Új Juventus született?

Új Juventus született?

, ktn

Serie A, 9. forduló

A Juventus nyerte a Milan elleni derbit, Del Piero újabb rekordot döntött.



"Senki sem bízott a Juventusban, de mi megmutattuk, hogy nagy csapat vagyunk. Ez a győzelem feltöltött bennünket. Ma egy új Juventus született" - így kommentálta a Milan elleni 2-1-es győzelmet a Juventus középpályása, Felipe Melo. Nagy szavak, de a nagy meccsekhez nagy szavak illenek - márpedig a Milan-Juventus derbi heroikus küzdelmet hozott, "tizenegy torinói oroszlánnal", ahogyan Melo fogalmazott.

Előzőleg minden a Juventus ellen szólt. A szezon során eddig parádézó Kraszics nem játszhatott, miután a Bologna elleni műesése miatt eltiltották. A bemelegítés közben aztán megsérült Chiellini, a meccsen pedig Martinez és De Ceglie is, így Pepe - akit jobbszélsőként ismerünk - előbb jobbhátvédként, majd balhátvédként debütált a Juvéban.

A Milan az első negyedórában akár 3-0-ra is elhúzhatott volna, mégis a Juventus lőtte a gólokat. A vezetést Fabio Quagliarella tankönyvbe illő fejese nyomán szerezték meg a vendégek, majd Del Piero bombázott a kapuba - miután Sissoko ezerszázalékos gólhelyzetben lövés helyett hanyatt esett. A Milan csak Ibrahimovic fejesével szépített az eredményen, későn.

"Nem érdemeltünk vereséget" - nyilatkozta Massimiliano Allegri, a Milan edzője, de a rossonerók szurkolóit ez cseppet sem vigasztalta. Erre a kudarcra magyarázat lehet, hogy Zlatan Ibrahimovic legalább öt ziccert elpuskázott, a csapat statikus játékát azonban kár lenne tagadni. A középpályán a legnagyobb a baj, Gattuso, Pirlo és Seedorf rutinból, öregurasan futballozgat, az ellenfélnél legalább két ütemmel lassabb tempóban. Ami pedig a védelmet illeti, Luca Antonini mindkét gól előtt elemi hibát vétett, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy legközelebb majd Abate helyezkedik rosszul, azután pedig Papaszthatopulosz rúg luftot.

"Ez lehet az utolsó mérkőzésem a San Siróban" - nyilatkozta Alessandro Del Piero a mérkőzés előtt. A Juventus második gólját szerző 35 éves támadónak ez volt a 179. Serie A-találata a Juventus mezében, és ezzel megelőzte a klubranglistát eddig vezető Giampiero Bonipertit. S ez csak egy a futballista rekordjai közül:

Del Piero játszotta a legtöbb hivatalos mérkőzést a Juventusban (641).
Del Piero lépett a legtöbbször pályára bajnoki mérkőzésen a Juventusban (460).
Del Piero lőtte a legtöbb gólt a Juventus játékosaként (278).
Del Piero lőtte a legtöbb gólt a BL-ben a Juventus játékosaként (44).
Del Piero lőtte a legtöbb gólt nemzetközi kupameccseken a Juventus játékosaként (54).
Del Piero lőtte a legtöbb bajnoki gólt a Juventus játékosaként (200).
Del Piero lőtte a legtöbb Serie A-gólt a Juventus játékosaként (179).


Tények & érdekességek


A Juventus sorozatban a hetedik tétmérkőzésén maradt veretlen.

Francesco Totti (Roma) piros lapot kapott a Lecce ellen 2-0-ra megnyert bajnokin, így nem játszhat a jövő heti, Lazio elleni római derbin.

Szombaton ünnepelte 50. születésnapját Diego Maradona, aki 1984 és 1991 között a Napoli játékosaként két bajnoki címet és egy UEFA-kupa győzelmet szerzett.

Antonio Cassano nem játszott a Cesena-Sampdoria meccsen (0-1). A játékost saját klubja tiltotta el a játéktól, miután súlyosan megsértette a Sampdoria elnökét, Riccardo Garronét, valamint a csapat több játékosát is.

Sorozatban az ötödik bajnokiját is megnyerte a Lazio, amelynek így már négy pont az előnye a táblázaton az Inter előtt.

Utolsó hat bajnokija közül ötöt elveszített a Bari, amely így visszaesett a tabella utolsó helyére.

Az Udinese története során először győzte le Serie A-mérkőzésen idegenben a Barit.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább