Mit hozott a 2009-es futballév?

Mit hozott a 2009-es futballév?

, focitipp

Minden kedves olvasónknak egészséget, derűt - és bundamentes, tiszta futballt kívánunk.



Évtizedek múlva úgy fogják emlegetni a mai Barcelonát, ahogy a Puskás-féle Aranycsapatot emlegetik ma. "Emlékszel még arra a Messi-féle Barcára?" Ki ne emlékezne majd: a Barcelona idén mindent megnyert, amit csak lehetett, ráadásul tette mindezt látványos, stílusos, elegáns futballal (a spanyol bajnokságban például 105 gólt rúgott).

Az angol futball nagy erénye az őszinteség: becsülettel végighajtják a meccset, nem csalják a futballt, csak éppen küzdősportot csináltak belőle; a Chelsea vagy a ManUnited mérkőzéseit nézve nehéz eldöntetni, hogy ezt a tökéletesnek tűnő robotfocit emberek vagy androidok játszák-e (hogy az egycsatáros sablonba belemerevedő Liverpoolt már ne is említsük).

Ezzel szemben a Barcelona visszacsempészte a pályára a játék örömét. S nem mellékes szempont az sem, hogy a Barca – a világ trendjével szembefordulva – nem a légiósokra, hanem saját utánpótlásbázisára épít. A klubvilágbajnokság döntőjében például összesen nyolc saját nevelésű játékost küldött pályára a saját nevelésű edző, Pep Guardiola. Ezt csinálja valaki utánuk.

Ami a világfutballt illeti, volt minden: a szlovákok nagy meglepetésre mindenkit megelőztek csoportjukban és kijutottak a világbajnokságra, a FIFA szépen elkendőzte a csalást a francia–ír mérkőzés után, Maradona végighisztizte a kvalifikációs sorozatot, bevezették az öt játékvezetős rendszert az Európa Ligában, s a bölcs Blatter kiböffentette azt is, hogy nem kell a videobíró a futballba (minek is).

Magyarországon az év futballeseménye a Debrecen BL-szereplése volt, teltházas meccsek a Puskásban (mert a magyar bajnoknak nincs olyan stadionja, amely megfelelne az európai normáknak), de csak a hangulat volt értékelhető, a játék nem; a Loki hat meccsből hatot elveszített, és kapott gólok tekintetében beállította a BL negatív rekordját. Akár úgy is mondhatnánk: a magyar bajnoknak se olyan stadionja, se olyan futballja nincs, amely megfelelne az európai normáknak...

Mindez a válogatottra is érvényes: Erwin Koeman szakvezetésével a nemzeti csapat taktikailag stagnált, a kulcsfontosságú meccseken kikapott, s jelenleg az 54. helyen áll a világranglistán, lemaradva Gabon, Mali és Burkina Faso, de ha jövőre szorgalmasan dolgozunk, akkor talán utolérjük Venezuelát. Ne áltassuk magunkat: ez a mi szintünk.

A lapokban közölt cikksorozatokból kiderült az is, hogy Magyarországon mindenki tudott a bundáról, mégis a bochumi ügyészség kellett ahhoz, hogy valaki egyáltalán kimondja: uraim, itt valakik az alvilággal együttműködve évek óta csalnak. Szomorú, hogy a gyanú elérte az utánpótlás-válogatottat is, az egyetlen csapatot, amely világbajnoki szereplésével megdobogtatta a szkeptikus magyar drukkerek szívét.

Minden kedves olvasónknak egészséget, derűt - és bundamentes, tiszta futballt kívánunk.

(focitipp)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább