Balhé a Balkánon

Balhé a Balkánon

, ktn

Keleti blokk

A macedón bajnokságban a címvédőt kizárták, s romokban az egykori nagycsapat, a Vardar Szkopje is.



Ukrajna

A Dinamo Kijev zárta az élen a 2009-es esztendőt, miután a 17. fordulóban 3-2-re győzött Szimferopolban. A kijeviek veretlenül zárták a szezont, és a jelenlegi naptári évben lejátszott harminc bajnokijuk közül csak egyet veszítettek el (Krivbász-Dinamo 2-1), mérlegük így 26 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. Szomorúságra csak az ad okot a kijeviek számára, hogy a BL-ben a Barca, az Inter és a Rubin mögött csak a csoport utolsó helyén végeztek, így tavasszal a nemzetközi porondon nem szerepelhetnek - ott lesz viszont a legjobb 32 között az Európa Ligában a "címvédő" Sahtar, amely a bajnokságban a második helyen áll.

Románia

Múlt hétvégén ért véget az őszi szezon Romániában is. Az élen három csapat is 34 ponttal végzett, de jobb gólkülönbsége miatt a CFR-é az első hely. A kolozsváriak az utolsó három bajnoki mérkőzésüket megnyerték, ami 2009-ben először fordult elő a csapattal. A sorozat annak az Andrea Mandorlininek a nevéhez fűződik, aki november 15-én vette át a Kolozsvárt. Mandorlini a nyolcvanas években az Internazionale középpályásaként 180 Serie A-mérkőzést játszott.


A CFR-rel azonos pontszáma van az Unirea Urziceninek és a Steaua Bukarestnek. Az Unirea teljesítménye különösen azért értékes, mert Petrescuék a BL-ben is az utolsó fordulóig esélyesek voltak a továbbjutásra. A Steauán egy edzőváltás segített: Gigi Becali szeptember 18-án nevezte ki Mihai Stoichitát Cristian Bergodi helyére, és a román trénerrel a katonacsapat 7-3-1-es sorozatot produkált.


Macedónia

Látogassunk el Macedóniába is, ahol november végén minden a feje tetejére állt. A botrány akkor robbant ki, amikor a Macedón Labdarúgó Szövetség gyűlésén a résztvevők újraválasztották a korábbi elnököt, Haralampie Hadzsi-Riszteszkit. A választáson elindult a tavalyi bajnok Makedonija Gorcse Petrov elnöke, Blagoja Nikolovszki is, aki bejelentette, hogy a döntés felülbírálását kéri. Végül négy klub is bojkottot hirdetett a bajnokságban, s a november 22-i fordulóban végül egyik (Makedonija, Kumanovo, Szloga, Peliszter) sem játszotta le soros mérkőzését. A helyzetet bonyolította, hogy a Peliszter Bitola futballistái a klubelnöki döntés ellenére elindultak a mérkőzésük helyszínére, de végül elkéstek.


A Bitola végül visszakozott, a Makedonija és a Szloga Jugomagnat viszont kitartott a bojkott mellett, így, miután csapataik a második találkozójukon sem jelentek meg, a macedón szövetség kizárta a két együttest az élvonalból. A 12 csapatos mezőnyben jelenleg 10 együttes aktív, így még az is előfordulhat, hogy a pályán mind a tizenhat mérkőzését elveszítő Milano Kumanovo végül megőrzi első osztályú tagságát az osztályozón. A másik osztályozós helyre a szebb napokat is megélt Vardar Szkopje esélyes, amely 1987-ben (többek között Darko Pancsevvel) még jugoszláv bajnoki címet is szerzett.


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább