Gulácsit kölcsönadták, Mourinho nem lesz kölcsönkapitány

Gulácsit kölcsönadták, Mourinho nem lesz kölcsönkapitány

, tl

Napi krónika

Pénteki futballhírek, röviden.



A Manchester United orvosai felülbírálták korábbi véleményüket, és a héten megműtött Antonio Valencia már februárban pályára léphet. A bokatörést szenvedett futballista állapota bíztató az operációt követően.

A Liverpool egy hónapra kölcsönadta Gulácsi Pétert a Tranmere Rovers együttesének.
A magyar kapus a tavalyi szezonban öt mérkőzésen védte a harmadosztályú klub kapuját.

Jesús Navas két hétig nem léphet pályára, mert megsérült a tegnapi Sevilla-Paris Saint-Germain EL-csoportmeccsen. A világbajnok szélső végigjátszotta a találkozót, viszont a mai orvosi vizsgálatok kimutatták a sérülést.

A Real Madrid nem engedélyezte José Mourinhónak, hogy vállalja el a portugál válogatott szövetségi kapitányi posztját az októberi Dánia és Izland elleni Eb-selejtezőkre. A tréner vállalta volna a felkérést, de úgy fogalmazott, hogy negatív érzéseket keltett volna jelenlegi klubján belül.

A Juventus tegnapi Európa Liga-mérkőzésén izomsérülést szenvedett Paolo De Ceglie. >>>

A Karpati Lviv-Borussia Dortmund Európa Liga-mérkőzés előtt és után is összetűzésbe keveredtek a két csapat szurkolói. A német együttes szimpatizánsai közül ketten is könnyebben megsérültek.

Az MLSZ bejelentette, hogy a Zalaegerszeg-Videoton mérkőzést a pálya alkalmatlansága miatt szeptember 28-ra halasztották. Az előző fordulóban nem rendezték meg a Kecskemét-Haladás, valamint a Paks-Lombard Pápa összecsapásokat, ezeket október 9-én pótolják.

A Diósgyőr Szentes Lázárt nevezte ki a klub szakmai igazgatójának. A szakvezető érkezése ellenére továbbra is Benczés Miklós marad a csapat vezetőedzője.

(tl)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább