Magyar leltár: góllövésből elégtelen

Magyar leltár: góllövésből elégtelen

, focitipp.hu

A jövő nyári világbajnokság lesz zsinórban a tizenkettedik (!) nagy futballtorna, amire nem jutott ki a magyar válogatott.



Győzelemmel zárta a kvalifikációs sorozatot a magyar csapat, de az összesített mérlegen ez már nem javított: Magyarország az esélyeknek megfelelően a 4. helyen végzett csoportjában. Erwin Koeman együttese elkerülte ugyan a korábbi évekre jellemző malőröket (nem kapott ki egyetlen "kiscsapattól" sem), de a növekvő téttel egyenes arányban csökkent a játékosok teherbírása, s a csapat éppen a legfontosabb meccseken mondott csődöt, a svédek és a portugálok elleni hazai mérkőzését elveszítette (1:2 és 0:1). Örvendetes azonban, hogy a dániai mérkőzésen megtört egy 1995 óta tartó átok: a magyar válogatott ismét győzött magasabban jegyzett ellenféllel szemben tétmeccsen.

Góllövésből elégtelen

A magyar válogatott tíz mérkőzésen tíz gólt lőtt a 2010-es világbajnoki selejtezőkön, ami csupán egygólos meccsenkénti átlag - ennél még Ciprus és Kazahsztán is eredményesebb támadójátékot produkált. A rúgott gólok alapján a kvalifikációban induló 53 fős mezőnyben Magyarország a 35. helyen végzett. A tíz magyar gólon hét játékos osztozik: Torghelle Sándor (3), Juhász Roland (2), Rudolf Gergely, Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Huszti Szabolcs és Buzsáky Ákos. A válogatott egy tizenegyest rúghatott, azt Huszti Szabolcs értékesítette a svédek ellen. A tíz találatból öt fejesgól volt, s mindössze egyszer vettük be az ellenfelek kapuját a tizenhatoson kívülről (Hajnal szabadrúgásgólja Málta ellen).


Védekezésből dicséretes

Dicséretet érdemel viszont a védelem, amely a tíz meccsen mindössze nyolcszor kapitulált (0.8-as meccsenkénti átlag), s a kapott gólok tekintetében az 53 fős európai mezőnyben a 12. lett. A magyar válogatottból egyetlen játékos sem kapott piros lapot a selejtezők során, és egyetlen tizenegyest sem ítéltek ellene a játékvezetők. A legtöbb sárga lapot (hármat) Dárdai Pál, Gera Zoltán, Bodnár László és Juhász Roland kapta. A csapat legmegbízhatóbb és legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Babos Gábor volt, a 35 éves magyar kapusnak egyúttal ez volt az utolsó selejtezősorozata: a dánok elleni győztes mérkőzés után jelentette be, hogy többször nem húzza magára a címeres mezt.


Ki szerepelt a legtöbbször?

Összesen 23 játékos lépett pályára a magyar válogatott mezében a tíz selejtező-mérkőzésen, de közülük senki sem játszotta végig mind a tíz meccset. Mindegyik találkozón szerepet kapott Huszti Szabolcs (9-szer kezdő, 1-szer csere) és Torghelle Sándor (8+2), és kilencszer volt kezdő a középhátvéd Juhász Roland is (9+0), neki azonban eltiltás miatt ki kellett hagynia az Albánia elleni idegenbeli meccset, s alapembernek számított Vanczák Vilmos is, aki csak sérülés miatt hiányzott (8+0).

A legtöbbször (ötször) becserélt játékos Buzsáky Ákos, a révkomáromi származású Priskin Tamás pedig négyszer állt be. Csupán egyszer szerepelt Vaskó Tamás és Tímár Krisztián, utóbbi a svédek ellen nagyot hibázott a 93. percben, Ibrahimovic győztes gólja előtt.


Új arcok a keretben

Az előző selejtezősorozathoz képest a Várhidi Péter által favorizált futballisták közül egyszer sem lépett pályára a 2010-es kvalifikáció során Feczesin Róbert, Tőzsér Dániel és Vass Ádám, bemutatkozott viszont két debreceni játékos, Rudolf Gergely és Varga József. Előbbi mérlege Erwin Koeman irányítása alatt nyolc mérkőzésen 1 gól és 1 gólpassz, Varga pedig a dánok elleni szerdai meccsen a legjobbak közé tartozott (a második félidőben közelről a felső lécet találta el).


Gera kiszállt

Míg a 2008-as Eb-selejtezőkön való szereplésünket több botrányos esemény is övezte (szégyenteljes vereség Máltától, a skót Dougal igazságtalan ítéletei Törökországban, valamint a "Várhidi kontra Huszti" ügy), addig a 2010-es kvalifikáció során példás rend volt a magyar táborban - legalábbis egészen az utolsó mérkőzésig úgy tűnt. A lisszaboni meccs előtt Erwin Koeman a hátvéd Bodor Boldizsárt rakta ki a csapatból, miután Bodor lekéste a taktikai értekezletet. Ugyanez fordult elő a dániai mérkőzés előtt Gera Zoltánnal, Koeman pedig ugyanígy járt el vele szemben is, azzal a különbséggel, hogy a csapatkapitány Gerát nem csak a kezdőcsapatból, hanem a cserepadról is száműzte. Gera ezt zokon vette, repülőjegyet foglaltatott, és elbúcsúzott a csapattársaktól. "Az elkövetkező időszakban nem szeretnék pályára lépni a válogatottban" - írta blogjában, s hozzátette azt is: elhatározása nem újkeletű. A 63-szoros válogatott Gera nem számított alapembernek Koemannál, a tíz vb-selejtezőn például csak ötször volt kezdő.


A magyar válogatottra legközelebb jövő ősszel vár tétmérkőzés. A 2012-es Eb-selejtezők csoportbeosztásait 2010. február 7-én sorsolják majd Varsóban.


focitipp.gj


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább