Miccolit és Hajnalt is műtik

Miccolit és Hajnalt is műtik

, tl

Napi krónika

Pénteki futballhírek, röviden.



Visszavonták Togó eltiltását az Afrikai Nemzetek Kupájáról. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség korábban azért tiltotta el a szerepléstől a válogatottat, mert a csapatot ért támadásokat követően visszaléptek az idei Afrika-kupán való részvételtől.

Leonardo megerősítette, hogy az idény végén távozik az AC Milan vezetőedzői posztjáról. A brazil tréner egy idényen keresztül vezette a milánóiakat, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül biztosan indul a csapat jövőre a BL-ben.

Megműtötték Fabrizio Miccoli jobb térdét, így a Palermo csatára 3-4 hónapig pihenésre kényszerül. A 30 éves támadó nem került be az olasz válogatott bő keretébe.

Hajnal Tamást mindenképpen meg kell műteni a nyáron, mivel a Borussia Dortmund futballistájának lábában becsípődött egy ideg, ami folyamatos fájdalmat okoz. A középpályás Belgiumban fekszik kés alá, és várhatóan július elejére már teljesen felépül. Hajnal kihagyja a magyar válogatott Németország és Hollandia elleni barátságos mérkőzéseit.

A Benficánál 2013-ig szerződést hosszabbítottak az együttest bajnoki címig vezető Jorge Jesusszal. Idén 2005 óta először került a bajnoki trófea Lisszabonba, valamint a tréner Európa Liga-negyeddöntőig vezette a luzitán együttest.

Diósgyőrben felmentették a játék alól Rohan Ricketts-t és Zámbó Bencét. A korábban hasonló sorsra jutott Bajzát Péter és Vlado Jeknic után előbbi két játékost is saját nevelésű fiatalok helyettesítik majd.

Végh Zoltán újabb egy évre szóló kölcsönszerződést írt alá, így az Újpest hálóőre a következő idényben is a Vasas játékosa marad.

A Soproni Liga 28. fordulójának nyitómeccsén: Videoton-Vasas 3-0

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább