Artmedia vs Partizan, BL-selejtező

Artmedia vs Partizan, BL-selejtező

, focitipp.hu

A beharangozott 2500 helyett végül csak 500 szerb érkezett, de a hírhedt Grobari (Sírásók) így is hallatott magáról. A meccs 8-kor, a balhé fél 5-kor kezdődött. Pozsonyi tudósítónktól.



Pozsonyban járt a 19-szeres jugoszláv bajnokcsapat, a belgrádi Partizan, és vele együtt az egykori Jugoszlávia legradikálisabb szurkolói csoportja is, a Grobari. A szlovák rendőrség nem vette félvállról a dolgot, és a fekete-fehér hordát sokkal szigorúbb biztonsági intézkedések fogadták a szlovák fővárosban, mint két hete a glasgow-i Celtic szimpatizánsait.

Kedd éjjel még csak néhány álmos tekintetű Partizan-drukker lézengett Pozsony belvárosában. Szerdára a helyzet megváltozott. S bár a beharangozott 2500 helyett végül csak mintegy 500 szerb érkezett meg Pozsonyba, félnapos vendégeskedésük meglehetősen zajosra sikeredett.

A belgrádi szlovák nagykövetségen soha nem tapasztalt tumultus jelezte: a Partizan híveit nem tántorítja el az sem, ha vízumra van szükségük, elvégre a csapatról, na és persze a Bajnokok Ligája csoportköréről van szó. Amint az várható volt, sok szerb érkezett Bécsből is – erre vallottak a stadion környékén parkoló osztrák rendszámú kocsik.

Szerda délután négy óra körül a Partizan kemény magja megszállta a belvárost, megafonos előénekesüket messziről hallani lehetett, csakúgy, mint a többiek harci indulóit. A randalírozást végül a kocsma- és étteremtulajdonosok is megunták, és az agresszív vendégek lecsillapítására – akik akkor már Radovan Karadzsics háborús bűnös nevét skandálták – a Lőrinckapu utcai Senator kocsmához kellett kihívni a kommandósokat.

Az Artmedia nem saját pályáján, hanem a Slovan-stadionban kénytelen játszani nemzetközi kupameccseit, és a Téglamezei stadionhoz közelítve látszott, hogy a rendőrség a vendégszektor környékén is megszervezte a fogadtatást: a Bajkalská utcán vízágyúk, lovasrendőrök és készenléti egységek várták a Partizan-tábor érkezését.

De nem csak ők. A CS szektor legfelső soraiban, közvetlenül a Partizan szurkolói mellett, feltűnt a BKS koalíció ötven tagja is: a pozsonyi Slovan huligánjai jelenlétükkel akarták éreztetni, hogy az ő stadionjukban senki sem szívesen látott vendég. (A pozsonyi és a nagyszombati huligánok tömegverekedéséről, valamint a BKS koalíció prágai akciójáról korábban már beszámoltunk, képgalériákkal.)
A Partizan fanatikusai már a meccs elején megpróbálkoztak egy kerítéses attakkal, de még mielőtt a pozsonyiakhoz értek volna, a kommandósok fékezték meg őket.

A Celtic-drukkerek a megalázó 0:5-ös vereség ellenére is kulturáltan szurkoltak Pozsonyban, és a meccs végén megtapsolták az ellenfelet és a kínos zakó dacára saját csapatukat is. A szerbekről hasonló pozitívumok nem mondhatók el. A Partizan hívei, akik többször is kórusban dicsőítették a srebrenicai népirtásért felelős Radko Mladics tábornokot, a második félidő elején görögtüzeket dobáltak a pályára (a játék két percig szünetelt emiatt), s a füstbombák okozta felfordulást kihasználva két rakétát átlőttek a hozzájuk legközelebbi civil szektorokba is, a BKS csatakiáltásaira pedig harsány nevetéssel válaszoltak. S bár a találkozó után a hangosbemondó a belgrádi visszavágóra invitálta a pozsonyi közönséget, a Grobari arrogáns fellépését látva az Artmedia szurkolói aligha töltik majd meg a szurkolói buszokat.

***

A Portót és Eindhovent is megjárt Ivica Kralj kapus mellett a Fenertől érkezett Zoran Mirkovics, a válogatott kerettag Nenad Brnovics vagy a spanyol ligából is ismert Albert Nadj és Ivan Tomics az egyik, Borbély Balázs pedig a másik oldalon. Az Artmedia 26 esztendős magyar nemzetiségű csapatkapitánya ezúttal a sérült Debnárt helyettesítette a védelem tengelyében.
„Nem sikerülhet minden meccs úgy, mint a Celtic elleni“ – nyilatkozta a meccs után Borbély. – „Boya és Odita ziccereinél szerencsénk volt, de az utolsó húsz percben beszorítottuk a Partizant, és kétszer is csak a gólvonalról mentettek.“ Azt azonban tudja ő is, hogy Belgrádban a pokol vár rájuk. Győzelem vagy a 0:0-án kívül bármilyen döntetlen esetén azonban a BL-csoportkör, s nem mellékesen a továbbjutásért járó közel 4 millió euró az UEFÁ-tól.

Az első meccset látva a párharc esélyese a Partizan, amely Pozsonyban az első félidőben kétszer is mattolhatta volna az Artmediát – Albert Nadj mértani indításai után előbb a kameruni Boya, majd ékpárja, Odita is kihagyott egy ordító helyzetet, az új kedvenc, Simon Vukcsevics (aki középpályásként 1-es mezszámmal játszik) lövése pedig csak az oldalhálót érte.

Artmedia vs Partizan Beograd 0:0
Pozsony, Téglamezei stadion, 16 500 néző.


focitipp.hu

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább