Eto'o agya elborult

Eto'o agya elborult

, ktn

Serie A, 13. forduló

Az Inter mélyrepülése tovább tart, a nerazzurrik hátránya már 9 pont a listavezető Milannal szemben. Benítez napjai meg vannak számlálva?



Samuel Eto’o hetek óta kirobbanó formában futballozik. A Chievo-Inter meccsen megszerezte szezonbeli 18. találatát, és vasárnap óta egyértelmű, hogy nagysága csak Zinedine Zidane-hoz mérhető. Legalábbis, ami a "fejjátékát" illeti. A 38. percben a 2006-os vébé-döntőt idéző jelent zajlott le a pályán, Eto’o Zidane-stílusban fejelte mellkason Bostjan Cesart. A szlovén összeesett, Eto’o eloldalgott, a játékvezető azonban nem látta, amit a kamerák rögzítettek, a kameruni brutális akcióját. Ha Rocchi bíró a jelentésében sem említi az esetet, akkor várhatóan Eto’o hosszú kihagyás elé nézhet - Kraszicsot (Juventus) néhány hete műesés miatt tiltották el utólag két mérkőzéstől.

Van ennél nagyobb baja is az Internek, a csapat 2-1-re kikapott a Chievótól. A nerazzurrik már az első félidőben hátrányba kerültek, s lélekben talán fel is adták a találkozót. Árulkodó volt a második félidő előtti jelenet: Rafa Benítez a kezdőkörből még magához hívta Dejan Sztankovicsot, aki lehajtott fejjel hallgatta a spanyolt. Benítez még egy pofonnal is megpróbálta felrázni a letargikus szerbet, sikertelenül. Az Inter a szünet után is széteső futballt mutatott, egy szöglet után Sneijder lecsúszott lövése a félpálya közepén hagyta el az oldalvonalat, Benítez homlokán egyre szaporodtak az izzadságcseppek, az Inter játékosai üveges szemmel bámultak a semmibe.

A mérkőzés után kiderült, hogy Benítez alighanem egy másik meccset látott. "A vereségnek senki sem örül, de a játékosok a második félidőben keményen dolgoztak az egyenlítésért, jól reagáltunk a hátrányra. A pálya talaja borzalmas volt. Ha korábban lövünk egy gólt, akkor a játék is teljesen megváltozott volna" - elmélkedett a spanyol edző, aki lassan a magyarfoci rovat edzői nyilatkozatainak színvonaláig süllyed. Mert ne feledjük: az Internazionalét az a Chievo focizta le a pályáról, amely az előző négy bajnokiján egyetlen gólt sem tudott szerezni. Morattinak már a Milan elleni vereséget követően sem tetszettek Benítez nyilatkozatai, kíváncsian várjuk, meddig hallgatja még a tréner porhintését.

"Pazzini nagyon erős duót alkotott Marilungóval" - örvendezett Mimmo Di Carlo a Lecce-Sampdoria mérkőzés után, amelyet a vendégek úgy nyertek meg 3-2-re, hogy a Leccének 0-2-ről még sikerült egyenlítenie, emberhátrányban. Visszatérve a duóra, a Samp-fanoknak alighanem szokniuk kell ezt a kettőst, a klubelnök ugyanis egy tévéinterjúban kijelentette, hogy "Cassano soha többé nem futballozik a Sampdoria mezében". Bár egy darabig úgy tűnt, hogy az elnököt és néhány társát pocskondiázó, majd többször is nyilvános mea culpát gyakorló támadónak megbocsátanak a klubnál, most úgy tűnik, Cassano életében a Sampdoria-fejezet véget ért.

Tények & érdekességek


2004 ősze óta először fordult elő az Interrel, hogy a csapat egymás után öt tétmérkőzésén nyeretlen maradjon. A Mancini-gárda akkor zsinórban hét döntetlent játszott!

A Chievo 398 perc után szerzett ismét gólt tétmérkőzésen.

A Milan sorozatban a 18. hazai bajnokiján talált legalább egyszer a hálóba.

A Juventus az idei szezonban 11 idegenbeli tétmérkőzése közül csak egyet veszített el, augusztus 29-én a Baritól szenvedett 1-0-s vereséget.

A Catania 321 perce nem kapott gólt hazai pályán.

Pályafutása első mesterhármasát lőtte az élvonalban Giampaolo Pazzini, a Sampdoria támadója.

Győzelemmel mutatkozott be a Cagliari kispadján Roberto Donadoni. A szárdok 2-1-re győztek Bresciában.

Megszerezte első idei gólját Fabrizio Miccoli, aki ezzel a Cesena ellen aratott 2-1-es győzelemhez segítette hozzá a Palermót.

Koman Vladimir 55 percet játszott a Lecce-Samp meccsen, Rudolf Gergely a 79. percben állt be a Genoa-Juventus mérkőzésen, Vass Ádámnak 71 perc jutott a Brescia-Cagliari találkozón.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább