Priskin-gól a Championship nyitányán

Priskin-gól a Championship nyitányán

, sza

Napi krónika

Szombati futballhírek.



Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli kihirdette az Azzurrik keretét az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésre.

A Sampdoria megszerezte Stefano Guberti játékengedélyének a felét az AS Roma együttesétől.


A Mallorca labdarúgócsapata közleményben tudatta, hogy polgári bíróságon beperli az UEFA-t, amiért a szervezet kizárta az együttest az Európa Liga küzdelmeiből.


A Monaco hétmillió euróért leigazolta a Standard Liége csatárát, Dieumerci Mbokanit, aki négyéves szerződést kötött új csapatával.


Az Everton csapata öt évvel meghosszabbította spanyol középpályásának, Mikel Artétának a szerződését.


A Montpellier-Győr Európa Liga-selejtezőmérkőzésre utazó magyar szurkolókat megtámadták a helyi huligánok a francia városban. Az összecsapás után négy magyar drukkert kórházba szállítottak, egyet pedig letartóztattak tiltott pirotechnikai eszközök birtoklása miatt.


A Lazio 13 és félmillió euróért, öt évre szerződtette a brazil válogatott Hernanest a Sao Paulo együtteséből.


A Lyon a következő idényre is kölcsönadta ghánai válogatott védőjét, John Mensahot a Sunderlandnek, amely opciós jogot szerzett a játékos végleges megvásárlására.


A Manchester United két fiatal csatárát is kölcsönadta: Mame Biram Diouf az élvonalbeli Blackburn Rovershez került a szezon végéig, míg Joshua King a másodosztályban szereplő Preston North Endet erősíti november közepéig.


A Bolton Wanderers 2014-ig meghosszabbította angol utánpótlás-válogatott középpályásának, Fabrice Muambának a szerződését.


A Championship 1. fordulójában: Middlesbrough-Ipswich Town 1-3. A vendégeknél Fülöp Márton végig, Priskin Tamás a 74. percig volt a pályán. Utóbbi gólt is lőtt a találkozón.

(sza)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább