Hoppon maradt a Real Madrid

Hoppon maradt a Real Madrid

, focitipp.gj

Primera Liga, 38. forduló

Megszerezte története huszadik bajnoki címét a Barcelona, amely 99 pontjával spanyol rekordot állított fel.



A Barcelona csak egyszer kapott ki a szezon során (Atlético Madrid 1–2), s megemlítendő, hogy Lionel Messi egymaga több gólt lőtt (34-et), mint a rivális Espanyol összes játékosa (29-et). Ez volt a Barca tizedik bajnoki címe az utóbbi húsz évben.

Hiába költött 220 millió  eurót erősítésekre a Real Madrid (jött Cristiano Ronaldo, Kaká, Xabi Alonso és Benzema), a csapat idejekorán kiesett a BL-ből, a kupában a harmadik ligás Alcorcónnal szemben maradt alul, a bajnokságban pedig oda-vissza kikapott a Barcától. Nettó bukás.

Huszonöt pont volt a különbség az ezüst és a bronz között, úgyhogy a 3. helyre nem lehet büszke a Valencia, amely sem a Realt (2–3, 0–2), sem a Barcát (0–0, 0–3) nem tudta elkapni. Az utolsó utáni pillanatban szerezte meg a BL-indulást jelentő helyet a Sevilla; az andalúziaiak csatára, Alvaro Negredo különös rekordot tart: idén nem kapott sárga lapot, pirosat viszont hármat is.

Köszöntsük nagy tapssal a Mallorca csapatát, amelyet a lefaragott költségvetés után sokan kiesőhelyre vártak, ehelyett partizánkodott egy jót, és befűtött a nagyoknak: viva la revolución! A másik sikercsapat a Getafe, amely tavaly mázlival maradt bent az élvonalban, idén viszont 6. lett – ami a klubtörténet legjobb bajnoki eredménye.

Rámenősebb, vitálisabb futballt vártunk a Villarrealtól, amely már a rajtnál beragadt, s a folytatásban is el-elbóbiskolt. Sokáig az élbolyt riogatta az Athletic Bilbao, de minden mese véget ér egyszer: a baszkok áprilisra fáradtak el. Egy szeleburdi, mondhatni dilettáns csapat a középmezőnyben: ez volt idén az Atlético Madrid.

Alig hihető: januárban még a 4. helyen állt a Deportivo La Coruna, amely tavasszal bezárta a boltot (3-3-13). Új stadion, régi nehézségek: az Espanyol tizenkilenc mérkőzésen nem rúgott gólt idén, s ezt a gyászos statisztikát már nem lehet Dani Jarque tragikus halálára fogni. Vadócz Krisztián miatt vártuk az Osasuna meccseit, és nem vártunk hiába: a magyar középpályás 19 meccsen lépett pályára, és 4 gólt lőtt!

Az Almería jó előre begarázsolta magát a középmezőnybe, így még azt a luxust is megengedhette magának, hogy átaludja a finist. Kaotikus futball, véletlenszerű győzelmekkel: ez volt a Zaragoza – jelentkezzen, aki kiismerte a taktikájukat!

Ősszel felfelé, tavasszal lefelé liftezett a tabellán a Gijón, ez a jobb sorsra érdemes csapat. Széllelbélelt galeri a Santander is: idegenben több pontot fogott, mint otthon! Utolsó tizenegy meccsén nem tudott győzni a Málaga, ehhez képest bravúr a 17. hely.

A Valladolid két edzőt is elfogyasztott menet közben, mindhiába: nem a trénerekkel volt a gond. Januárban még a tabella közepén bóklászott a Tenerife, de elszédülhetett ott a magasban, mert zuhanás lett a vége. Búcsúzunk a Xéreztől is, amely nem hajrázott rosszul, de a Segunda B-ben jobban érzi majd magát. Adios, amigos!

(focitipp.gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább