A Barcelonán 'nem fog a golyó'

A Barcelonán 'nem fog a golyó'

, focitipp.gj

Primera División, 21. forduló

A Barcelona két játékosa lesérült, további két futballistáját kiállították, s befújtak ellene egy tizenegyest. Mégsem kapott ki a Barca. Még így sem.



Pedig a barcelonai védelem "nem állt stabil lábakon". Puyol eltiltását töltötte (sárga lapok miatt), a mérkőzés előtti bemelegítés során pedig vádlisérülést szenvedett a jobbhátvéd Dani Alvés (háromhetes kihagyás vár rá). A Barca védelme végül így állt föl: Maxwell-Piqué-Milito-Abidal. Csakhogy a 24. percben Piquét kiállították! Semmi vész, Guardiola visszarendelte Yaya Tourét. Igen ám, de Yaya Touré egyórányi játék után megsérült, őt a mexikói Márquez váltotta - aki viszont szintén piros lapot kapott.

A Barca erejét jelzi, hogy így is győztesen (2-1) hagyta el a pályát. "Ezerszer mondtam már, a játékvezetőkkel nem foglalkozunk. Teljesen mindegy, hogy tizenegyen vagy kilencen fejezzük-e be a meccset, felőlem akár három büntetőt is ítélhet ellenünk a bíró - a mi feladatunk minden esetben az, hogy egy góllal többet rúgjunk, mint az ellenfél" - fogalmazott Pep Guardiola a mérkőzés után.

Megjegyzendő, hogy tavaly ilyenkor (február 1-jén) a santanderi mérkőzést szintén kilenc emberrel fejezte be a Barca, s akkor is Piquét és Márquezt állították ki, a Barca pedig akkor is 2-1-re győzött (azon a meccsen szerezte Lionel Messi a Barcelona ötezredik gólját az élvonalban).

Tények & érdekességek


A Mallorca a portugál Nunes fejesgóljával 1-0-ra verte a Villarrealt, s ezzel továbbra is 100 %-os hazai pályán (10-0-0, gólarány: 25-3).

Alvaro Negredo - akit a nyáron klubrekordot jelentő 15 millió euróért vásárolt a Sevilla - öngólt fejelt a Zaragoza elleni mérkőzésen (amivel beállította a végeredményt), majd piros lapot kapott.

Érdekesen alakult az Almería-Sporting Gijón (3-1) mérkőzés: a hazaiak emberhátrányban fordítottak 0-1-ről 2-1-re, amit nehezen viseltek a gijóni játékosok (akik végül 7 sárga és 2 piros lapot kaptak). A hétvége potyagólja is a gijóni kapus lelkén szárad, Cisma 45 méteres, ártalmatlan ívelését "benézte".

A Gijón még sosem nyert bajnoki mérkőzést az Almería pályáján (0-2-7).

A Getafe elleni volt Andrés Iniesta kétszázadik bajnoki mérkőzése a Barcelona mezében.

Edzőt cserélt a Valladolid: José Mendilibar helyét a 41 éves Onésimo Sánchez vette át.

A Marca értesülései szerint a Real Madrid előszerződést kötött Segio Canalesszel, a Santander 19 éves tehetségével. A lap már azt is tudni véli, hogy Canales kontraktusa hat évre szól, s a Realban 9 millió eurót keres majd.

A Real játékosai a bajnoki címért fejenként 350 ezer, a BL-győzelemért pedig 600 ezer eurót kapnak; ha mindkét sorozatot megnyerik, akkor 1.1 millió eurót tehetnek zsebre.


(focitipp.gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább