Rekordokat dönt a Real Madrid

Rekordokat dönt a Real Madrid

, focitipp.gj

La Liga, 24. forduló

Kevés frusztrálóbb emléke van a Real Madridnak, mint két tenerifei mérkőzés a kilencvenes évek elejéről, amikor egymás után kétszer is a Tenerife fosztotta meg a blancókat a bajnoki címtől.



Az 1991/92-es szezon utolsó fordulóját a Real várta az élről, csakhogy kikapott a Tenerifétől (2-3), az elsőséget pedig a Barcelona kaparintotta meg. Egy évvel később, az 1992/93-as szezonban hasonló volt a helyzet a szezon végén, a Real az első helyről indult csatába az utolsó napon, és ismét kikapott, ismét a Tenerifétől (0-2), és ismét a Barcelona örülhetett az ölébe pottyant aranynak. (Megjegyzendő, hogy akkor még olyan játékosai voltak a Tenerifének, mint Pizzi vagy Fernando Redondo).

Volt tehát törlesztenivalója a Realnak szombaton, és törlesztett is: 5-1-es sikerével zsinórban a hatodik győzelmét könyvelhette el a bajnokságban, s egyúttal klubrekordot döntött: még sosem volt ennyi pontja 24 forduló után, mint most.

Rekordokat állított be Raúl is, a madridi csapatkapitány idénybeli hatodik gólját szerezte, s ezzel a La Liga történetének harmadik legeredményesebb játékosává lépett elő - utolérte a 227 gólos Alfrédo di Stéfanót, s már csak a legendás mexikói Hugo Sánchez (234 gól) és az egykori bilbaói csatár, Telmo Zarra (251 gól) előzi őt meg az örökranglistán. Raúlnak ez volt az 542. bajnoki mérkőzése a spanyol élvonalban - ebben a rangsorban a Bilbao és a Barcelona egykori kapusa, a 622 mérkőzésen pályára lépő Andoni Zubizarreta a csúcstartó.

A Barcelona hétvégi győzelme nehezen született meg (2-1 a Málaga ellen, Messi a 84. percben szerezte a győztes gólt), pedig a labdatartási arány ezúttal is elképesztő volt (78-22% a Barca javára). A számok alapján az idei Barca jobb, mint a tavalyi: egy évvel ezelőtt egy ponttal kevesebbje volt 24 forduló után.

Tények & érdekességek


Az Atlético Madrid 4-1-re verte a Valenciát - 1997 óta először fordult elő, hogy az Atlético egynél több gólt lőtt a Valenciának hazai pályán.

Kilenc mérkőzés óta nyeretlen a Valladolid (0-4-5).

A Xérez és az Espanyol eddig négy bajnoki mérkőzést játszott egymással - mind a négy döntetlennel végződött.

A Real Madrid átlagban 2.6 gólt lőtt meccsenként a bajnokságban, s ha így folytatja, a szezon végére túllépi a 100 gólos határt.

Pedro, a Barcelona 22 éves támadója megszerezte idénybeli 16. gólját tétmeccsen (a bajnokságban a hetediket).

A Barcelona szerződést hosszabbított Gerard Piquével, a középhátvéd kivásárlási ára 100 millió euró.

Utóbbi nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg a Getafe (1-2-5).


Vadócz Krisztián végigjátszotta a Sporting Gijon-Osasuna (3-2) mérkőzést, amelyen ő szerezte a vendégek második gólját.


(focitipp.gj)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább