Magath fenyegetőzik, beleszaladt a késbe a Schalke

Magath fenyegetőzik, beleszaladt a késbe a Schalke

, ktn

Bundesliga, 14. forduló

Egy győzelem kell az őszi elsőséghez a Dortmundnak.



Szédületes tempóban pörög tovább a Dortmund, a Borussia-rangadón a dortmundiak 4-1-re győztek a Mönchengladbach ellen. A koreográfia hasonlított a csapat előző meccséhez: a BVB hátrányból fordított, a hajrában szétzilálva ellenfelét. A dortmundiak sztárja ezúttal a két gólpasszt jegyző Götze volt, de a 18 éves szélső mellett kitűnt Lucas Barrios is, aki szezonbeli nyolcadik góljának megszerzése mellett adott egy káprázatos gólpasszt Hummelsnek.

"Csoda lett volna, ha pontot szerzünk"
- nyilatkozott a mérkőzés után Michael Frontzeck, a Mönchengladbach edzője. Csoda lenne az is, ha nem a BVB végezne az élen a 2010/11-es idény őszi szezonjában, a Dortmundnak ehhez a hátralévő három fordulóban elég lenne egy győzelmet szereznie. A dortmundi örömmámorban Jürgen Kloppnak sikerült megőriznie realitásérzékét: "Hetvenkét százalékban birtokoltuk a labdát, a gólokon kívül volt két nagy helyzetünk is, de a probléma még mindig ugyanaz: túl kevés támadást fejezünk be" - elégedetlenkedett az edző.

Három bajnokit úszott meg vereség nélkül a Schalke, a BL-ben pedig a Lyont verte 3-0-ra, bebiztosítva továbbjutását a csoportkörből. Mi más jöhetett soron, mint egy kiütéses vereség? Felix Magath csapata Kaiserslauternben szaladt bele a késbe, a hazaiak 5-0-ra verték a Schalkét - a gelsenkircheniek tizenöt éve nem szenvedtek ilyen nagy különbségű vereséget az élvonalban. A királykékek kudarca érthetetlen: egy cserét leszámítva (Jurado helyett Edu) ugyanazok kezdtek a Lautern és a Lyon ellen is. Nem lennénk a játékosok helyében: "Dühös vagyok és csalódott. Ennek a vereségnek még lesznek következményei" - fenyegetőzött Felix Magath.

Megszerezte idei legnagyobb győzelmét a bajnokságban a Bayern München, amely 4-1-es sikert aratott a Frankfurt felett. A bajoroknál ismét eredményes volt Mario Gomez - aki az utolsó tizenegy tétmérkőzésén tizenöt gólt lőtt -, mégsem ő volt a meccs hőse, hanem Anatolij Timoscsuk. Az ukrán középpályás először duplázott a Bayernben, csapata pedig a győzelemmel feljött a tabella ötödik helyére.

Az Allianz Arenában Oka Nikolov volt a negatív hős, a macedón kapus kétszer is Bayern-játékos elé pottyantotta a labdát, ezzel két gólt ajándékozott a vendéglátónak. A Hamburg-Stuttgart meccsen egy románt átkoztak a vendégszurkolók. Ciprian Marica a 9. percben egyenlített a HSV ellen, a 16. percben pedig 15 másodpercen belül összeszedett két sárga lapot - reklamálásért. A derbit végül a Hamburg nyerte 4-2-re.

Tények & érdekességek


Zsinórban a tizenharmadik bajnokiján maradt veretlen, s egymás után a tizenkettedik bajnokiját nyerte meg a Dortmund. A sárga-feketék az eddigi tizennégy bajnokijuk közül tizenkettőt megnyertek, ilyen jó rajtra a Bundesligában csak a Bayern München volt képes (a 2005/06-os idényben).


Az utolsó tizenhárom bajnokija közül csupán egyet nyert meg a Mönchengladbach.


A Bayern München-Frankfurt mérkőzésen csereként állt be a sérüléséből felépült Mark van Bommel, aki október 3-a óta nem szerepelt a müncheni gárdában.


A Frankfurt az elmúlt 34 évben csupán egy bajnokit nyert meg a Bayern vendégeként - 2000-ben.


Továbbra is nyeretlen idegenben a Stuttgart - a mezőnyben egyedüliként.


Ötödször találkozott egymással a Bundesligában a Leverkusen és a Hoffenheim. A Hoffenheim - amely az izlandi Sigurdsson 94. percben lőtt tizenegyesgóljával egyenlített - először szerzett pontot az élvonalban a Bayer ellen.


A Nürnberg sorozatban az ötödik tétmeccsét veszítette el a Mainz otthonában.


A Hannover a tabella negyedik helyén áll, negatív gólkülönbséggel - a Stuttgart jelenleg kieső, 27-27-es gólkülönbséggel.


A Werder 3-0-ra verte a St. Paulit. A brémaiak az első góljaikat szerezték novemberben.
A Mainz tavaly három döntetlennel fejezte be a bajnoki szezont. Thomas Tuchel csapata idén még nem ikszelt.


Tizenegyedik alkalommal találkoztak egymással a pályán ellenfélként az Altintop-ikrek. A Hamit (Bayern) és Halil (Frankfurt) közötti párharcok mérlege 6-2-3 Hamit javára.


Hugo Almeida mesterhármast lőtt a St. Pauli ellen - majd könyökkel megütötte Carlos Zambranót, amiért piros lapot kapott.


Jan Morávek eredményes volt a Schalke ellen. A cseh középpályást a királykékek nyáron adták kölcsön a Kaiserslauternnek.


2014-ig meghosszabbította szerződését a Borussia Dortmunddal a csapat sikeredzője, Jürgen Klopp


Szalai Ádám végigjátszotta a Mainz-Nürnberg mérkőzést.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább