A Clásico előtt a Barca vezet az oddsokban

A Clásico előtt a Barca vezet az oddsokban

, focitipp.hu

A hét rangadóját a Camp Nouban rendezik.



Európa talán legnagyobb derbijét rendezik a héten Spanyolországban, következik az El Clásico, a Barcelona és a Real Madrid összecsapása. Az már most nyilvánvaló, hogy a bajnokságot a két csapat egyike fogja megnyerni, más együtteseknek reményeik sem lehetnek a bajnoki aranyéremre. A két éllovas között mindössze egy pont a különbség a fővárosiak javára, a fogadóirodáknál ellenben a hazai pályán játszó Barcelona az esélyesebb.

A gránátvörös-kékek sikere pontosan a pénzünk megduplázását jelentené, a BetClic-en 2.00-es oddsal lehet tenni erre a kimenetelre. A döntetlen 3.60-os, a vendég siker 3.40-es odds mellett tehető meg. Érdemes figyelni arra, hogy a Barcelona hazai pályán jelentősen jobb örökmérleggel bír a párharcban, 46 győzelem mellett 18 vereséget és 16 döntetlent számlál a gárda. Az elmúlt időszak is Barca-sikereket hozott, az utolsó négy Clásicót a pályaválasztó személyétől függetlenül a katalán csapat nyerte. A meccsre már most is sokan tippelnek, és sokan mondják azt, hogy a döntetlen legalább annyira benne van a pakliban, mint a saját kedvencük sikere, így számukra biztosabb választás lehet az 1-es és X (1.25), illetve az X és a 2-es (1.72) együttes fogadása.

Ahogy a meccs megnyerésére, úgy az első gól megszerzésére is inkább a Barcelona az esélyes. 1.70-es oddsal lehet arra tenni, hogy Xaviék szerzik az első találatot, és 2.15-szörös a nyereményszorzó a madridiak vezető találatára. Ha pedig valaki egy gólnélküli rangadóra számít, az 14.00-szeres oddsért várhatja a kevésbé valószínű kimenetelt, és szurkolhat a védelmeknek.

Nagy érdeklődés övezi a két szupersztár támadó, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo különcsatáját is, amire a BetClic bukmékerei egy gólpárbaj fogadással készültek. Ha Messi több gólt szerez Ronaldónál a meccsen, úgy egy 3.00-as szorzó változik nyerővé, ha a portugál "győzi le" Messit, úgy 3.50-szeres pénzt kaphatunk vissza. Ha a két játékos nem lő gólt, vagy ugyanannyi gólt szerez, úgy a 2.00-es odds lesz a nyerő.

Arra természetesen bőven van esély, hogy a két sztár betalál, és gólokat fog szerezni, ezért külön is meg lehet fogadni azt, hogy Messi vagy Ronaldo gólt lő. Előbbi 1.90-es oddsot kapott, utóbbi pedig 2.00-est.


Fogadjon a Barcelona-Real Madrid mérkőzésre közvetlenül a BetClicen >>>
Regisztráljon a BetClicen >>>


(x)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább