Német lecke Európának

Német lecke Európának

, gj

Az U21-es Európa-bajnokság döntőjében Németország 4-0-ra legyőzte Angliát. Az utóbbi hetek legjobb meccse volt. Gyors, pörgős, élvezetes.



Adva volt egyrészt a favorizált angol válogatott, soraiban csupa ismert futballistával. Walcott és Gibbs (Arsenal), Micah Richards (ManCity), Milner és Agbonlahor (Aston Villa), Mancienne (Chelsea), Cattermole (Wigan) vagy Noble (West Ham) - megannyi jól csengő név a Premier League-ből. De hiába. Az angoloknak mintha a génjeikben lenne, hogy a nemzetközi tornákon elbuknak, felnőtt- és utánpótlás-szinten egyaránt, lett légyen bármilyen jó csapatuk is. Mint most.


Pedig ha valaki, hát éppen Stuart Pearce szövetségi kapitány tudta, mit jelentene a futballsikerre kiéhezett Angliának egy trófea. Ő ott volt 1990-ben, amikor a világbajnoki elődöntőben elbukó angol válogatottat a kudarc ellenére 300 ezer szurkoló várta a lutoni reptéren.


Az angolok azonban 4-0-ra kikaptak, s különösen rossz hír számukra, hogy értékelhető kapusuk még az U21-esek között sincs. Régi, súlyos hendikep ez, a lepkéző Seaman és a tizenegyespárbajok során bizonytalan James után most egy Scott Loach (Watford) nevű úriember védte be Mesut Özil 30 méteres szabadrúgását.


A németek előtt viszont le a kalappal. A selejtezőkből 26-4-es gólaránnyal jutottak tovább, az Eb-n pedig mindössze egy gólt kaptak. Nem csoda: a torna egyik legjobbja a 193 centi magas német kapus, Manuel Neuer (Schalke) volt, aki az olaszok elleni elődöntőben lábbal (!) védett egy szabadrúgást. A német válogatott szövetségi kapitánya a Hamburg egykori gólvágója, Horst Hrubesch. Ő állította össze a "jövő német válogatottját", amelynek jellegzetessége az, hogy többnyire bevándorló családból származó játékosok alkotják. Kik ők?


Az irányító Mesut Özil (Werder Bremen) török, a döntő első gólját szerző Gonzalo Castro (Leverkusen) spanyol, a hátvéd Boateng (Hamburg) ghánai, Aogo (Hamburg) és Chinedu Ede (Duisburg) nigériai, Marko Marin (Bremen) szerb, Ashkan Dejagah (Wolfsburg) iráni származású, a csapatkapitány Khedirának (Stuttgart) pedig tunéziai felmenői vannak, akárcsak a középpályás Ben-Hatirának (Duisburg).


Mindez nem egyedülálló jelenség az európai futballban, hasonló összetételű válogatottak várhatók Hollandiában és Belgiumban is - Brüsszelben például a fiú újszülötteknél a Mohamed a leggyakoribb keresztnév. A német futballt azonban nehéz lesz utolérniük: jelenleg Németország az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztály Európa-bajnoka...


(gj)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább