Letartóztatás, verekedés, sérülés, eltiltás

Letartóztatás, verekedés, sérülés, eltiltás

, tl

Napi krónika

Csütörtöki futballhírek, röviden.



Az UEFA és a Premier League nem engedélyezi az Európa Ligában való szereplést a Portsmouth számára. Az angol klub kvalifikálta magát a második számú európai kupába azzal, hogy bejutott az FA-kupa döntőjébe, de az együttes ingatag anyagi helyzete miatt nem kapja meg az európai klublicencet. A Pompey helyett a bajnokság 7. helyezettje indulhat az európai kupaporondon.

A rendőrség letartóztatta Charles N'Zogbiát, amiért mást küldött el maga helyett a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgára.
A Wigan futballistájáért már letették az óvadékot.

Kórházba szállították Jan Vennegoor of Hesselinket, a Hull City támadóját, miután az Aston Villa elleni bajnokin ütközött az ellenfél egyik játékosával.

Maicon nem játszhat a hétvégi, Inter-Atalanta olasz bajnokin, viszont a Barcelona elleni BL-visszavágón már ott lehet. A brazil védő a keddi elődöntőn ütközött Leo Messivel, aminek következtében két fogát is elveszítette.

Az UEFA egy mérkőzésre eltiltotta a Lyon ellen kiállított Franck Ribéry-t. Az Európai Labdarúgó-szövetség hozzátette, hogy csak a visszavágó után hozzák meg a végső döntést, így előfordulhat, hogy a francia középpályásnak több meccset is ki kell hagynia.

A Borussia Mönchengladbach négymillió euróért leigazolta Igor De Camargót a Standard Liége csapatától.
A belga válogatott csatár négy évre írt alá a német élvonal 12. helyén álló együtteséhez.

Nyártól Gertjan Verbeek veszi át az AZ Alkmaar irányítását.
A 47 éves tréner jelenleg a holland Heracles csapatát irányítja.

Negyvenen sérültek meg abban a tömegverekedésben, ami az FK Szarajevo-Siroki Brijeg mérkőzést követően tört ki Boszniában. A hazai szurkolók egy csoportja feldühödött azon, hogy csapatuk csak 1-1-es döntetlent ért el, ezért a fanatikusok bosszút akartak állni "kedvenceiken". A játékosok megúszták a támadást, azonban 17 rendőr megsérült.

Dimitar Penevet nevezték ki a CSZKA Szófia vezetőedzői posztjára. A 64 éves szakvezető az 1994-es vb-n, valamint az 1996-os Eb-n a bolgár válogatott szövetségi kapitánya volt.

A Forbes magazin által felállított rangsor szerint a Manchester United a világ legértékesebb klubja.
Az első tízben négy angol-, három olasz-, két spanyol- és egy német csapat szerepel.

A REAC közös megegyezéssel felbontotta Nagy Sándor vezetőedző szerződését. A gárda jelenleg az NB II Keleti csoportjtának negyedik helyén áll, az új tréner kiléte egyelőre ismeretlen.

Az Európa Liga elődöntőjének első mérkőzésén: Atlético Madrid-Liverpool 1-0, Hamburg-Fulham 0-0. A Fulhamben Gera Zoltán végig a pályán volt, a 68. percben sárga lapot kapott kezezésért.

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább