Kupán vágták az FC Liverpoolt

Kupán vágták az FC Liverpoolt

, gj

Európa Liga, elődöntő

Négy (frusztrált) csapat, két (borzalmas) mérkőzés, egyetlen (nevetséges) gól. Ez volt az elődöntő első felvonása. Az Európa Liga nem a Kánaán, maradjunk annyiban.



Az Európai Labdarúgó-szövetség azzal próbálta megmenteni a haldokló UEFA-kupa becsületét (és piacképességét), hogy a fennköltebb hangzású Európa Ligára keresztelte át. A csomagolás szép, a termék viszont a közepesnél is gyengébb.

Atlético-Liverpool 1-0
Az Atlético a 10. helyen áll a spanyol, a Liverpool pedig a 7. helyen az angol bajnokságban. A két csalódott galeri az Európa Ligában próbálja visszaszerezni becsületét, vérrel-verejtékkel (és kevés sikerrel). Amit csütörtökön mutattak, az a futball negatív reklámja volt.

Enyhítő körülmény? Alig akad. Agüero eltiltás, Torres sérülés miatt hiányzott. Talán ennyi. Meg a vulkáni hamu, ami miatt a Liverpoolnak 24 órába telt eljutnia Madridba (busszal, vonattal, repülővel). Máskülönben teljes csőd, mindkét oldalon. Az Atlético játékába a futballprimadonnák (Reyes, Simao) sem vittek színt, de egy összeügyetlenkedett góllal (Forlán a labda mellé fejelt, Carragher lyukat rúgott) így is megverték az utóbbi évek leggyengébb Liverpoolját.

Azt a Liverpoolt, amelynek ez volt a szezonbeli tizenhetedik (!) veresége. Szomorú statisztikai adat: a Vörösök a 90 perc során egyszer sem találták el az ellenfél kapuját. Kirjakosz, Lucas, N’Gog vagy El Zhar játékát látva kijelenthető: hasonlóan képzetlen futballisták utoljára a 90-es évek elején szerepeltek a Liverpoolban, a gyászos emlékű Souness-érában.

Hamburg-Fulham 0-0
A Hamburg a 7. helyen áll a német, a Fulham pedig a 10. helyen az angol bajnokságban - itt sem topcsapatok párharcáról volt szó. A hamburgi Westtribüne látványos koreográfiával nyitott, de ez volt a meccs egyetlen érdekessége. Minden más feledhető: keserves iksz született.

Az elődöntő hőse Gera Zoltán lehetett volna, aki a 64. percben remek labdát kapott Dempsey-től, egy lövőcsellel becsapta Zé Robertót, de kibillent egyensúlyából, s nem tudta befejezni a helyzetet. A hamburgi Ruud van Nistelrooy is csütörtököt mondott, pedig korábban - még a ManUtd játékosaként - 9 meccsen 10-szer volt eredményes a Fulham ellen.

Mivel fennállása során a Fulham először szerepel európai kupaelődöntőben, az idei menetelés történelmi sikert jelent. Így aztán a szurkolók megbocsájtják Roy Hodgsonnak, hogy nem a látványos futball híve - a Fulhamnek ez volt zsinórban a harmadik 0-0-s döntetlenje (karácsony óta pedig a hetedik).

A visszavágókat egy hét múlva játsszák.

(gj)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább