Vb-résztvevők: Görögország

Vb-résztvevők: Görögország

, focitipp

A görögök eddig egyszer indultak futball-világbajnokságon - az 1994-es tornát katasztrofálisan zárták. Vb-előzetes, statisztikákkal és érdekességekkel.



A görögök csoportelsőként jutottak ki a világbajnokságra, s csatáruk, a 10 gólos Teofanisz Gekasz lett az európai zóna gólkirálya. A selejtezők során Otto Rehhagel hét olyan futballistának is lehetőséget adott, aki 2004-ben tagja volt az Eb-győztes csapatnak.

Görögország az egyetlen európai csapat, amely még egyetlen gólt sem lőtt vébén. A görögök 1994-ben Argentínától és Bulgáriától 4-0-ra, Nigériától 2-0-ra kaptak ki a csoportkörben. A görög védelem a hajrában omlott össze: a csapat az utolsó két percben négy gólt kapott ellenfeleitől az Egyesült Államokban rendezett tornán.

Az 1994-es görög válogatott egyike annak a három csapatnak, amelyben a keret összes tagja pályára lépett a világbajnokságon. Mind a huszonkét futballista pályára került az orosz válogatott tagjai közül 1994-ben, s a franciák 1978-as vébé-részvétele során is mindenki szóhoz jutott.

Az Európa-bajnokságok története során Görögország az egyetlen csapat, amely a döntőben a házigazdát tudta legyőzni (2002: Portugália-Görögország 0-1). A fináléba jutott Eb-rendezők közül Spanyolország (1964), Olaszország (1968) és Franciaország (1984) is otthon tudta tartani a trófeát.

A 71 éves Otto Rehhagel lesz a világbajnokságok történetének legidősebb edzője.

Kulcsfigura: Otto Rehhagel
Ennek a görög válogatottnak egyetlen sztárja van: Otto Rehhagel. A 72 életévében járó német szövetségi kapitány annak idején játékosként és edzőként több mint ezer Bundesliga-meccsen vett részt, 2004-ben pedig Eb-aranyat nyert az esélytelen görögökkel. Le a kalappal!

Országinfó
Lakosok száma: 11 millió
A futballszövetség alapítási éve: 1926
Igazolt játékosok száma: 359 221
Klubok száma: 5768


Sikerek

Európa-bajnok (2004)


Aktuális világranglista-helyezés: 11.


A legtöbb válogatottság: Theo Zagorakisz (120)
A legtöbb gól: Nikolaosz Anasztopulosz (29)


Mérlege a vébéken: 0 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség


Mérkőzései a csoportkörben:
Június 12., szombat: Dél-Korea-Görögország (Port Elizabeth, 16:00)
Június 17., csütörtök: Görögország-Nigéria (Bloemfontein, 16:00)
Június 22., kedd: Görögország-Argentína (Polokwane, 20:30)


Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel (1938, német)


(focitipp)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább