Dortmundban kitör a járvány?

Dortmundban kitör a járvány?

, ktn

Bundesliga, 13. forduló

Folytassuk a Dortmund dicséretét.



"A Dortmund jelenleg más szinten játszik, mint a többi csapat. Fogalmam sincs, hogyan lehetne beérni őket. Talán, ha kitörne náluk egy járvány" - így értékelte egy tévécsatornán a dortmundiak játékát a Freiburg elleni mérkőzés után Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnöke. A Borussia 2-1-re győzött az idén remeklő Freiburg otthonában, s a szünet után úgy tűnt, a Dortmund tényleg egy másik ligát képvisel. A sárgamezesek offenzívája sikeres volt, a második negyvenöt percben Kloppék lőttek két gólt, a bíró elvett tőlük egyet, a lengyel Kuba pedig kihagyta az idény legnagyobb helyzetét. A BVB "húszévesei" labdával és labda nélkül is szétfutották a freiburgiakat, élmény volt nézni a csapat energiától duzzadó játékát.

A szünet óriási fordulatot hozott a mérkőzésen, az első negyvenöt percben a freiburgiak brillíroztak, és vezettek is 1-0-ra. "Az edző megtalálta a megfelelő szavakat, nem vagyunk finnyásak" - utalt az öltözőbeli kulisszatitkokra Mats Hummels, a Borussia bekkje. Klopp alighanem senkit sem kímélt a szünetben, de ennek meglett az eredménye. A Dortmund megszerezte a 11. győzelmét a szezonban, s még sosem rajtolt ilyen jól a Bundesligában. A csapat előnye hét pont a második Mainz, tizennégy (!) a Bayern előtt.

Három vereség után visszatért a napos oldalra a Mainz, amely a hajrában fordított a Mönchengladbach ellen. A csapat tartalékai kimeríthetetlennek tűnnek - eddig Holtby, Schürrle és Szalai vitte a prímet, ezúttal pedig a csereként beállt Sami Allagui duplája döntött. A Gladbach a mezőny egyetlen csapata, amely még nem nyert hazai pályán, a Mainz pedig - a Freiburggal együtt - az egyetlen együttes, amely még nem végzett döntetlenre.

Bastian Schweinsteiger már az első percben teljesen szabályos gólt szerzett a Leverkusen ellen, de Meyer játékvezető nem adta meg a találatot. A Bayer-Bayern derbin ezután inkább a Leverkusen dominált, az 1-1-re végződő mérkőzésen a Bayern Münchennek a gólon kívül egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt.

Megszerezte első mesterhármasát a Bundesligában Raúl, a Schalke pedig 4-0-ra győzött a zuhanórepülésbe kezdő Werder ellen. "Ne aggódjanak, én is látom a tabellát" - kommentálta a csapat 11. helyét Klaus Allofs, a brémaiak általános igazgatója. A Werder az utolsó hat tétmeccsén csak egy pontot szerzett, a Schalke elleni pedig zsinórban a negyedik olyan találkozója volt, amelyen nem rúgott gólt.

Tények & érdekességek


A hetedik mérkőzését is megnyerte idegenben a Borussia Dortmund, ezzel Bundesliga-rekordot állított fel.

A Dortmund a második klub a Bundesliga története során, amely 13 forduló után 11 mérkőzést nyert meg. Ez a bravúr korábban a Bayernnek sikerült (1980-ban és 2005-ben).

A Mönchengladbach-Mainz mérkőzésen sérülés miatt le kellett cserélni a vendégek kapusát, Christian Wetklót. A két gárda tavalyi találkozóján mindkét kapus sérülést szenvedett a Borussia Parkban.

Marco Reusnak a Mainz ellen szerzett első gólja volt a Mönchengladbach 2500. Bundesliga-találata.

A Schalke első gólját Christoph Metzelder szerezte a Werder ellen. Ez volt a gelsenkircheniek első gólja a Bundesliga idei szezonjában, amelyet német játékos lőtt!

A Freiburg zsinórban a 17. bajnokiján lőtt legalább egy gólt - ez a leghosszabb sorozat a mezőny csapatai között.

A Leverkusen-Bayern mérkőzés sorozatban harmadszor végződött 1-1-re a Bundesligában.

Az elmúlt 22 évben a Hamburgnak csupán egyszer sikerült győznie a Hannover otthonában - a 2007/08-as idény nyitófordulójában.

A Werder Bremen 13 meccs után 31 gólt kapott - beállítva ezzel az 1974/75-ös szezon negatív rekordját.

A St. Pauli 1-1-et játszott a Wolfsburggal, a kapura lövési kísérletek száma 15-3 volt a hamburgiak javára.

A német bajnokságban a leggyakoribb eredmény a 2-1-es hazai győzelem. Az eddigi 117 mérkőzés közül csupán kettő zárult 1-0-s hazai sikerrel - ennél még a 3-2, a 0-4, a 2-3 és a 4-2 is gyakrabban fordult elő a Bundesliga idei szezonjában.

A magyar játékosok közül Szalai Ádám végigjátszotta a Gladbach-Mainz mérkőzést, ahol adott egy gólpasszt is.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább