Özil, Müller, Gyan, Honda, Rios

Özil, Müller, Gyan, Honda, Rios

, ktn

A vb felfedezettjei

Öt futballista, akinek a leginkább megnőtt az ázsiója a világbajnokság után. A focitipp toplistája.



1. Mesut Özil (Németország)

A német futball újhullámának jeles képviselője Mesut Özil, a Werder Bremen 21 éves irányítója. Özil nem emlékeztet az egykori német karmesterekre, a pöffeszkedő Möllerre vagy az adrenalin-túltengésben szenvedő Effenbergre. Sőt, Özilhez képest utólag még a törékeny Hassler is darabosnak tűnik, a török származású focista szinte balettmozdulatokkal tereli a labdát, miközben sorra elfekteti az ellenfeleket. A vébén három gólpasszt adott, a német válogatott egyik legjobbja volt.

2. Thomas Müller (Németország)

Egy évvel ezelőtt azt sem tudtuk róla, hogy létezik, s Diego Maradona még márciusban is labdaszedőnek nézte a Németország-Argentína barátságos meccs előtti sajtótájékoztatón. A világbajnokságon - ahol öt találata mellett három asszisztot is jegyzett - övé lett az Aranycipő és a legjobb fiatal játékosnak járó díj is. A spanyolok elleni elődöntőt kihagyta, a németek pedig utóbb az ő hiányával magyarázták a kudarcot. Lehet ennél nagyobb dicséretet adni egy 20 éves focistának?

3. Asamoah Gyan (Ghána)

A Rennes 24 éves csatára mindig jó focistának tűnt, mesélhetnének erről a csehek, akik a 2006-os vébén testközelből szemlélhették a trükkjeit. Gyan a dél-afrikai vébén a ghánaiak vezérévé nőtte ki magát, s ezen még az a tény sem változtat, hogy Uruguay ellen sorsdöntő büntetőt rontott a 122. percben. Asamoah Gyan jelenleg az egyik legjobb afrikai csatár: villámgyors, bivalyerős, ravasz.

4. Keisuke Honda (Japán)

Dánia ellen lőtt egy bombagólt szabadrúgásból, majd az ázsiaiak harmadik gólja előtt úgy passzolta vissza a labdát Okazakinak, mintha a grundon lett volna. Japánban feltehetően nincsenek grundok, de Honda kiváló nevelést kapott a Gamba Oszakánál, majd a Nagoja Grampusnál is. A 24 éves irányító még csak fél éve futballozik a CSZKA Moszkvánál, de várhatóan ősztől egy nyugat-európai élcsapatban látjuk viszont.

5. Egidio Arevalo Rios (Uruguay)

Bellavista, Monterrey, Danubio, Penarol - valljuk be, ezek a klubok nincsenek éppen szem előtt. Így történhetett meg, hogy csak a dél-afrikai vébén szembesültünk az Uruguayban játszó Egidio Arevalo Rios klasszisával. A 28 éves védekező középpályás (a Monacóban szereplő Diego Perezzel az oldalán) betonfalat képezett az uruguayi középpályán, a Gattuso- és Makelele-féle bulldogok hagyományát tovább folytatva.

(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább