőzéseire - márpedig a CFR-nek összesen csak 6 román labdarúgója van. A megoldás az lehet, hogy a kolozsváriak a bukaresti Dinamóval hajtanak végre játékoscseréket. Pászkány Árpád anyagilag is nehéz helyzetbe került, a következő szezonban a klub költségvetése az idei felére (17 millió euróra) csökken.

A Steauánál már a szurkolók is megunták a klub tulajdonosát, és szombatra tüntetést szerveztek ellene. A Steaua Szurkolóinak Független Szövetsége szerint betelt a pohár, Becali alkalmatlan a vezetésre, alpári stílusa és a klub körüli botrányok sárba tiporták a klub hírnevét. A Steaua legjobb esetben is csak az 5. helyen végezhet a bajnokságban.

Bulgária: a gólkirály januárban érkezett.

Megszerezte története 26. bajnoki címét Bulgáriában a Levszki Szófia, miután múlt hétvégén 1-1-re játszott a Minyor Pernyikkel, a CSZKA pedig kikapott a Litex Lovecstől. A Levszki előnye ezzel az utolsó forduló előtt 3 pontra nőtt a CSZKA-val szemben, de az egymás elleni eredmények alapján a Levszki a jobb. A Levszki utoljára 2007-ben ünnepelt bajnoki címet, akkor rekordszámú gólt (96) szerezve az idény során.

Bulgáriában a Levszki az egyetlen csapat, amelynek az összes ellenfelével szemben pozitív a mérlege. A Levszki bajnoki statisztikája a három legnagyobb riválissal szemben:


CSZKA: 124 mérkőzés; 50 győzelem, 35 döntetlen, 39 vereség (186-169)
Szlávia: 122 mérkőzés; 59 győzelem, 40 döntetlen, 23 vereség (206-126)
Lokomotív: 116 győzelem; 67 győzelem, 26 döntetlen, 23 vereség (212-108)

A Levszkin kívül kiváló idényt futott a Cserno More Várna csapata is, amely (ezen a néven) története legnagyobb sikerét elérve bronzérmet szerzett a ligában. A várnaiak hazai gólaránya félelmetes: 30-2. A bajnokság eddigi gólátlaga már nem ilyen veretes (2,53), és a gólkirályi címhez akár 16 találat is elég lehet. A Lokomotív csatára, Martin Kamburov jelenleg 16 gólnál jár, az őt követő Dormusali Saidhodzsának (Botev, CSZKA) 13 találata van. Kamburov teljesítményének értékét növeli, hogy csak januárban csatlakozott a vasutasok keretéhez, vagyis fél szezon alatt jutott a csúcsra.

Lengyelország: "horror" minden szinten

Lengyelországban óriási csaták után védte meg bajnoki címét a Wisla Krakow, amely a múlt hétvégén zárult bajnoki idényben 3 ponttal előzte meg a Legiát. A két csapat között a 27. forduló derbije döntött (Wisla-Legia 1-0). A krakkóiak az utolsó kilenc idényben pedig hatszor szereztek bajnoki címet - ami kész csoda ahhoz képest, hogy ezalatt a klub összesen 12 edzőt fogyasztott el (közte olyan nevekkel, mint Henryk Kasperczak, Jerzy Engel, Franciszek Zmuda vagy az Unireát bajnoki címre vezető Dan Petrescu).

A bajnoki cím kulcsa volt, hogy a Wisla tavasszal egyetlen mérkőzést sem veszített el. Ez a bravúr sikerült a Lech Poznannak is, csakhogy a vasutasok az utolsó 11 meccsük közül csak hármat tudtak megnyerni (nyolcszor ikszeltek). Kiesett az élvonalból a 14-szeres bajnok Górnik Zabrze, Henryk Kasperczakkal a kispadon. Visszakerült viszont az élvonalba egy másik hagyományos klub, a Widzew Lodz, amelyet ugyancsak sztáredző (a 2003-2006 között lengyel szövetségi kapitányként tevékenykedő), Pawel Janas vezet. Egy mondatban az alsóházi "horrorról": a 7. helyezett LKS Lodz csupán 6 ponttal szerzett többet, mint a sereghajtó Górnik.

(habarnam, kl, ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább