Őrült hétvége Németországban

Őrült hétvége Németországban

, ktn

Bundesliga, 2. forduló

Két hazai csapat is három rúgott góllal vesztett, az újonc egy perc alatt lőtt két gólt a bajnoknak, a kilenc meccsből hét zárult vendéggyőzelemmel - alighanem a Bundesliga történetének legőrültebb hétvégéjén vagyunk túl!



Diego visszatért a Bundesligába. A balul sikerült egyéves torinói kitérő után 25 ezren fogadták eksztázisban a brazil karmestert, aki a Wolfsburg-Mainz meccsen mutatkozott be a zöldeknél. Az eksztázis félóráig tartott, a Diego-Dzeko tandem fantasztikus játékával a Wolfsburg hét perc alatt rúgott három gólt. Aztán rákapcsolt a Mainz, és suttyomban kiegyenlített. Sőt, a 84. percben Szalai Ádám bohócot csinált a 12 millió euróért megvett bekkből, Kjaer elszédült, Szalai a hosszúba helyezett, a Mainz 4-3-ra nyert.

"35 éve dolgozom a profi futballban, de a csapatom még sosem veszített 3-0-ról" - méltatlankodott a lefújás után Dieter Hoeness, a VfL klubmenedzsere (fotó). Tegyük rögtön hozzá: másé sem gyakran. A Bundesliga története során ezt megelőzően húsz évvel ezelőtt sikerült egy gárdának idegenben fordítania 3-0-s hátrányból: akkor a Bochum nyert 4-3-ra Düsseldorfban.

A wolfsburgiaknál is gyorsabb volt a Kaiserslautern, amely 66 másodperc alatt rendezte le a Bayern elleni derbit. Az első félidő hajrájában Ilicevic, majd Lakic mattolta Buttot - ezzel az újonc 2-0-ra győzött a bajnok ellen. Münchenben nem estek kétségbe a vereség miatt: "Jó úton járunk" - kommentálta a kudarcot Louis van Gaal, a klub holland edzője. Még jobb úton jár a Lautern, amely vezeti a tabellát.

Kínos a helyzet a Schalkénél. A gelsenkircheniek rémisztően gyenge játékkal kaptak ki odahaza a Hannovertől, amely - kicsit pontosabb kontrákkal - akár ki is üthette volna a királykékeket. Raúl vergődésénél csak a hazai hátvédek amatőr megmozdulásai keltettek nagyobb feltűnést. A Schalke az 1987/88-as idény óta először kezdte két vereséggel a szezont, Felix Magath pedig edzői pályafutása során először rajtolt ilyen gyatrán a Bundesligában.

Tizenhat év után nyert bajnokit a Mönchengladbach a Leverkusen ellen. Nem is akárhogyan: idegenben 6-3-ra. A Leverkusen védelme hibát hibára halmozott, Reinartz és Hyypiä megyekettes színvonalon játszott. A meccs hőse a 19 éves Patrick Herrmann volt, aki a második góljára még nagypapa korában is emlékezni fog: mintha zsinóron húzták volna, lövése után a labda úgy vágódott a jobb felső sarokba.


Tények & érdekességek


A Mainz ellen duplázó Edin Dzeko már 57 gólnál jár a Wolfsburg színeiben. Ezzel a bosnyák csatár beérte a klub örökranglistáján Diego Klimowiczot.

Diego érkezése miatt Zvjezdan Misimovic már a kispadon sem kapott helyet a Wolfsburgnál, a bosnyák irányítóért a Hamburg és a Galatasaray verseng. Misimovic 65 bajnokin lépett pályára a farkasoknál, s ezalatt 17 gólt, valamint 36 gólpasszt jegyzett.

A Kaiserslautern 11 év után győzte le először a Bayern Münchent.

Először kezdett a Werder Bremenben Marko Arnautovic, aki mindjárt két gólt lőtt a Köln elleni mérkőzésen.

A Leverkusen 27 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata szakadt meg a Mönchengladbach-kal szemben. A Bayer 1994 márciusa óta 14-szer nyert, 13-szor ikszelt a Borussia ellen - a vasárnapi 3-6-ig.

A forduló utolsó mérkőzésén (Stuttgart-Dortmund 1-3) született meg a forduló hetedik vendéggyőzelme. A Stuttgart története során idén kezdte először két vereséggel a Bundesliga-szezont.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább