Vb-résztvevők: Spanyolország

Vb-résztvevők: Spanyolország

, focitipp

A világbajnokságokon nem megy a spanyoloknak, pedig volt, amikor Puskás Öcsi is náluk játszott. Vb-előzetes, statisztikákkal és érdekességekkel.



A spanyolok zsinórban a negyedik vb-selejtező sorozatukat zárták veretlenül, s immár 45 mérkőzés óta nem kaptak ki világbajnoki kvalifikációs meccsen. Az utolsó vereség: 1993. március 31., Dánia-Spanyolország 1-0.

A vb-csoportmeccseket figyelembe véve Spanyolország hétmeccses győzelmi sorozatot számlál. 1998-ban a bolgárok elleni 6-1-gyel indult a sor, majd a 2002-es és 2006-os vébén is száz százalékosan zárták az első fordulót a spanyolok.

A világbajnokságok története során csupán egy játékost állítottak ki a bírók: 1994-ben Nadal kapott pirosat a Dél-Korea elleni mérkőzésen (2-2).

Kilenc olyan futballista van, aki két különböző válogatott tagjaként is járt vébén. Közülük is a leghíresebb Puskás Ferenc, aki 1954-ben a magyar, 1962-ben a spanyol csapat játékosaként szerepelt a világbajnokságon.

Spanyolország kapta a legtöbb tizenegyest világbajnoki mérkőzésen - 14-et. Ráadásul a spanyolok ezek mindegyikét értékesítették is.

A spanyolok ötször játszottak hosszabbítást, de a ráadás harminc perce során még egyszer sem tudtak gólt szerezni. Tizenegyeseket követően egyszer győztek (2002-ben Írország ellen), kétszer pedig veszítettek (1986-ban Belgium, 2002-ben Dél-Korea verte őket).

A spanyol válogatott 2007 és 2009 között produkált egy 35 mérkőzésen át tartó győzelmi szériát. A sor az angolok elleni idegenbeli győzelemmel keződött, majd az USA elleni Konföderációs kupán elszenvedett vereséggel zárult. A 35 veretlen mérkőzés közül a spanyolok 32-t megnyertek!

A kétszeres Eb-győztes spanyolok eddig tizenkétszer szerepeltek világbajnokságon, de csupán egyszer jutottak be a legjobb négy közé - 1950-ben.

Kulcsfigura: Xavi Hernandez
Ha Xavinak jó napja van, akkor a többiek csak statiszták. Abszolút főszereplő: szinte elképzelhetetlen olyan szituáció a pályán, hogy elveszítse a labdát. Százból százszor pontosan passzol, csukott szemmel egyérintőzik, gólhelyzeteket teremt, lót-fut, irányít.

Országinfó
Lakosok száma: 40 millió
A futballszövetség alapítási éve: 1913
Igazolt játékosok száma: 653 000
Klubok száma: 18 190


Sikerek

Európa-bajnok (1964, 2008)


Aktuális világranglista-helyezés: 1.


A legtöbb válogatottság: Andoni Zubizarreta (126)
A legtöbb gól: Raúl (44)


Mérlege a vébéken: 22 győzelem, 12 döntetlen, 15 vereség


Mérkőzései a csoportkörben:
Június 16., szerda: Spanyolország-Svájc (Durban, 16:00)
Június 21., hétfő: Spanyolország-Honduras (Johannesburg, 20:30)
Június 25., péntek: Chile-Spanyolország (Pretoria, 20:30)


Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque (1950, spanyol)


(focitipp)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább