A vb gólkirálya szerződést hosszabbított, Fabregas nem megy sehova

A vb gólkirálya szerződést hosszabbított, Fabregas nem megy sehova

, tl

Napi krónika

Az elmúlt nap legfontosabb futballhírei, tömören.



Kisorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa Liga play-off selejtezőköreinek párosításait. A Debrecen a Liteksz Lovecs, a Győr pedig a Dinamo Zagreb ellen lép pályára az EL-csoportkörbe jutásért.

Michael Carrick bokasérülése miatt nem lép pályára a Chelsea elleni angol szuperkupa-döntőn augusztus 8-án.

A Liverpool leigazolta Adorján Krisztiánt az MTK együttesétől. A 17 éves csatár 2013-ig írt alá a Premier League-ben szereplő csapathoz.

Cesc Fabregas kijelentette, hogy nem igazol el Barcelonába, és teljes mértékben az Arsenal együttesére összpontosít.

Thomas Müller aláírta új, 2015-ig szóló szerződését a Bayern Münchenhez. A világbajnokság gólkirályának korábbi megállapodása 2013-ban járt volna le.

Tomas Sivok fél évet kénytelen kihagyni súlyos térdsérülése miatt.

Joachim Löw kihirdette a Németország-Dánia barátságos mérkőzés előtt a Nationalelf keretét, amelyben helyet kapott két újonc is: Sascha Reiter és Marco Reus. A 23 fős névsorban csak nyolc olyan játékos szerepel, aki részt vett a világbajnokságon is.

A Zenit leigazolta a Rubin Kazanytól Szergej Szemakot.

Az Olimpiakosz vezetői két hónap után szerződést bontottak Ewald Lienen vezetőedzővel. A görög együttes tegnap a Maccabi Tel-Avivtól vereséget szenvedett, ezt követően búcsúzott az Európa Ligától.

A Kecskemét szerződtette az MTK-tól Balogh Bélát. A 26 éves hátvéd hároméves szerződést kötött a vezetőkkel.

A Paks együttese közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Leventével.

2013-ig meghosszabbította a Ferencváros a 19 éves Gárdos András szerződését.

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább