A Barca a legjobb csapat, Németh Krisztián visszatér

A Barca a legjobb csapat, Németh Krisztián visszatér

, tl

Napi krónika

A legfontosabb csütörtöki futballhírek, röviden.



Ricardo Carvalho combhúzódás miatt 2-3 hétig nem léphet pályára.

Nem rájátszás dönt majd a Premier League negyedik, BL-selejtezőben való indulást jelentő pozíciójáról, ahogy azt javasolták korábban a szigetországban. A változtatást a kiscsapatok szorgalmazták, a négy nagy klub (Arsenal,Chelsea,Liverpool,MU) viszont nem.

Felépült október óta tartó sérüléséből
Vincenzo Iaquinta, a Juventus támadója. A csatár már a hétvégi Fiorentina elleni bajnokin szerepet kaphat.

Műtétre szoruló sérülést szenvedett Martín Demichelis a Németország-Argentína barátságos mérkőzésen
. Az első vizsgálatok szerint a hátvédnek eltörött a járomcsontja.

A hivatásos labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megkérdezett labdarúgók 70 %-a nem támogatja a meccsenként öt játékvezetőt foglalkoztató rendszer bevezetését. Az UEFA szombaton dönt az új szisztéma alkalmazásáról.

Összeesett a pályán és meghalt egy paraguayi U20-as válogatott futallista, Diego Cantero. A General Caballero játékosának halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Belehalt sérüléseibe az Estudiantes-Argentinos Juniors mérkőzés előtt fejbelőtt argentin rendőr.

Németh Krisztián
bekerült az AEK Athén keretébe, így a hétvégén hosszú idő után ismét pályára léphet.

15 hónapos börtönbüntetést kapott az a szerb drukker, aki megfenyegette a futballhuligánokról riportot készítő Brankica Sztankovicsot. A belgrádi fanatikus a Facebook nevű közösségi portálon keresztül üzengetett a televíziós személyiségnek.

A Barcelona vezeti az IFFHS klubvilágranglistáját, megelőzve a Chelsea-t és a Werder Brement.

A Francia Labdarúgó-szövetség alelnöke szerint a negyeddöntőbe jutás a minimális cél a nemzeti csapat számára a dél-afrikai világbajnokságon
. Noel le Graet a FIFA aktuális világranglistáján elfoglalt 7. helyre alapozza véleményét.

A Nyíregyháza légiósa, Fuad Bugerra combsérülése miatt hazautazott Franciaországba, hogy otthon specialistával kezeltesse sérülését.

A REAC középpályása, Kapcsos Vince kézközépcsont törés miatt legalább két hetet kénytelen kihagyni.

Megműtötték Fitos Lászlót, a Ferencváros középpályását, mivel korábban keresztszalag-szakadást szenvedett.

Bíró Péter leküzdötte az influenzát, holnaptól már ismét edzhet, de még nem biztos, hogy a Loki edzői engedik játszani a vasárnapi Pápa elleni bajnokin.

Delio Memic játékengedélye továbbra sem érkezett meg Kecskemétre, ezért az MLSZ ideiglenes engedélyt adott a 19 éves védőnek.

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább