Frusztrált magyarok Koppenhágában

Frusztrált magyarok Koppenhágában

, ktn

Zsinórban négy mérkőzést veszített el ősszel a magyar csapat. A csoportelső Dánia ellen kellene javítanunk.



Fegyelmezett játékkal, főleg labda nélküli sok mozgással, de elsősorban hittel és elszántsággal el lehet rontani a futballünnepre készülő dánok örömét... - foglalta össze a magyar játékosokra váró tennivalókat Erwin Koeman, a válogatott szövetségi kapitánya a mai, Dánia elleni záró vb-selejtező előtt. Koeman szavai célzatosak is lehetnek, egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy az őszi mérkőzéseken nem érezte játékosaiban azt az elszántságot, amit korábban.

A mérkőzésnek nincs sok tétje, lévén Dánia a svédek elleni győzelemmel már kvalifikálta magát a vb-re, a magyar válogatott pedig csak csodák (például a máltaiak Portugáliával szembeni győzelme) esetén érhetné el a pótselejtezős helyet. A két válogatott összesen 13 mérkőzést játszott egymással, és ezek közül Dánia háromszor, Magyarország hétszer győzött. Idegenben a magyar csapat utoljára 1967 májusában nyert mérkőzést: Eb-selejtezőn Albert Flórián és Bene Ferenc góljaival.


"Nevezhetném a csapatomat FC Szolidaritásnak is. A játékosaim minden mérkőzésen egymásért játszanak" - fogalmazta meg a dánok ars poeticáját Morten Olsen szövetségi kapitány, aki Magyarország ellen 100. alkalommal ül majd a dán kispadon (játékosként 102-szeres válogatott volt). S bár Dánia ereje valóban a csapategységben rejlik, a skandinávoknak van néhány kiugró képességű játékosuk. Elég csak megemlíteni a 106-szoros válogatott Jon-Dahl Tomasson nevét.


A dánok várhatóan a tartalék-védelmükkel állnak ki a mérkőzésre, miután Kröldrup, Agger és Kjaer is sérüléssel bajlódik. A magyar csapatban mindenki egészséges, leszámítva, hogy Dárdai és Hajnal már a portugálok elleni idegenbeli mérkőzés előtt hazautazott klubcsapatához (Hajnal egyébként bokaszalag-szakadást szenvedett).


Erwin Koeman egyébként az egyik nemzetközi futballportálnak adott interjút a lisszaboni meccs után. "Kissé frusztráló Magyarországon dolgozni, ahol az emberek túl sokat várnak a csapattól"- fogalmazott a magyar kapitány.


Dánia ellen a drukkerek alighanem már nem várnak túl sokat. Maximum elszántságot.


Egy frusztráló év, 2009


2009.10.10.  Portugália-Magyarország 3-0 (vb-selejzező)
2009.09.09.  Magyarország-Portugália 0-1 (vb-selejtező)
2009.09.05.  Magyarország-Svédország 1-2 (vb-selejtező)
2009.08.12.  Magyarország-Románia 0-1 (barátságos mérkőzés)
2009.04.01.  Magyarország-Málta 3-0 (vb-selejtező)
2009.03.28.  Albánia-Magyarország 0-1 (vb-selejtező)
2009.02.11.  Izrael-Magyarország 1-0 (barátságos mérkőzés)


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább