Cristiano Ronaldo, Raul: rekord a Real Madridban

Cristiano Ronaldo, Raul: rekord a Real Madridban

, tl

Napi krónika

A csütörtöki nap legfontosabb futballhírei.



Visszavonulását fontolgatja Edwin van der Sar. A kéztöréséből felépült holland hálóőr decemberben dönti el, hogy folytatja-e az aktív játékot.

Kiengedték a kórházból Stephen Irelandet, a Manchester City irányítóját, akit a Fulham elleni Ligakupa-mérkőzés után kellett kórházba szállítani. Ireland szédülésre panaszkodott, ám az orvosok mindent rendben találtak. 

Távozott a Fiorentina elnöke. Andrea Della Valle az erőteljes szurkoló kritikák miatt mondott le pozíciójáról. Ideiglenes utódja, az eddigi alelnök, Mario Cognini lesz.

A Standard Liége játékosa lett Olivier Dacourt. Bölöni László csapata egy évre szerződtette a francia középpályást.

Négy meccsre tiltották el Walter Smith-t, a Rangers menedzserét. Smith-t a Kilmarnock elleni találkozón küldte fel a lelátóra a játékvezető. A menedzser így kihagyja a Celtic elleni rangadót.

Nem emeltek vádat Craig Bellamy ellen, miután múlt vasárnap megütött egy pályára rohanó szurkolót a manchesteri városi rangadón. A rendőrség tájékoztatása szerint nem érkezett feljelentés, ezért nem folyik eljárás a csatár ügyében.

Barcelonában leleplezték Kubala László szobrát. Az ünnepségen részt vett a Barcelona teljes vezérkara. A kétméteres szobor a Nou Camp előtt látható.

Raúl a szerdai, Villarreal elleni szerdai bajnokin megdöntötte Sanchís rekordját, így immár ő viselte a legtöbbször (524-szer) a Real Madrid mezét bajnoki mérkőzésen. A meccsen ismét eredményes Cristiano Ronaldo pedig a királyi gárda történetének első olyan játékosa lett, aki első négy bajnoki mérkőzésének mindegyikén gólt lőtt.

Az olasz bajnokság rangadóján Genoa-Juventus 2-2.

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább